2018. augusztus

Szeged-Csanádi Egyházmegye

augusztus 05. – Évközi 18. vasárnap

“Bizony, bizony, mondom nektek, kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” (Jn 6,26-27)

 

Szempontok a szöveghez:

Az egész János-avangéliumon végigvonul a keresés-megtalálás motívuma. Már az első fejezetben a Jézust követő két személyhez így szól a Mester: “Mit kerestek?” (1,38), majd az evangélium végén a föltámadt Krisztus kérdezi Mária Magdolnát: “Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” (20,15). A kérdés akár így is fordítható: “Ki vagy te, s mi után vágyódsz?” A mennyei Kenyérről szóló tanítás is egy Jézus-keresésbe ágyazódik, de a sokaság túl felszínes, ezért mintha Jézus “bújócskázna” velük… (hegy, síkság, hegy, tó, Kafarnaum, zsinagóga). Épp az a hozzáállás hiányzik a tömegből, amit Jézus a hegyi beszédben tanít: “Ti mindenekelőtt Isten országát és annak igazságát keressétek, s mindezt megkapjátok hozzá” (Mt 6,33). Az ellentét világos: a veszendő eledel, amiért sokat aggodalmaskodunk, a látható és megfogható, az múlandó; a láthatatlan, ami csak a hitben ragadható meg, a mennyei Kenyér, ami után talán nem is vágyakozunk, örökkévaló… A veszendő eledel keresése nem vezet igazi megtaláláshoz, nem idéz elő gyökeres változást, nem követi valódi átalakulás.

 

Gondolatok az Eucharisztiához:

A kolbász-, a hagyma- és a tarhonyafesztiválok a veszendő eledelre fókuszálnak, a jóllakott ember manipulálhatóságára apellálnak. Panem et circences…

Az Eucharisztia ezzel szemben egész életünkben a hit misztériuma marad, a földi módon soha meg nem találhatóság szentsége, a kifürkészhetetlen mennyei eledel utáni vágy. Mert a kolbász, a hagyma és a tarhonya maximum fizikai átalakulást eredményez bennünk, a mennyei eledel azonban istenivé alakít minket. Benedek pápa így tanít ezzel kapcsolatban: “A hitt és ünnepelt misztériumban olyan dinamizmus lakik, mely az Eucharisztiát új élet forrásává teszi bennünk és alakítja a keresztény létet. Amikor ugyanis magunkhoz vesszük Jézus Krisztus testét és vérét, egyre felnőttebb és tudatosabb módon válunk az isteni élet részeseivé. Itt is érvényes, amit Szent Ágoston a Vallomásokban az örök Logoszról, az élet eledeléről mond: ‘Én a nagyok eledele vagyok: növekedj és egyél engem. És nem én fogok hasonlóvá válni hozzád, mint a tested eledele, hanem te válsz hasonlóvá hozzám.’ Ugyanis nem az eucharisztikus eledel alakul át bennünk, hanem titokzatos módon mi alakulunk hasonlóvá Őhozzá. Krisztus úgy táplál, hogy egyesít önmagával; önmagába von be minket” (Sacramentum caritatis 70.).

Kérdések:

  • Miben azonosulok a Jézust kereső tömeggel? Mi motiválja az én keresésemet?
  • Mindennapjaimban fáradozok, gürcölök, húzom az igát. De mi az, ami után igazán és mélyen vágyakozom?
  • Fizikailag, szellemileg, lelkileg sokmindent fogyasztok, többféle eledelre van szükségem, de mi táplál igazán?

augusztus 12. – Évközi 19. vasárnap

“Kelj föl, és egyél! Különben túl hosszú lesz számodra az út.”

(1Kir 19,7)

A nagy hatású, és a nép által kedvelt és ünnepelt próféta, Illés, lám menekül a királyné haragja elől. Ilyen hamar elszáll a dicsőség? Ennyire félelmetes egy ember bosszúja? Megdöbbentő, hogy nem is Jezabel halálát kívánja, hanem önmagáét. A félelem megbénítja még Isten emberét is!?

Isten azonban angyala által fejezi ki gondoskodását. Felkeresi választottját, ott ahol épp rejtőzködik, és megérinti őt. Ételt és italt kínál, hogy erőre kapjon, hiszen az útnak nincs itt vége. Bár félelmében Illés halni készült, de az Úrnak terve van vele. Tovább kell haladnia, vándorolnia zarándoklása útján. Félelmét legyőzve Istennel kell találkoznia, akinek további terve van vele.

– Köztünk is vannak, akik bezárkóznak és megadják magukat a végzetnek. Céltalanul, passzívan tengetik életüket. Őket Isten angyala módjára fel kell ébresztenünk, és bátorítanunk, hogy akarjanak élni, mert Istennek bizonnyal van terve ővelük.

– Jézus enni és inni ad követőinek, de a kenyérben és a borban valójában önmagát adja számunkra. A földi élet fontos és szép, amennyiben a vég nélküli szeretetközösség előszobája. Az örök élet, amiről Jézus tanít, nem a földi meghosszabbítása, hanem beteljesedése a nem e világ keretei között: Pál apostol misztikus szavai szerint: “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl sem foghatja, amit Isten azoknak készít, akik szeretik Őt”

– A korai egyház a zsoltáros szavával: “Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr” (Zsolt 33) egyúttal megvallotta, hogy “Krisztus az Úr”.


augusztus 15. – Nagyboldogasszony

Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.

Mária hálaénekében azt mondja, Isten értékelte az ő alázatos életét, több év hitelességét, szelídségét, imádságos lelkét, kedvességét, szolgálatkészségét, stb. Vagyis bármennyire kegyelemmel teljes, ahogy az Angyal, majd Erzsébet szólítja őt, Mária tudatosan, öntudatosan, határozottan jelzi: immár felnőtt, anyaságra érett nőként mindebben benne van az Ő döntése, életmódja; a hétköznapok kitartása, türelme, energiája is. Mária – ahogy Gábor angyal felé is tette – jelzi, hogy Ő nemcsak passzív haszonélvezője az isteni akaratnak, de emberileg hozzáteszi, ami minden ember feladata volna: megmaradni a kegyelemben, áldozatok és lemondások árán is. Erősnek lenni, ha van miért erősnek lenni. Mária nagyszerűsége nem egyedül Isten dicsősége, de az emberi akarás diadala is: Mária mennybevétele az üdvözülés maga. Ám ahogy Szent Ágoston írja közhellyé vált megjegyzésében: Isten nem üdvözíthet a mi jóváhagyásunk, egy teljes élet hitelessége nélkül.

Gondolatok:

Annyi mindent kapunk ajándékként az Istentől az életünk során. Fel tudjuk-e sorolni, mi mivel egészítjük ezt ki.
Mária mennybevétele a mi megdicsőülésünk reménye. Szükséges lenne, hogy Máriában meglássuk a saját emberi hivatásunkat is. Mária nem nagyságrendekkel különb ember nálunk, hanem olyan, mint mi. Üdvösségre hivatott, ha megőrzi a kapott kegyelmet.
Az életszentséget megőrizni tudatosság függvénye; nem ösztönös siker. Áldozat, akarat, megfeszülés nélkül nem lehetséges.

Kérdések:
Isten nekünk is ad kegyelmet, hivatást és „kenyeret” mint erőforrást a hivatás beteljesítéséhez. Élünk ezzel az életadó kenyérrel?
Hol és miben érezzük azt, hogy »nagyszerűek« vagyunk az Isten Országának építésében?
Mit jelent számunkra az alázat, amit Isten tekintetre méltat – éppúgy, ahogy Máriában tette?


augusztus 19. – Évközi 20. vasárnap

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.

(Jn 6,56)

Szempontok a szöveghez:

A zsidó felfogás szerint a test és a vér az ember teljes mivoltát jelenti. A vér, hasonlóan a mi „lélek” szavunkhoz, az életet jelenti. Jézus testét enni és vérét inni annyi, mint szoros, bensőséges kapcsolatba kerülni vele, aki valóságos ember és valóságos Isten. A legmélyebb egység kifejezése ez, amelynek megélése létre is hozza, teljesebbé is teszi az egységet.

A számunkra fontos emberekkel való együtt étkezésben közösséget vállalunk azokkal, akikkel egy asztalhoz ülünk. Az együtt étkezés tehát nemcsak a biológiai szinten erőforrás, hanem a szeretetkapcsolatokból fakadóan is lehet megerősítő, egységet adó. Amikor Jézus testét ajánlja nekünk, akkor a vele való élet-, és asztalközösségbe hív meg bennünket, hogy teljesen a mi életünk forrása legyen. Ld.: szőlőtő – szőlővessző kapcsolatának parabolája.

Jézus testét enni annyit jelent, mint az ő erejéből merítve, az ő szellemiségéből táplálkozva, tanítását követve élni.

Gondolatok az Eucharisztához:

Jézus, működése során több ígéretet tett azoknak, akik közösséget vállalnak vele, követik őt. Pétert emberek halászává teszi, aki érte lemond, az „százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.” (Mk 10, 30)

Főpapi imájában azonban így fohászkodik: De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. (Jn 17, 20-21) Jézus egysége, bennünk lakása az Atyával való közösségre, a köztük levő szeretetkapcsolat mélységébe, dinamikájába hív meg bennünket. Kimeríthetetlen gazdagság, melyet sokszor nem is sejtünk. Szükséges, hogy, a láthatóakkal elfoglalt tekintetünk, az Eukarisztia előtt mélyebb valóságot találjon, kincsre leljen ebben a szeretetkapcsolatban, istenközelségben.

Kérdések, fölvetések:

Mikor van bennem élet: öröm az életemért, tenni akarás, ajándékozás az életerőmből?

Mely tapasztalatomra emlékszem, amikor imádságban, szentáldozásban, szentgyónásban, testvéri beszélgetésben olyan életerőt, – örömöt kaptam, amely felülmúlta minden elképzelésemet?


augusztus 20. – Szent István király, Magyarország fő védőszentje

“…nem dőlt össze, mert sziklára épült” (Mt 7,25)
 
Szempontok a szöveghez:
Isten szava, Jézus szava (az evangélium), világot teremtő és átalakító erővel bír (vö. Ter 1,3: “Isten szólt: … és … lett” és Jn 1,3: “Minden őáltala lett…”).
Jézus igéi erejüket csak (akkor fejtik ki, ha a hallgatás mellett élem is azokat. (Római Szt. Kelemen: „Amikor a pogányok hallják szánkból Isten szavait, megcsodálják annak szépségét és nagyságát; de amikor megismerik azt is, hogy cselekedeteink nem méltóak azokhoz a szavakhoz, amelyeket hirdetünk, megváltoztatják véleményüket és  káromlásba kezdenek; s azt mondják, hogy mindez csak mese és csalás” (2. levél a Korintusiakhoz). Szent István elsősorban magát hagyta átalakítani Isten szavától. Nem mondta, mint édesapja, Géza fejedelem, hogy ‘Elég gazdag vagyok, hogy két istennek is szolgáljak’. (Édesapja építményének alapja inkább talán homok volt még?)
Isten szava benne (Szent Istvánban) nem csak élet- és családalakító, de egy népet átalakító és országot alapító erőnek is bizonyult. (Gyermekeit jól nevelő édesapa, szerető férj, a rászorulókat segítő ember, imádkozó keresztény, bátor vezér, edzett katona, kitartó kapcsolatépítő, határozott és nyugodt vezető, bölcs szervező.) Mivel igaz, hogy “Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Mt 24,35), a szentek “sem múlnak el”, mert azonosultak Isten Igéjével, élték Jézus szavait. Szent István király alakja sem múlik el, mert Isten szavát élve sziklaszilárd alapra épített.
 
Gondolatok:
  •  Ajándék, hogy minden nap “áldozhatok”, egyesülhetek Jézussal az Eukarisztiában, az Igében és a testvérben. 
  • “Esszük testét és isszuk vérét az isteni Eucharistiában, de az Írás olvasásakor is” (Szt. Jeromos).
Kérdések:
  • „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg” (Jak 1,22). Mennyire csapom be magam? Mennyire vagyok tettekre váltója a „tanításnak”? 
  • Az én életem miben alakította át Jézus szava? Hol, miben kellene még átalakulnom? 
  • Van tapasztalatom arról, hogy jézusibbá átalakult életem másokat is átalakít, formál, hogy evangéliumibbá alakítja környezetemet, családomat, munkahelyemet? (Gróf Széchenyi István, Salkaházi Sára, Brenner János atya hitéből nemzetformáló tettek születtek, Kalkuttai Teréz anyáéból világ-alakítóak.)

augusztus 26. – Évközi 21. vasárnap

“Talán ti is el akartok menni?” (Jn 6,67)

Szempontok a szöveghez:

A mennyei Kenyérről szóló beszéd mind a tömegnek, mind a tanítványoknak érthetetlen és felkavaró. Az egész fejezeten végigvonul ez az értetlenkedés, mint ahogy a feltámadást is csak kevesen fogadják el. Jézus tudja, hogy lesznek, akik elzárják magukat tőle, akik elutasítják, sőt, aki elárulja őt. Tudta, mi lakik az emberben. Ő elfogadta, hogy vannak ilyen emberek is körülötte. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítja azokat, akik nem hisznek – életét az egész világért adja.

A kérdés Jézus lelkének mélyére enged betekintést: talán már a nagypénteki elhagyatottság előhangja ez a kétségbeesésbe hajló felkiáltás… Mindenesetre választás elé állítja a tanítványokat: akartok-e követni az ellenkező irányba húzó erők ellenére?

Péter válasza nem ésszel adott válasz, hanem létének mélyéből, Jézussal való személyes kapcsolatából fakad: “Te vagy életem értelme, csak általad tudok élni.”

Gondolatok az Eucharisztiához:

A második isteni személy rejtőzködve lépett ebbe a világba. Rejtett jelenléte folytatódik Húsvét után az Oltáriszentségben. Életének rejtettsége két dolgot jelent: egyrészt csak hittel látható, másrészt félreérthető. Jézust földi élete folyamán számtalanszor félreértették, vitákat gerjesztett és viták kereszttüzében állt. Ő nemcsak nyilvános működése alatt, hanem most is, minden pillanatban kiteszi magát a meg nem értésnek, a megválaszolhatatlanságnak, a félremagyarázásnak. Az Emberfia most is az emberek kezére adja magát, még szó szerint is, hiszen kézbe is áldozhatunk. De az Ő folyamatos jelenléte apránként áthatja a világot, egyre inkább Krisztus titokzatos testévé, Egyházzá teszi azokat, akikben talán megfordul a gondolat, hogy eltávolodjanak tőle, de mivel eszik és isszák az ő testét és vérét, s mivel hűségesen mindvégig kitartanak, üdvözülnek (vö. Mt 10,22).

Kérdések:

  • Én milyen választ adnék Jézus fenti kérdésére?
  • Hogyan reagálok, ha engem nem értenek meg, vagy ha én nem értek meg másokat?