2018 március

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Nagyböjt 3. vasárnapja

“Emészt a házadért való buzgóság.” (Jn 2,17; Zsolt 68,10)

Szempontok a szöveghez:

A templom megtisztítása Jézus részéről egyik oldalon kritika, amiért Atyja házát vásárcsarnokká tették. Jézus nemcsak, hogy nem veti meg Atyja házát, hanem életét adja érte.

Másik oldalon prófétai tett is, amely azt jelzi, hogy a Messiás eljövetele véget vet a templomi istentiszteletnek; eljön az óra, amikor egy új istentiszteleti rend kezdődik, amely zsidót és nemzsidót egyaránt befogad, és Jézus föltámadt testére összpontosul “lélekben és igazságban”.

Csak a föltámadás után látjuk, hogy a jeruzsálemi tempom, mint “Isten háza” pusztán előképe volt a végleges Templomnak, annak a Testnek, amelyben az Istennel légnyegileg egyesült örök Ige “köztünk lakást vett”. Jézust Isten házáért való buzgósága “elemésztette”, halálba vitte, de nem kudarcba, hiszen végül is felépítette Isten mindenkit üdvösségre vezető végleges templomát.

Gondolatok az Eucharisztához:

Amikor János evangéliumát írja, már világos: a templom romokban, a keresztények azonban birtokolják Isten köztük létének sajátos formáját, Krisztus föltámadt testét és vérét, amelyet esznek és isznak, és amely köré istentiszteletük épül.

„Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem buzdítsuk egymást” (Zsid 10,25).

„Vasárnap, az Úr napja nélkül nem tudunk élni” (észak-afrikai keresztények mondása 304-ből). Mert Krisztusnak a halál fölött aratott győzelme részeseivé tesz minket.

Kérdések, fölvetések:

Tudok elemésztődni, lelkesedni nemes célokért (Istenért) vagy csak a megsértett jogaimért?

Fontosnak érzem a szentmiseáldozatot és az Úr asztalához járulást?


Nagyböjt 4. vasárnapja

„Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” (Jn 3,14-15)

Szempontok a szöveghez:

Szent János evangéliumában újra és újra életet átalakító találkozásokkal, fontos beszélgetésekkel szembesülünk. Az evangélium 3. és 4. fejezete ebben a sorban nem véletlenül áll egymás mellett: a Jézus – Nikodémus és a Jézus – szamariai asszony találkozásban sokkal több minden tárul föl, mint ahogy az első pillanatban látszik. Ellentétekre épül: férfi – nő, köztiszteletben álló – kitaszított, írástudó – utcanő, igaz – bűnös, zsidó – szamariai, éjjel – délben.

Mind Nikodémus, mind az asszony esetében egyfajta magasba emelésnek vagyunk tanúi. Jézus, az új Mózes, mindenkit föl akar emelni, mégpedig az örök élet csúcsai felé. A 113. zsoltárban ezt olvassuk: „Az Úr fölemeli a nincstelent a porból, fölsegíti a szegényt a sárból.”

Gondolatok az Eucharisztiához:

Minden szentmisében én vagyok Nikodémus, aki éji homályomban, pusztaságomban egészen személyesen akarok találkozni Jézussal, s így az Őáltala, Ővele és Őbenne történő fölemelkedés lehetővé válik számomra. Ő az, aki vonz, Ő az, aki fölemel. Teilhard de Chardin szerint nem én emelkedem őhozzá, nem én veszem magamhoz az átváltoztatott Kenyeret és táplálkozom vele, hanem épp ellenkezőleg: Ő ragad meg és magába húz. A prefációk ősi felszólítása – „Emeljük föl szívünket!”- talán így (is) értelmezhető.

A kehely fölemelése életem fölemelését jelenti, hogy szándékaimmal, szavaimmal és tetteimmel, egész valóságommal telt életem másokért adott életté alakuljon. De ezt csak együtt, közösségben, s az Ő segítségével tudjuk megvalósítani. Ezért imádkozunk így a 116. zsoltárban: „Fölemelem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.”

A szentmisében a pap négyszer is fölemeli a kelyhet, amely így egyfajta létra, kapocs lesz a mi szívünk és Jézus Szíve, az isteni élet között.

Kérdések, fölvetések:

  • Hogyan tudok figyelmesebb, tudatosabb, megértőbb, együttérzőbb lenni egy-egy találkozásban?
  • Mi az én „lelki liftem”, hogy az Úrhoz emelkedjem? Mit teszek, ha félúton „beragadok”?
  • Hogyan tudom tökéletesíteni magamban az Istenhez való fölemelkedés és az emberekhez való lehajlás egységét?

Nagyböjt 5. vasárnapja

“Amikor fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok”. (Jn 12,32)

Szempontok a szöveghez:

Akik – legyenek azok bármely nemzetből valók – Jézust látni akarják, azok a tanítványok segítségét kérik, és ezt jól teszik, hiszen ők azok, akik már Jézus nyomába szegődtek.

De nem elég látni, hallani Jézust, mint inkább követésére kell indulni.

Jézus emberileg megrendül, amikor halála elközelgett; és épp ekkor fordul mennyei Atyjához, hogy hitvallást tegyen saját küldetéséről: leghőbb vágya megdicsőíteni az Atyát.

Bár az emberek csak látni akarták Jézust, ő keresztáldozata által magához ölel mindenkit.

Gondolatok az Eucharisztához:

Hogy ki mennyire szereti a másikat, annak fokmérője, hogy mekkora áldozatot képes vállalni érte.

Csak a másokért odaadott élet a megnyert, a százszoros, az örök élet.

Krisztus áldozata nem más, mint önmaga felajánlása az Atyának Az utolsó vacsorán szavaival, nagypénteken életáldozatával fejezte ki, hogy teste megtöretését, vére kiontását miérettünk vállalta.

Kérdések, fölvetések:

  • Én hol keresem Jézust? A tanítványok közösségében jó úton járok. 
  • “Amiért nem érdemes meghalni – mondta valaki -, azért élni sem érdemes.” Életemben mi az, amit semmiképp nem adnék fel, amiért kész vagyok a legnagyobb áldozatra is?
  • Kereszthalála által Jézus mindenkit magához vonz. Mikor tapasztaltam meg, hogy épp a vele felvállalt szenvedés lett gyümölcsözővé életemben?

Virágvasárnap

»Menjetek be ebbe a helységbe, amelyik előttetek van, és mindjárt, amint bementek, egy szamarat találtok megkötve, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és azonnal elengedi ide.« (Mk 11,2-3)

 

Jézus nagyon gondosan előkészíti a Jeruzsálembe való bevonulását. Utasítása egyszerre akkurátus és misztikus. Látatlanban megmondja a helyszínt, a körülményeket, hogy találnak egy szamarat, amelyen még nem ült ember, azt hozzák el. Olyan magabiztos tudással mondja ki ezt, ami már az Úrra jellemző, ami hiteles, emberfeletti képesség. Isteni erőre utal. Jézus stílust vált. A tanítványok már nem a názáreti rabbi küldöttei, hanem az önmaga kilétét immár nyíltan felvállaló Úr követei. Akivel szemben az emberek engedelmesek, mert nem akadályozzák meg, hogy a szamarat elvigyék, ha valóban az Úrnak van rá szüksége. Ez a jeruzsálemi bevonulás mint prófétai tett (Zakariás próféciáját beteljesítve) már a húsvéti események része, ahol Jézus következetesen vállalja kilétét. Már nem tiltja, hogy hangoztassák: Ő a Messiás és az Úr. Saját maga lép fel így és kéri is ezt.

Gondolatok:

  • Márk evangéliumának első fejezetében hangsúlyos, hogy Jézus nem engedi megszólalni a démonokat, akik ismerik őt és Isten Szentjének nevezik mindenki előtt. Eljön azonban a fordulópont, amikor az embernek színt kell vallania, kinek tartja Jézust valójában. Úrnak, Isten Szentjének, Messiásnak, álprófétának, skizofrén betegnek?
  • Jézus Jeruzsálembe mint király akar bevonulni. Igényt tart arra a címre, hogy Dávid városa az ő tulajdona. Ő nemcsak Dávid Fia, s mint ilyen, királyi sarj, de az eljövendő és dicsőséges Sion Ura is, akinek hatalma időtlen és korlátlan.
  • Az emberek elfogadják Jézus tekintélyét. Akik addig csak kísérői voltak az úton, most ruháikat terítik elé és Hozsannát kiáltanak. Valószínűleg többen is várták már, hogy Jézus vállalja valódi önmagát.

Kérdések:

  • Jézus különös utasítással fordult a két tanítvány felé: hozzanak el egy szamarat, amely nem az ő tulajdonuk. Merünk-e extrém kéréseknek eleget tenni, ha érezzük, azt valóban Isten kéri? Tudjuk-e az Eucharisztiát úgy elfogadni és vállalni, hogy elhisszük, ez az örök élet biztosítéka (ld. Jn 6,48-51)?
  • Jézushoz mint királyhoz a prófécia ellenére sem szamár illik, ha a tekintélyelvű kultúra szimbóluma a feldíszített paripa. Inkább a hatalom kultúrájához igazodunk vagy Isten szimbolikájához? Jobban hiszünk-e Isten jeleinek (pl. kenyér és bor) mint az emberi mesterséges értékrendnek?
  • Az ünnepélyes és jelképes bevonulás után Jézus elfogása, megkínzása és megölése (Passiója) már csalódást kelt. Mennyire vált a hitünk részévé, hogy a bevonulás előtt Úrnak nevezte magát? Marad-e számunkra Úr akkor is, amikor emberként meghal (pedig itt már több van mint egy ember)?

Nagycsütörtök

Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” (1Kor 11,23-24)

Szempontok a szöveghez:

Jézus azon az estén, amelyen elárultatott, amikor úgy tűnt minden elveszett, vacsorát rendezett tanítványainak. A megtört kenyérrel saját testét, a kehelyben levő borral pedig a saját vérét azonosította. Jelenlétét, tápláló szeretetét ezeken a jeleken keresztül szándékozik kiárasztani a világ életéért.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Az Eukarisztiát Krisztus adta az Egyháznak, az apostoli közösség hagyományozta át Pálnak, hogy ő is átadhassa az általa alapított közösségeknek. Az egyház és Krisztus adománya, ajándéka nagyon szorosan összetartozik.

„Csak az változik át, amit elfogadunk.” (C. G. Jung). Jézus elfogadta szenvedését és halálát, s életünkké alakította át.

A kenyér és a bor Jézus kiüresedésének a jelei. Mindazt jelenti, amire éhezünk, ami táplál minket, amiből, és amiért élni tudunk.

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” – hogy éhen ne haljon a lelkünk, önátadó szeretetben éljünk és eljussunk végső célunkhoz.

Amikor Jézus kívánsága szerint megemlékezünk az ő életáldozatáról (anamnézis) és Isten múltbeli cselekvését hirdetjük, akkor ez a már régen megtörtént esemény ismét hatékonnyá válik. Isten, üdvözítő, megváltó szeretete lesz jelenvalóvá számunkra.

A kenyér és a bor, melyeket felajánlunk – a természettel együtt, amelyben élünk – a mi szimbólumaink. Önmagunkat és teremtett világunkat ajánljuk fel általuk Istennek. A Szentlélek átalakítja adományaink belső lényegét: Krisztus szentségi formában jelenvaló lesz közöttünk. Megjelenésével és magunkhoz vételével erőt kapunk tőle arra, hogy az ő országát, szíve szerinti társadalmát építsük.

Kérdések, fölvetések:

  • Összhangban van-e az életem az Eukarisztia ünneplésével?
  • Élem-e önmagam felajánlását, kérem-e átalakulásomat?

Nagypéntek

“Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: “Beteljesedett!” (Jn 19,30)

Szempontok a szöveghez:

“Ne igyam ki talán a kelyhet…?” – Jézus elébemegy a halálnak, és abból a tudatból merít erőt, hogy megfelel az Atya akaratának. Annak ellenére halad az útján, hogy “ismeri” azt.

Király vagy? Mi az igazság? – Jézus azért király, mert élete azonos a szavaival bemutatott életformával. A világ bűne miatt szenvedő Krisztus “az igazság és az élet”, aki útmutatóként és így új, életadó Törvényként áll előttünk. A hiteles ember képét ajándékozza nekünk, aki komolyan veszi a bűnt, és igent mond az engesztelésre.

Az osztatlan köntös jelképében felsejlik valami az egység titkából is. A megfeszített elsősorban nem gondoskodik, nem buzdít, nem is tanít, hanem győzelmi zsákmányának teljességéből ajándékoz valamit.

“Attól az órától fogva”, vagyis amelyben a szenvedés és a megdicsőülés eggyé válik. Az ószövetségi egyház a kereszt alatt válik újszövetségivé.

Azoknak az embereknek bizakodó reménységét fejezi ki a felfelé tekintés az “átszúrtra”, akik megtérnek és bűneiktől megtisztulnak.

Gondolatok az Eucharisztához:

Az Eucharisztia hatásai:

  1. Többé nem én, hanem Krisztus él bennem.
  2. Többé nem egyedül, hanem egy test tagjaként élek.
  3. Többé nem magamért, hanem másokért élek.
  4. Többé nem itt, hanem a Szentháromságban élek.

Kérdések, fölvetések:

Tudom, hogy mi (ki?) az igazság, s főleg melyik az az igazság, amelynek királyként kellene uralnia életemet?

Melyik “keresztemet” sikerül (és melyiket nem) fölvennem minden nap?


Húsvét vigilia

Isten azt mondta Ábrahámnak: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórija földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked.” (Ter 22,2)

Szempontok a szöveghez:

A zsidó áldozati felfogás az egész ókori (pogány) áldozati logikát hatályon kívül helyezte és az irgalmas szeretet koncepciójára épült. Míg a pogány vallásokban az ember adományokat ad az isteneknek, s ennek fejében különböző ellenszolgáltatásokra (gyógyulásra, győzelemre) számít, addig a héber Biblia tanúsága szerint a kultikus áldozatoknak az a lényegük, hogy Isten bocsátja őket az ember rendelkezésére, nagyrészt tisztulás céljából. Az áldozat tehát magának Istennek az adománya, amely nem az adományozóban, hanem a megajándékozottban, vagyis az emberben idéz elő változást. Másként fogalmazva: a do ut des (adok, hogy adj) elv helyett a do quia dedisti (adok neked valamit, mert te már korábban megadtad nekem, amit adhatok) logikájával kell megbarátkoznunk.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Az áldozat és annak bemutatója mind a Golgotán, mind a szentmisében ugyanaz: Jézus Krisztus. Csupán az áldozat módja különböző: egykor véresen, a szentmisében pedig vértelenül. Ő egy személyben a főpap, az oltár és az áldozati bárány, aki bűneinkért feláldoztatott, de megigazulásunkért föltámadt.

Magyar nyelvünkben a pap régies kifejezése: áldozár.

A II. Vatikáni Zsinat után hangsúlyt kapott minden megkeresztelt személy hivatásának forrása és távlata: szeretetből áldozattá válni Krisztusért. Ezért imádkozunk így a szentmise III. eucharisztikus imájában: „Istenünk, hálás szívvel ajánljuk fel neked ezt az élő és szent áldozatot. Tekints, kérünk, Egyházad áldozati adományára, ismerd föl benne Fiad áldozatát, amely által kiengesztelődni akartál. … Ő tegyen minket neked szentelt örök áldozattá, hogy elnyerhessük az örökséget … minden szenttel együtt.” A IV. kánonban pedig a következőképpen: „Tekints, Istenünk, erre az áldozatra, melyet te magad készítettél Egyházadnak. Add meg jóságosan mindazoknak, akik ebből az egy kenyérből és egy kehelyből részesülnek, hogy a Szentlélek által egy testbe összegyűjtve,Fölséged dicséretére Krisztusban élő áldozattá váljanak.”

Kérdések, fölvetések:

  • A szent 40 nap után is szoktam-e rendszeresen áldozatot vállalni?
  • Hogyan lehetek tudatosabb abban, hogy az oltárra lelki áldozataimat is odahelyezzem?
  • Maga a templom, de azon belül az oltár is egy kisebb magaslat, egyfajta Mórija-hegy. Mit viszek magammal, amikor elindulok?