2018. 05. 27.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Szentháromság vasárnapja

“…tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket…!”

(Mt 28,19-20)

 

Szempontok a szöveghez:

Miután megünnepeltük Isten nagy tetteit, “ajándékait”, a megtestesülést, a megváltást és a Szentlélek kiáradását (az Olvasmány említi a teremtést is …), most illő, hogy odafigyeljünk az “ajándékozóra” is.

A Szentháromság élete, a menny(ország) nem más, mint kölcsönös szeretet. Isten nemcsak azóta szeret, amióta a világot megteremtve végre volt önmagán kívül kit szeretnie, hanem benne van egy örök “én”, egy örök “te” és egy örök “mi” a kölcsönös önajándékozásban. (R. Cantalamessa)

A Szentháromság titka értelemmel nehezen belátható, mégis könnyű elfogadni, mert képét magunkban hordozzuk, és magunkban is ugyanazt a vágyat fedezzük föl: szeretni és szeretve lenni.

Lehet a szeretet mindenkinek jót akaró, önzetlen, hősies fokra jutott, az ellenségnek is jót tevő, és így azt mondhatjuk tökéletesnek, de teljes csak a kölcsönösség elérésekor lesz. (Barsi Balázs)

Jézus még egy “utolsó” találkozásra hívja tanítványait, hogy aztán megígérje, hogy velük marad. Örök tanítónk marad (a Szentlélekkel együtt), hogy mi örökre tanítványai maradjuk. Az Egyház (minden tagjában) csak ha megmarad tanítványnak, lesz képes minden embernek hirdetni Isten egyetemes szeretetének örömhírét.

Jézus jelzi a küldetés megvalósításának módját is: keresztelni és tanítani. De “keresztelni” szó szerint azt jelenti: “bemeríteni”. Az ősegyház úgy növekedett, hogy az érdeklődőket “bemerítették” keresztény életük, a szentháromságos kapcsolataik, összetartásuk, “az egyik kész meghalni a másikért” (Tertullianusz, Apologia 39,7) tapasztalatába. Ezután tanították a hittanulókat.

 

Gondolatok az Eucharisztához:

Mint Isten, a Szentháromság, úgy az Egyház is egység a sokféleségben a közös Eucharisztia által is (vö. EvGaud 231: “A modell nem a gömb… A modell a poliéder…”). Azegyházatyák az Eucharisztia anyagára mint az egység jelképére hivatkoznak: sok búzaszemből lesz a kenyér, sok szőlőszemből a bor; így az Oltáriszentség is, amely a kenyér és bor átváltozásából születik, eggyé teszi Krisztus titokzatos testének tagjait.

Kérdések, fölvetések:

A cél a szeretetben való kölcsönösség, a közösség, a testvériség kialakulása. De vállalom ehhez, hogy „mozdony” leszek (és nem csak vagon), hogy „elsőként” és kitartóan adom a jeleket?

A mellettem élők „bemerülhetnek” a szentháromságos élet tapasztalatába?