2018. december

Szeged-Csanádi Egyházmegye

december 2. 

Advent 1. vasárnapja

“Nézzetek fel és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltástok”

(Lk 21,28)

Szempontok a szöveghez:
Korunk embere szorongva tapasztalja: az emberiség mintha eszeveszetten siettetné a végső idők beköszöntét. Fellázadt a természet rendje ellen és az élet ellen, s miközben az örömöt hajszolja, vesztébe rohan. E világ végének látványa mögött feltűnik egy másik valóság képe is: a beteljesült, örök boldogságé, amely az Emberfiának eljövetelével kezdődik meg. A keresztények Jézus feltámadásától kezdve ennek a világvégnek, a végső beteljesülésnek várakozásában éltek, s reményüket Krisztus második eljövetelébe, a parúziába vetették. Az adventi várakozás nem pusztán a jövőbe tekint. Az Emberfia nemcsak a pusztulófélben levő világ közepette jelenik meg végső ítéletünkre és megmentésünkre, hanem már most itt van közöttünk.
Megszentelt időben élünk. Naptárunkban nemcsak a saját életünk eseményeit kell bejegyeznünk, hanem Isten életét is:  üdvösséget hozó tevékenységének történetét. 

Kérdések:

  • Melyek azok az evilági gondok, melyek olyannyira elnehezítik szívemet, hogy nem tudtam derűs lélekkel élni, és a jövőbe tekinteni?
  • Miként élem azt meg, hogy az Eljövendő itt van közöttünk, az Ő uralma bennünk, köztünk és általunk bontakozik?
  • Az elmúlt napok, hetek mely konkrét eseményében fedeztem fel Isten erejét, üdvösségünket munkáló tevékenységét?

december 9.

Advent 2. vasárnapja
„S ő bejárta a Jordán egész vidékét…” (Lk 3,3)

Szempontok a szöveghez:

Keresztelő János nem volt túl válogatós: az evangéliumok tudósításaiból tudjuk, hogy beérte sáskával és vadmézzel, nem a plázából öltözködött a legújabb divat szerint, s bátran beolvasott Heródesnek, a zsidóknak, a vámosoknak vagy éppen a katonáknak. Egyértelmű, hogy nem feltűnési viszketegségben szenvedett, s nemcsak a szája járt üres szólamokat pufogtatva. Radikálisan egyszerű, s egyszerűségében radikális volt. Nem zárkózott be a babérjain ülve, hanem Jézus előfutára volt abban is, hogy szüntelenül vándorolt, úton volt, mert egyetlen cél lebegett a szeme előtt: kilépni, hirdetni, megszólítani. A Jordán egész vidékét oda-vissza bejárni nem 1-2 km-es sétát jelentett ám! Komoly fizikai állóképességet, s lelki tartást igényelt. Ferenc pápa akár róla is mintázhatta a „kilépő egyház” képét … 

Gondolatok az Eucharisztiához: 

A szentmise mindig küldetéssel ér véget: „Ite, missa est.” Nem léphetünk ki a templomajtón anélkül, hogy valamit, legalább egy apró lépést ne tennénk másképp, mint azelőtt. Ha nemcsak misét „hallgattam”, hanem valóban „részt vettem” rajta, akkor amit fülemmel hallottam, ami elért a szívemhez, annak tovább kell mennie a kezeinkhez, a jó tettekhez is – mondja Ferenc pápa. 

Kérdések:

  • Keresztelő János radikalitása hol jelenik meg mindennapjaimban?
  • Hirdetni több módon is lehet: szavakkal, tettekkel, életem példájával. Melyikhez kaptam a legtöbb talentumot?

december 16.

Advent 3. vasárnapja

„Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet, Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól!” (Szof 3,15)

Szempontok a szöveghez:
Az öröm valódi oka talán épp az az élmény, amikor valaki megbocsát, noha nem voltunk benne biztosak, hogy ezt teszi. Azzal, hogy bocsánatot kérünk valakitől egy elkövetett sértés vagy sérelem miatt, még nem érezhetjük biztosan, hogy a megbocsátás magától értetődő. Aki így gondolkodik, az beképzelten magabiztos, és nem is érdemel valódi bocsánatot, mert nem ajánlja fel a „sértett félnek”, hogy ő maga döntsön, megbocsát-e. A tökéletes megbocsátás mindig ajándék, ami nem jár feltétlenül. A feltételeket, vagy épp a feltétlenséget a sértettnek kell meghatároznia, ez az ő szabadsága. És ha nem tartjuk ezt tiszteletben, a bocsánatkérésünk hamis. 

Gondolatok:

  • Szofoniás próféta könyvében a reményt, a várt örömet az hordozza magában, hogy Isten, az Úr örülni fog nekünk és velünk; mi leszünk az Ő ünnepe, megbocsát mindet, ami terheli a kapcsolatunkat. Isten készül, mégpedig boldogan készül a velünk való találkozásra és a közös ünneplésre.
  • Szent Pál örömre való felszólítása egy időtlen, töréspontok nélküli állapotot vár el tőlünk, ahol az „emberszerető jóság” jelenti az öröm forrását. A mi örömünk valódi oka nem lehet más, mint hogy mi adunk örömre okot másoknak, azaz örömet tudunk okozni az embereknek.
  • Keresztelő János tanúságtétele nem egy elrettentő, fenyegető ítélet képét vetíti elénk, sokkal inkább örömre hív meg. Akit magunk közé várunk, nem elpusztítani jön Lélekkel és tűzzel, hanem megszentelni és megtisztítani, ahogy a tűz leválasztja a salakot az aranytól (vö. Bölcs 3,6a).

Kérdések:

  • Az öröm talán egy visszfény. Talán nem az az öröm valódi jele, ha ujjongásunkkal és töretlen lelkesedésünkkel szembesítjük a környezetünket, hanem hogy a saját örömünkből át tudunk adni másoknak is, és visszakapunk bennük valamit önmagunk öröméből. Szoktuk ezt érezni, akarjuk ezt érezni?
  • A hálaadás és az öröm összetartoznak, mert hálát csak örömteli szív adhat igazán. Amikor szentmisére megyek, vagy az Eucharisztia előtt állok, mennyiben érzem magamban az örömet is egyúttal? 
  • Egy mulandó élet érzékelésében az ember a szomorúságra van hangolva. Ha mi az Úr eljövetelét várjuk (ahogy az Eucharisztiában minden nap megkaphatjuk), meg tudjuk- e erősíteni embertársainkat is abban, hogy a halál nem a vége, hanem a kezdete valaminek, ami a valóságos, tökéletes, örömteli EMBER?

december 23.

Advent 4. vasárnapja

Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse!” (Lk 1, 41-42)

Szempontok a szöveghez:
A két kismama találkozása kedves, a születendő életre várakozás örömében zajló történet, amelyből a férfiak kimaradnak. Felemelő Erzsébet reakciója, aki Máriának, fiatal rokonának látogatásában felismeri isteni titkát: kit is hordoz a szíve alatt. Erzsébetet – gyermekének mozgását érezve – betölti a Szentlélek, megérzi azt az isteni jelenlétet, amely az angyal híradása és Mária igenje által lakást vett Máriában. Mindkét anya Istentől kapta ajándékba az életet, anyaságukat végső soron Istennek köszönhetik. Erzsébet Mária ajándékában szavak nélkül lát rá, érti meg, hogy Isten milyen csodálatos az ember szeretetében, eggyé válik velünk. Erzsébet méhében Keresztelő János ismeri fel az őt meglátogató Krisztust, ahogyan ez majd egészen nyilvánvaló lesz a Jordán partján. Mindkét nő felismeri, hogy nincs egyedül Istennek ajánlott életükben és önzetlenül rá tudnak csodálkozni egymás életére és a rajtuk átsugárzó Istenre, s hálásak, istendicsőítőek az ő ajándékaikért. A két asszony nemcsak az öröm elviselésére vállalkozik, hanem visszautasítottságukban, szenvedésükben, életük feláldozásában is kísérik fiaikat. Az élet odaadásában, visszaadásában is felfedezik Isten közelségét és így fiaikkal együtt végképp Istenre irányul az életük.

Gondolatok az Eucharisztához:
Az Eucharisztiát szemlélve felsejlik az én titkom is: hogyan ajándékoz(ott) meg Isten, mi az ő szeretetének gyümölcse az életemben, mire hív meg. Jó az Úr előtt várni, amíg megdobban a szívünk, megérezzük közelségét. 

Kérdések, fölvetések:
Nyitott szemmel járok, érzékeny füllel hallgatok… figyelek, hogyan árasztja Isten szeretetének jeleit a világban, melyet gyermekek, édesanyák, imádkozó idős emberek, Isten jelenlétében élő szerzetesek, papok, tehetségüket ápoló, kibontakoztató művészek … jelenítenek meg.


december 24.

December 24., éjféli mise

„Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek.”(Lk 2,10)

Szempontok a szöveghez:
A Betlehem mezején levő pásztorok az elsők, akinek Jézus hírül adja az ő világba való jövetelét. Az angyalok kara hozza a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában.” A második isteni személy egy marék szalmára jön közénk. Ezen az éjszakán az alázat leckéjét kapjuk attól az Istentől, aki a kicsinyeknek nyilatkoztatta ki magát. Hogy előkészítse
Fiának jövetelét egy kicsi és jelentéktelen népet választ ki magának. Ezen az éjszakán az első üzenet nem más, minthogy mi is kicsinyek és alázatosak legyünk. Aki járt már a Születés Templomában Betlehemben, tapasztalta, hogy a bejárat nagyon alacsony, egy felnőtt csak úgy tud bemenni, ha meghajol. Szimbolikus üzenet ez: Isten Fiához, aki érettünk, kicsinnyé lett, csak az tud közeledni, aki olyan kicsinnyé, lesz, mint egy gyermek. A szent éjszakán a második üzenet az Isten ember iránti szeretetéről beszél. Az ember bűnei, gyengeségei és gyarlóságai ellenére is az az ember marad, akit Isten megálmodott. Jézus születése által Isten megmutatja szeretetét az ember iránt: megszabadítani és istengyermeki méltóságunkba felemelni akar minket. A Gyermek, akinek születését ezen az éjszakán ünnepeljük, Emmanuel, vagyis „velünk az Isten”. Nyissuk meg a szívünket, lelkünket hogy befogadjuk őt!

Gondolatok az Eucharisztiához:
A Betlehem szó héber jelentése: kenyér háza, arabul pedig hús háza. Ebben a Betlehemben lett Isten értünk emberré, hússá, hogy majd az utolsó vacsorán kenyérré is legyen értünk. Isten emberként akart velünk lenni emberekkel. Az Eucharisztiában a kenyér és a bor színe alatt kívánt az idők végéig velünk maradni. Henri Morice atya Az Oltáriszentségben élő Jézus című könyvében írja: „Olyan Isten, aki egy falat kenyér alakját veszi fel, hogy megegyék. És kik? Nyomorult teremtmények, akik megsértették, káromolták, megtagadták. Emberi ésszel micsoda botrány ez, micsoda őrület! Minél kisebbé teszi magát az én Megváltóm, annál nagyobbnak tartom. Megalázkodásában mindenhatóságának bizonyítékát látom, mert csak Isten lehetett képes erre a mérhetetlen lealacsonyodásra.”

Kérdések, fölvetések:

  • Ma este a jászol mellet kérdezzem meg: miért lettél ilyen védtelen Isten? Miért az éjszaka közepén, sötétben, gyanús helyen, orrfacsaró szagú jászolban születtél?
  • Aztán tegyem magam elé a Gyermek Jézus képét, hogy el ne felejtsem: törékenynek lenni nem rossz dolog, sőt egyetlen módja, hogy megtapasztaljam az igaz szeretetet!
  • Ma született Megváltónk szeretete bennem, bennünk folytatódik. Értünk lett emberré az Isten. És értem!

december 25.

December 25., ünnepi mise

“Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,10)

Szempontok a szöveghez:
Isten Fia emberré lett, sőt gyermekként született, hogy minden ember törekedjen gyermeki létre, mert “ilyeneké a mennyek országa”. Jézus felnőttként is gyermek maradt, mennyei Atyjának szeretett Fia, Istenként és emberként is. Élete ebben az egységben, ebben az együttlétben teljes és boldog. A Fiúisten lételeme a szeretet, immár nemcsak az örök Szentháromságban, hanem a születéstől a halálig tartó emberélet során is. Arra tanít, hogy a szeretet nem csupán múló, átmeneti kalandja az ember életének, hanem annak legfontosabb feltétele és egyetlen kiteljesedési lehetősége. Isten emberré lett, hogy mi is emberré legyünk. Az ember úgy van megalkotva, hogy nem elég önmagának, hogy nem tud a maga erejéből emberré lenni, hogy embersége csak Istenben, élete csak a szeretetben válhat teljessé. Életével Jézus megmutatta, hogy embertelen világunkban is lehet megváltott emberként, Isten gyermekeként élni, föltétlen és minden áldozatra kész szeretetben.

Kérdések, fölvetések:

  • Miben mutatkozik meg, hogy Isten iránt gyermeki bizalommal vagyok, és az élet mely területén kell még ebben növekednem?
  • Ki az, aki Jézusra irányítja figyelmemet, akinek útmutatásaira mind jobban oda akarok figyelni?
  • Ki az a példakép számomra, akinek életében megtapasztalhattam az embertársi szeretet föltétlen és áldozatos jellegét, akiért most hálát adok?

december 30.

Szent Család vasárnapja

„Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. … Akkor hazatért velük Názáretbe.” (Lk 2,43.51)

Szempontok a szöveghez:
„Vége az ünnepeknek, mostmár fellélegezhetünk, lazíthatunk, kifújhatjuk magunkat…” Sokan gondolkodnak így Karácsony után. Pedig igazán most jön a java: hazafelé indulni, vagyis a dolgos hétköznapokban, a családi kapcsolatokban, kinek-kinek poros, vidéki, ismeretlen Názáretében felcsillantani valamit abból, amit az ünnepekben Istentől kapott. S mi ez a Názáret? Az imádság és a dolgos hétköznapok egysége. A csöndes elvonulás és az aktív szolgálat egyensúlyának keresése. Ora et labora! Mindennek pedig a csönd a feltétele. „A názáreti otthon, a Szent Család elsősorban a csendre tanít. Bárcsak ismét kivirulna bennünk a csend nagyrabecsülése! Ó, te názáreti csend! Taníts meg minket arra, hogy a jó gondolatokba merüljünk el, lelkünk belső dolgaira figyeljünk, hogy nagy készséggel fogadjuk be Isten titkos sugallatait és az igaz lelkű tanítók utasításait!” (részlet VI. Pál pápa 1964. január 5-én, Názáretben tartott homíliájából) 

Gondolatok az Eucharisztiához:

„A legnagyobb szeretet a csöndes szeretet, amely lángol, de nem ég el. Semmit sem mond és készséges az engedelmességre. Ezért az Oltáriszentség imádása olyan pillanat, amikor a belső csönd minősége lehetővé teszi, hogy egy kicsit belépjünk Isten csöndjébe.” (Robert Sarah bíboros: A csönd ereje).

Kérdések, fölvetések:

  • Mi jellemzi az ünnepek utáni hétköznapjaimat?
  • Hogyan van jelen hétköznapjaimban az ima és a munka egységének keresése?
  • Hol találom meg a Karácsony utáni hétköznapjaimban a csöndet?