2018.04.01.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

 

​Húsvétvasárnap esti szentmise

 
“Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk…?”
 
​Gondolatok:
Az emmauszi tanítványok menekülnek onnan, ahol elveszítették Jézust és a hozzá fűződő minden reményüket.
A földre szegezve tekintetüket ballagnak haza, de maguk se tudják mihez kezdjenek e végzetes kudarc után.
Jó, hogy nem egyedül, hanem ketten vannak: amit együtt megéltek, az mégis összeköti őket.
A Föltámadott észrevétlenül járja az ember útját, csatlakozik hozzájuk, akkor is velük van, amikor nem látják.
Jézus a kezdeményező: ő kérdezi az embert.
Ők idegennek gondolják azt, aki melléjük szegődött. 
Az asszonyok tanúságtétele csak zavaró momentum számukra.
A szenvedést a Messiás sem kerülhette el.
Jézus “kéreti magát” – nekünk kell őt meghívni és befogadni otthonunkba.
A szó kevés, a kenyértörés gesztusában ismerik fel az Urat – mintha a szentmise 2 fő része ezen leírás alapján formálódna az ősegyház életében.
A valóság felismerése bátorságot önt a megfáradottakba – azonnal és örömmel visszatérnek oda, ahonnan szomorúan megfutamodtak. 
 
​Kérdések:
Mi az, amiről nem akarok tudni, aminek valóságától menekülök?
Kivel szoktam megosztani szomorúságomat, ki a bizalmas barátom, és kinek vagyok én a bizalmasa?
Tudok-e olyan figyelmesen kérdezni embertársamat, hogy őszinte beszélgetés alakuljon ki, vagy csak mindig a magam igazáról akarok másokat meggyőzni?
Vagyok-e szíves vendéglátó, a szegények és rászorulók barátja?
Örömmel és bátran megosztom-e másokkal az élő Krisztusba vetett hitemet? Idézzem fel, hogy kivel és hogyan beszélgettem utoljára keresztény meggyőződésemről!