2018.06.08.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Jézus Szíve

Jézus oldalából víz és vér fakadt (Jn 19,34)

Gondolatok:

János evangéliuma szerint abban az évben épp a húsvét ünnepének előestéjén halt meg Jézus. Zsidó szokás szerint a halálra ítélt és kivégzetteket napnyugta előtt el kellett temetni. Ezért a felfeszítettek lábszárának megtörésével a halálukat siettették.

A (nagypéntek délelőtti) ostorozással a názáreti Jézust már annyira meggyötörték, hogy halála előbb bekövetkezett, mint a másik két megfeszítetté.

A katona lándzsaszúrása Jézus halálát akarja biztossá tenni. A vér és víz kicsordulása élettanilag megmagyarázható, de az evangelista annak szimbolikus jelentést ad. Már az ókori egyházatyák az alapvető szentségekre vonatkoztatják.

Eszerint egyrészt Jézus áldozata nyitotta meg számunkra a keresztség forrását. És valóban, korábban nem, hanem csakis a föltámadt Úr ad parancsot tanítványainak a szentháromságos Isten nevére való keresztelésre (Mt 28,20)

Másrészt halálának előestéjén, Jézus a vacsora közben hálát adva mennyei Atyjának, a kehely bort tanítványainak adva szólt így: ez az én vérem, az új és örök szövetség vére, amely kiontatik a bűnök bocsánatára. És most, nagypéntek délutánján ez az, ami halálában beteljesedett.

A szemtanú nem hallgathat – tanúságtétele minden kor embere számára hitelt érdemlő.

Az eucharisztikus ünnepen nem megismételjük az akkori véres áldozatot, hanem az Egyház hite szerint Jézus egyetlen és örök áldozata lesz jelenvalóvá, aktualizálódik itt és most a pap imája által a Szentlélek erejében.

Kérdések:

  • Vajon igyekszem-e újból és újból átérezni megkeresztelt mivoltom méltóságát, ti., hogy Krisztus által vagyok kapcsolatban a menyei Atyával a Szentlélekben?
  • Ha Krisztus életáldozatára tekintek, hogyan gondolhatom azt, hogy áldozatos élet nélkül képes vagyok kimutatni szeretetemet?
  • Milyen érzések vannak bennem, amikor feltekintek az Oltáriszentségre, melyben Jézus értünk adott élete összpontosul?