2018.12.16.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Advent 3. vasárnapja

„Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet, Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi
rossztól!” (Szof 3,15)

Szempontok a szöveghez:
Az öröm valódi oka talán épp az az élmény, amikor valaki megbocsát, noha nem voltunk benne biztosak, hogy ezt teszi. Azzal, hogy bocsánatot kérünk valakitől egy elkövetett sértés vagy sérelem miatt, még nem érezhetjük biztosan, hogy a megbocsátás magától értetődő. Aki így gondolkodik, az beképzelten magabiztos, és nem is érdemel valódi bocsánatot, mert nem ajánlja fel a „sértett félnek”, hogy ő maga döntsön, megbocsát-e. A tökéletes megbocsátás mindig ajándék, ami nem jár feltétlenül. A feltételeket, vagy épp a feltétlenséget a sértettnek kell meghatároznia, ez az ő szabadsága. És ha nem tartjuk ezt tiszteletben, a bocsánatkérésünk hamis. 

Gondolatok:

  • Szofoniás próféta könyvében a reményt, a várt örömet az hordozza magában, hogy Isten, az Úr örülni fog nekünk és velünk; mi leszünk az Ő ünnepe, megbocsát mindet, ami terheli a kapcsolatunkat. Isten készül, mégpedig boldogan készül a velünk való találkozásra és a közös ünneplésre.
  • Szent Pál örömre való felszólítása egy időtlen, töréspontok nélküli állapotot vár el tőlünk, ahol az „emberszerető jóság” jelenti az öröm forrását. A mi örömünk valódi oka nem lehet más, mint hogy mi adunk örömre okot másoknak, azaz örömet tudunk okozni az embereknek.
  • Keresztelő János tanúságtétele nem egy elrettentő, fenyegető ítélet képét vetíti elénk, sokkal inkább örömre hív meg. Akit magunk közé várunk, nem elpusztítani jön Lélekkel és tűzzel, hanem megszentelni és megtisztítani, ahogy a tűz leválasztja a salakot az aranytól (vö. Bölcs 3,6a).

Kérdések:

  • Az öröm talán egy visszfény. Talán nem az az öröm valódi jele, ha ujjongásunkkal és töretlen lelkesedésünkkel szembesítjük a környezetünket, hanem hogy a saját örömünkből át tudunk adni másoknak is, és visszakapunk bennük valamit önmagunk öröméből. Szoktuk ezt érezni, akarjuk ezt érezni?
  • A hálaadás és az öröm összetartoznak, mert hálát csak örömteli szív adhat igazán. Amikor szentmisére megyek, vagy az Eucharisztia előtt állok, mennyiben érzem magamban az örömet is egyúttal? 
  • Egy mulandó élet érzékelésében az ember a szomorúságra van hangolva. Ha mi az Úr eljövetelét várjuk (ahogy az Eucharisztiában minden nap megkaphatjuk), meg tudjuk- e erősíteni embertársainkat is abban, hogy a halál nem a vége, hanem a kezdete valaminek, ami a valóságos, tökéletes, örömteli EMBER?