2018. június

Szeged-Csanádi Egyházmegye

június 3. – Úrnapja

„Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” (Mk 14,12b)

Szempontok a szöveghez:

Az utolsó vacsora előkészítéséhez Jézus mint zsidó „családfő” pontos, részletes utasításokat ad a tanítványoknak. Az ünnepi vacsora előjátéka sokrétű, gondos figyelmet igénylő, s a hagyományok ismeretét feltételező, szinte „meditatív” tevékenység volt – már önmagában is egyfajta ima: megfelelő méretű helyről gondoskodni, a kovásztalan kenyereket elkészíteni, a bárányt levágni és megsütni, a zöldségeket és a bort beszerezni, az ünnepi asztalt megteríteni. A jelek szerint nemcsak Jézusnak, hanem az evangélistának is kiemelt jelentőségű az előkészítés, hiszen csaknem annyi mondatot szentel leírásának, mint magának az utolsó vacsorának.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében nagy hangsúlyt helyez az imádság, elmélkedés előkészítésére. Némi túlzással azt lehet mondani, hogy az előkészület komolysága már meghatározza magát az elmélkedést. „A lelkigyakorlatozót nagyon segíti, ha nagy lélekkel, Teremtője és Ura iránti bőkezűséggel kezdi meg a gyakorlatokat, felajánlva neki egész akaratát és szabadságát, hogy az isteni Felség legszentebb akarata szeint rendelkezzék mind személyével, mind azzal, amije van.” Mindez a szentmisén való részvételre ugyanúgy igaz.

Amilyen komolyan veszem az előkészítést, olyan komoly lesz maga a mű. A szentmisén való részvétel mind a pap, mind a világi hívő részéről nem a mise elejét jelző csengőszókor kezdődik, hanem a távolabbi, valamint a közelebbi előkészülettel.

Ha a zenekar hangszerei az előadás előtt nincsenek behangolva, az egész koncert élvezhetetlen, sőt elúszott.

Kérdések, fölvetések:

  • Számtalanszor tapasztaljuk hétköznapjainkban a kapkodást, az utolsó pillanatos intézkedést. Ha tudatosan figyelek az előkészítésre, kiküszöbölöm a kapkodással járó dühöt, feszültséget magamban és másokban is. Hogyan lehetek tudatosabb, figyelmesebb, amikor feladataimat, ünnepeinket vagy akár szentmisénket készítem elő?
  • Hogyan működik nálam a szentmisére való távolabbi ill. közelebbi előkészület? Mit tehetek, hogy jobban működjön?

június 8. – Jézus Szíve

Jézus oldalából víz és vér fakadt (Jn 19,34)

Gondolatok:

János evangéliuma szerint abban az évben épp a húsvét ünnepének előestéjén halt meg Jézus. Zsidó szokás szerint a halálra ítélt és kivégzetteket napnyugta előtt el kellett temetni. Ezért a felfeszítettek lábszárának megtörésével a halálukat siettették.

A (nagypéntek délelőtti) ostorozással a názáreti Jézust már annyira meggyötörték, hogy halála előbb bekövetkezett, mint a másik két megfeszítetté.

A katona lándzsaszúrása Jézus halálát akarja biztossá tenni. A vér és víz kicsordulása élettanilag megmagyarázható, de az evangelista annak szimbolikus jelentést ad. Már az ókori egyházatyák az alapvető szentségekre vonatkoztatják.

Eszerint egyrészt Jézus áldozata nyitotta meg számunkra a keresztség forrását. És valóban, korábban nem, hanem csakis a föltámadt Úr ad parancsot tanítványainak a szentháromságos Isten nevére való keresztelésre (Mt 28,20)

Másrészt halálának előestéjén, Jézus a vacsora közben hálát adva mennyei Atyjának, a kehely bort tanítványainak adva szólt így: ez az én vérem, az új és örök szövetség vére, amely kiontatik a bűnök bocsánatára. És most, nagypéntek délutánján ez az, ami halálában beteljesedett.

A szemtanú nem hallgathat – tanúságtétele minden kor embere számára hitelt érdemlő.

Az eucharisztikus ünnepen nem megismételjük az akkori véres áldozatot, hanem az Egyház hite szerint Jézus egyetlen és örök áldozata lesz jelenvalóvá, aktualizálódik itt és most a pap imája által a Szentlélek erejében.

Kérdések:

  • Vajon igyekszem-e újból és újból átérezni megkeresztelt mivoltom méltóságát, ti., hogy Krisztus által vagyok kapcsolatban a menyei Atyával a Szentlélekben?
  • Ha Krisztus életáldozatára tekintek, hogyan gondolhatom azt, hogy áldozatos élet nélkül képes vagyok kimutatni szeretetemet?
  • Milyen érzések vannak bennem, amikor feltekintek az Oltáriszentségre, melyben Jézus értünk adott élete összpontosul?

június 10. – Évközi 10. vasárnap

Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott. Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn… …aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” Azért mondta mindezt Jézus, mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.” (Mk 3,20-35)

Jézust egy egészen egyszerű, banális érv alapján támadják: zavarodott, elmeháborodott, beteg. Nem gonosz, nem bűnös, nem rossz, csak beszámíthatatlan. Ma is ez a legegyszerűbb, egyúttal ’legkorrektebb’ reakció: nem ördögtől megszállott, nem aljas, csak beteg. Gyógyításra szorul. A gonoszság valójában nem létezik. Csak betegség van. Bűnbocsánatra nincs szükség, gyógyítás kell… Nincs bűn, csak betegség van. A betegségről pedig nem tehetünk, az kiszolgáltatottság, kényszer, minden szabadság felett áll.

Ez így túl egyszerű!

Gondolatok:

  • A Szentlélek jelenti bennünk az egészséget. Ha mi mégis a hiányt és a betegséget választjuk, az a mi döntésünk, a mi ’bűnünk’. Kinek hiszünk?
  • Olyan sokszor kritizálnak, sértenek bennünket azért, mert hűek vagyunk meggyőződésünkhöz. Legyünk erősebbek a hiteltelen kritikánál!
  • A meghasonlottság az egyik elképzelhető legnagyobb rossz. Mert az embert belülről emészti fel. Isten a Lélek által mindig ad erőt, hogy ne ’hasonuljunk meg’. Engedjük Őt hatni?

Kérdések:

  • Az Eucharisztia minden egyes nap felajánlja Magát és erejét ahhoz, hogy bírjuk, tűrjünk… élünk vele?
  • EPIKLÉZIS: a Szentlélek változtatja át a kenyeret és bort Jézus Testévé és Vérévé; Ő, a Lélek tesz bennünket is emberként többé. Engedjük?

„Nincs más út az Atyához, csak Általa.” Milyen áldozatot vagyunk képesek vállalni azért, hogy erről az egyetlen útról tegyünk tanúságot?


június 17. – Évközi 11. vasárnap

„Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan. A föld magától terem, először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.” (Mk 4,26-28)

Szempontok a szöveghez:

Jézus sok példabeszédet mond a vetésről és a növekedésről. Képei része egy egyszerű ember mindennapi életének. A naponta megtapasztalt világ segítségével világította meg Isten megvalósuló uralmának lényegi tulajdonságait:

  • Jézusnál Isten országa elsősorban ezt az életet, világunkat, történelmünket jelenti. Mindezeket átjárja, áthatja Isten uralma, amely feltartóztathatatlanul növekszik.
  • kezdetben ijesztően kicsiny, és az Isten művét fenyegető ellenfelek túlerőben vannak.
  • Jézus tanításában nincs apokaliptikus rendszer, amely szerint el kell pusztítania a régi világot, és új világot kell teremteni.
  • Isten uralma már most, az ember megszokott, jól ismert, mindennapi környezetében megtörténik.
  • Isten uralma a rejtett, kicsi, jelentéktelen dolgokban növekszik, mivel Isten azt akarja, hogy a régi világ szabadon formálódjék az ő országává.
  • csendes forradalom történik, amelynek legfontosabb jele a növekedés.
  • Jézus nem a királyoktól várja Isten országának beteljesedését, nem a technikai fejlődésben, kultúrában… de vallja, hogy a végén egyedül Isten lesz az Úr, neki adatik minden dicsőség és mindenki egyedül neki szolgál.

Gondolatok az Eucharisztához:

A csendes szentségimádásban, a jelenlétében maradva az Úr dolgozik a lelkünkben, gyógyít, formál, növel bennünket, anélkül, hogy ezt közvetlenül éreznénk. Nem nekünk kell cselekednünk, hanem engednünk, hogy Isten munkálkodhasson bennünk. „Magától terem… – maga sem tudja hogyan”.

Élet fakad és növekszik ott, ahol nem is reméltük.

Az élet ajándékozójával, életem Urával találkozom.

Isten élete, jelenléte az Eucharisztiában egy kis ostya színében – és a mákszemnyi mag növekedésének, fává terebélyesedésének párhuzama a világban és bennem.

Kérdések, fölvetések:

  • Hogyan tudok együttműködni azokkal az élet-ajándékokkal, melyekkel Isten ajándékozott meg?
  • Környezetemben milyen jeleit találom, látom Isten országa működésének?
  • Észre veszem-e azt a világot, amelyben élek? Tudok-e következtetni a földi jelekből az égiekre?
  • Hogyan mutatkozik meg az élet értéke, szépsége, ajándék volta kapcsolataimban, tevékenységeimben?
  • Kudarcaimat, bűneimet látva, tudok-e, akarok-e bízni abban a kis magban, amely Isten élete bennem?

június 24. – Keresztelő Szent János születése

“Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: «János a neve.» ”

(Jn 19,30)

 

Szempontok a szöveghez:

6 hónappal vagyunk Jézus születése (dec. 24.) előtt.

Jézus tanúsága szerint János több, mint próféta: mint az Urat megelőző hírnök, megkezdi az evangélium korszakát (“A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed…” Lk 16,16).

Két idős embert, akiket talán sokak már “leírtak”, Isten megajkándékoz egy fiúval. E két öregtől jöhet még valami figyelemre méltó? Adhatnak, mondhatnak még valami fontosat?

A János név jelentése: az Úr irgalmas (kegyelmet oszt). E két gyermektelen (meddő) ember életében Isten megmutatja az ő irgalmát, cselekvő jelenlétét, aki rátekint a lenézettekre (is).

A név választásában a szülők eltérnek az elvárásoktól, a hagyományoktól, mert elsősorban Isten akarata az iránytűjük, nem pedig a “mi mindig így szoktuk csinálni”. Persze az új gyakran megriaszt.

“Vajon mi lesz ebből a gyeremekből?” Ki is Keresztelő János? A kérdésre ő soha nem magára nézve válaszol, hanem Jézusra nézve, a vele való kapcsolatában: ő a “hang”, hogy a “Szó” hallható legyen; ő az útkészítő, hogy az Úr elérkezhessen az ő népéhez. Jézus lesz az, aki beszél róla: “Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat?… Prófétánál is nagyobbat.” (Lk 7,24kk).

Missziós magatartása: nem akar a középpontban lenni, rámutatni akar, helyet készíteni. Határozottan és mívesen beszél, hogy csendre intsen a Vőlegény szavait meghallani. Mer kisebbedni, hogy Krisztus növekedjen.

Erkölcsi magatartása: bátor és határozott szavai, föháborodása és haragja, mind az Úr és az Ő népe iránti szenvedélyéről árulkodik, és arról, tudatában van, hogy szavaiért meg kell majd fizetnie, és hogy furcsa a hatalom emberei számára.

Egyetlen vágya (vö. börtönből Jézushoz intézett kérdése: “Te vagy…?”): megvalósulva látni a Megváltó érkezésének jeleit.

Gondolatok az Eucharisztához:

Jézus az Eucharisztiában ugyanúgy adja magát egészségesnek és betegnek, tanultnak és tanulatlannak, fiatalnak és idősnek. Én sem vagyok személyválogató?

Kérdések, fölvetések:

Nyitott vagyok, amikor valaki új dolgot javasol? Tudom azt válaszolni: „Próbáljuk ki! Ha nem működik, visszatérünk a régihez.” ?

Jézusra, vagy magamra mutató jel vagyok?

Merem kockáztatni előnyök elvesztését azzal, hogy kiállok egy igazság, vagy egy igaz ügy mellett?