2018.08.05.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Évközi 18. vasárnap

“Bizony, bizony, mondom nektek, kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből, és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.” (Jn 6,26-27)

 

Szempontok a szöveghez:

Az egész János-avangéliumon végigvonul a keresés-megtalálás motívuma. Már az első fejezetben a Jézust követő két személyhez így szól a Mester: “Mit kerestek?” (1,38), majd az evangélium végén a föltámadt Krisztus kérdezi Mária Magdolnát: “Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” (20,15). A kérdés akár így is fordítható: “Ki vagy te, s mi után vágyódsz?” A mennyei Kenyérről szóló tanítás is egy Jézus-keresésbe ágyazódik, de a sokaság túl felszínes, ezért mintha Jézus “bújócskázna” velük… (hegy, síkság, hegy, tó, Kafarnaum, zsinagóga). Épp az a hozzáállás hiányzik a tömegből, amit Jézus a hegyi beszédben tanít: “Ti mindenekelőtt Isten országát és annak igazságát keressétek, s mindezt megkapjátok hozzá” (Mt 6,33). Az ellentét világos: a veszendő eledel, amiért sokat aggodalmaskodunk, a látható és megfogható, az múlandó; a láthatatlan, ami csak a hitben ragadható meg, a mennyei Kenyér, ami után talán nem is vágyakozunk, örökkévaló… A veszendő eledel keresése nem vezet igazi megtaláláshoz, nem idéz elő gyökeres változást, nem követi valódi átalakulás.

 

Gondolatok az Eucharisztiához:

A kolbász-, a hagyma- és a tarhonyafesztiválok a veszendő eledelre fókuszálnak, a jóllakott ember manipulálhatóságára apellálnak. Panem et circences…

Az Eucharisztia ezzel szemben egész életünkben a hit misztériuma marad, a földi módon soha meg nem találhatóság szentsége, a kifürkészhetetlen mennyei eledel utáni vágy. Mert a kolbász, a hagyma és a tarhonya maximum fizikai átalakulást eredményez bennünk, a mennyei eledel azonban istenivé alakít minket. Benedek pápa így tanít ezzel kapcsolatban: “A hitt és ünnepelt misztériumban olyan dinamizmus lakik, mely az Eucharisztiát új élet forrásává teszi bennünk és alakítja a keresztény létet. Amikor ugyanis magunkhoz vesszük Jézus Krisztus testét és vérét, egyre felnőttebb és tudatosabb módon válunk az isteni élet részeseivé. Itt is érvényes, amit Szent Ágoston a Vallomásokban az örök Logoszról, az élet eledeléről mond: ‘Én a nagyok eledele vagyok: növekedj és egyél engem. És nem én fogok hasonlóvá válni hozzád, mint a tested eledele, hanem te válsz hasonlóvá hozzám.’ Ugyanis nem az eucharisztikus eledel alakul át bennünk, hanem titokzatos módon mi alakulunk hasonlóvá Őhozzá. Krisztus úgy táplál, hogy egyesít önmagával; önmagába von be minket” (Sacramentum caritatis 70.).

 

Kérdések:

  • Miben azonosulok a Jézust kereső tömeggel? Mi motiválja az én keresésemet?
  • Mindennapjaimban fáradozok, gürcölök, húzom az igát. De mi az, ami után igazán és mélyen vágyakozom?
  • Fizikailag, szellemileg, lelkileg sokmindent fogyasztok, többféle eledelre van szükségem, de mi táplál igazán?