2018.03.25.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Virágvasárnap

»Menjetek be ebbe a helységbe, amelyik előttetek van, és mindjárt, amint bementek, egy szamarat találtok megkötve, amelyen még ember nem ült. Oldjátok el, és hozzátok ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek, miért teszitek ezt, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és azonnal elengedi ide.« (Mk 11,2-3)

 

Jézus nagyon gondosan előkészíti a Jeruzsálembe való bevonulását. Utasítása egyszerre akkurátus és misztikus. Látatlanban megmondja a helyszínt, a körülményeket, hogy találnak egy szamarat, amelyen még nem ült ember, azt hozzák el. Olyan magabiztos tudással mondja ki ezt, ami már az Úrra jellemző, ami hiteles, emberfeletti képesség. Isteni erőre utal. Jézus stílust vált. A tanítványok már nem a názáreti rabbi küldöttei, hanem az önmaga kilétét immár nyíltan felvállaló Úr követei. Akivel szemben az emberek engedelmesek, mert nem akadályozzák meg, hogy a szamarat elvigyék, ha valóban az Úrnak van rá szüksége. Ez a jeruzsálemi bevonulás mint prófétai tett (Zakariás próféciáját beteljesítve) már a húsvéti események része, ahol Jézus következetesen vállalja kilétét. Már nem tiltja, hogy hangoztassák: Ő a Messiás és az Úr. Saját maga lép fel így és kéri is ezt.

 

Gondolatok:

  • Márk evangéliumának első fejezetében hangsúlyos, hogy Jézus nem engedi megszólalni a démonokat, akik ismerik őt és Isten Szentjének nevezik mindenki előtt. Eljön azonban a fordulópont, amikor az embernek színt kell vallania, kinek tartja Jézust valójában. Úrnak, Isten Szentjének, Messiásnak, álprófétának, skizofrén betegnek?
  • Jézus Jeruzsálembe mint király akar bevonulni. Igényt tart arra a címre, hogy Dávid városa az ő tulajdona. Ő nemcsak Dávid Fia, s mint ilyen, királyi sarj, de az eljövendő és dicsőséges Sion Ura is, akinek hatalma időtlen és korlátlan.
  • Az emberek elfogadják Jézus tekintélyét. Akik addig csak kísérői voltak az úton, most ruháikat terítik elé és Hozsannát kiáltanak. Valószínűleg többen is várták már, hogy Jézus vállalja valódi önmagát.

Kérdések:

  • Jézus különös utasítással fordult a két tanítvány felé: hozzanak el egy szamarat, amely nem az ő tulajdonuk. Merünk-e extrém kéréseknek eleget tenni, ha érezzük, azt valóban Isten kéri? Tudjuk-e az Eucharisztiát úgy elfogadni és vállalni, hogy elhisszük, ez az örök élet biztosítéka (ld. Jn 6,48-51)?
  • Jézushoz mint királyhoz a prófécia ellenére sem szamár illik, ha a tekintélyelvű kultúra szimbóluma a feldíszített paripa. Inkább a hatalom kultúrájához igazodunk vagy Isten szimbolikájához? Jobban hiszünk-e Isten jeleinek (pl. kenyér és bor) mint az emberi mesterséges értékrendnek?
  • Az ünnepélyes és jelképes bevonulás után Jézus elfogása, megkínzása és megölése (Passiója) már csalódást kelt. Mennyire vált a hitünk részévé, hogy a bevonulás előtt Úrnak nevezte magát? Marad-e számunkra Úr akkor is, amikor emberként meghal (pedig itt már több van mint egy ember)?