2018. november

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Mindenszentek

“Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5,6.8)

Szempontok a szöveghez:
Isten minden embert az üdvösség elérésére teremtett, de együttműködésünket kéri. A Szentháromság nevére való keresztségünk által személy szerinti belépőjegyet kaptunk a szentek társaságába: “Isten gyermekeinek hívnak, és azok is vagyunk” (1Ján3,1). Isten országába eljuthatunk, ha tetteink arra irányulnak, megfelelnek annak a szeretetközösségnek, amelyre meghívásunk szól. Nem mindegy, mire éhezünk, szomjazunk, vágyakozunk – az ember alapvetően szorul rá Istenre, egyedül ő teljesítheti be legmélyebb, tiszta vágyainkat.

Ne is adjuk alább! 

Kérdések:

  • Vágyom-e Isten színelátására, a Vele való közösség beteljesedésére, vagy jól elvagyok a mindennapok tennivalói között, és megelégszem evilág javaival? 
  • Igyekszem-e tiszta szívűen élni, hogy minden emberben és eseményben – a váratlanokban is – felfedezzem Isten gondviselő jóságát? 
  • Táplálkozom-e naponta az élő Isten Igéjével, Krisztussal, aki a Szentírás igéje által és a Kenyértörésben önmagát adja értünk?

    Évközi 31. vasárnap

    „Szeresd…Szeresd… Szeresd! ..” (Mk 12,30-31)

    Szempontok a szöveghez:
    A Biblia gyakran beszél Isten és az embertárs szeretetéről, de Jézus újdonsága, hogy Jahve, az embertárs és önmagunk szeretetét egymás mellé helyezi, párhuzamba állítja. Valójában tehát három parancsról, pontosabban egyetlen parancs három oldaláról van itt szó. Olyan ez, mint egy háromlábú szék. Ha az egyik kitörik, borul az egyensúly. Szent János ezt az igazságot bontja ki első levelében (1Jn 4,19-21). Ha tehát le akarom mérni Istenhez fűződő viszonyomat, nézzem meg emberi kapcsolataimat. Hétköznapjaimban tanúsított magatartásomból, belső megmozdulásaimból egyből kiderül, mekkora a hitem.

    Gondolatok az Eucharisztiához: Az Eucharisztia a szeretet köteléke, vinculum caritatis. Ez volt a jelmondata az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak. Alapja Szent Ágoston János evangéliumához írt kommentárjának az Élet Kenyeréről szóló részlete: „Akarsz-e tehát te is Krisztus Lelkéből élni? Légy Krisztus testében! … Ó, kegyesség szentsége! Ó, egység jele! Ó, szeretet köteléke! Aki élni akar, van hol élnie, van miből élnie. Lépjen közelebb, épüljön be a testbe, hogy életre
    keltsék!” (XXVI., 13.) 

    Kérdések:

    • Mi áll útjában Isten, felebarátom vagy önmagam helyes szeretetének?
    • Ami számomra fontos, arra szánom az időmet. Hétköznapjaimban mire mennyi minőségi időt
      szentelek?

Évközi 32. vasárnap

Amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” (Mk 12,38-40)

Szempontok a szöveghez:
Philopoiménosz Megarába készült. Vendéglátójának felesége arra a hírre, hogy az athéni fővezért fogja házában fogadni, előkészületeket tett a vacsorára. A házigazda még nem jött haza, amikor megérkezett az egyszerűen öltözködő Philopoiménosz. Az asszony azt gondolta, hogy valami szolgaféle, s odatette segíteni a munkában, Philopoiménosz pedig levetette zekéjét, s kezdett fát hasogatni. Hazatért a férj, s amikor az előkerülő vendéget meglátta, felkiáltott:
– Mit jelentsen ez, Philopoiménosz?
A hadvezér nevetve válaszolt:
– Mi mást, mint hogy bűnhődöm egyszerű külsőmért!
Gyakran a ruha, amit magunkra öltünk, átalakítja személyiségünket. Többé tesz bennünket, legalábbis ezt hisszük. Ez az öncsalás: amikor azt gondoljuk, hogy a ruha módosítja a személyiséget, és nem fordítva: a személyiség használja eszközül a ruhát, mintegy kommunikálja vele azt, ami. Nagyon szegény ember az személyiségében, aki a ruhájától várja, hogy többé tegye önmagánál.

Gondolatok:

  • Az írástudók szeretik felhívni magukra a figyelmet. Számukra az a fontos, hogy őket lássák meg elsőként, ők tegyék az első benyomást mindenkire. A bölcs ember azonban az alapján ítél, hogy számba vesz mindenkit, akit lát: az elsőtől az utolsóig.
  • Az írástudók „felélik az özvegyek házát” – az egyik leggátlástalanabb dolog az, amikor kihasználja valaki más jó szándékát, kedvességét, nagylelkűségét, támogatását, és élősködik a másik emberen, akit valójában lenéz, és azt hiszi, mindez jár neki. 
  • A szegény özvegy a „jobbik részt választotta”. Nem az írástudóknak adta oda vagyonát, hanem Istennek. Igaza volt.

Kérdések:

  • Amikor meg akarom tudni, ki vagyok én – kitől kérdezem meg ezt ELSŐKÉNT? Istentől, vagy a tükörben jól öltözött önmagamtól?
  • Jézus az Eucharisztiában nem éppen „jól öltözött”. Egy falat, vékony ostya: víz és liszt. Mégis minden benne van, ami fontos. Én tudok-e az egyszerű külső mögött is gazdag belsőt hordozni?
  • A szegény asszony – valószínűleg szegényes, ócska öltözetében – nem sokat adott, hanem szeretetből adott. Érzem, mi a kettő között a különbség? Érzem, hogy az Eucharisztiában Isten is hasonlóképpen tesz valamit?

Évközi 33. vasárnap

„Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.”

( Mk 13,26)

Szempontok a szöveghez:
A mai evangélium apokaliptikus képekkel segít bennünket felkészülni Urunk második eljövetelére. Ennek pontos időpontját nem ismerjük, de Jézus megígérte, hogy velünk lesz életünk minden napján, egészen a világ végéig. Jelen van tehát a  mindennapjainkban. Nemcsak a végső időkbe tekintünk, amikor teljesen bizonyossá válik, hogy van és szeret, s ezt egyszerre ítéletként és felszakadó örömként éljük meg, hanem hisszük, hogy már most itt van közöttünk. Jézus az evangéliumban úgy jelenik meg, mint aki szüntelen keresésben, várakozásban, a jelek észrevételében, értelmezésében és a jelek alkotásában, elküldésében él az Atya és a körülötte levők között kommunikálva. Amikor a Getszemáni-kertben Jézusra zúdult az ember Istentől való távolságának tapasztalata, küldetése, élete krízisbe került. Példát adott nekünk a remény, az élet értelmének keresésére, amikor bizalommal fordult Atyja felé, akit az élet forrásaként élt meg. Bízott abban, hogy átvezeti őt a szenvedés és a halál sötétségén és ezzel mindenkinek megnyitja, megmutatja, járhatóvá teszi az Élethez vezető utat. Úgy is értelmezhetjük a Szentírást, hogy az Emberfia napjai már Jézus feltámadása után elkezdődtek; apokaliptikus időkben élünk, döntenünk kell Krisztus mellett vagy ellen. Az evangéliumi szakasz mégsem félelemmel, hanem örömmel és vigasztalással tölthet el bennünket, mert a megváltás ajándékában, jelenében és tapasztalatában élhetünk. Rajtunk múlik, hogy merre fordítjuk a tekintetünket. A világ és benne az egyház tagjainak ellentmondásain, rossz irányultságain kesergünk, vagy virrasztva, imádkozva, az idők jeleit éberen figyelve, bizalommal, reménységgel keressük az Emberfiát, arra tekintve, aki szeretetében mindent befogad, átszenved és értelmet, életet, reményt ad. 

Gondolatok az Eucharisztához:
Amikor az Eukarisztiára nézek, látom az Emberfiát, aki most is jön, folyamatos eljövetelben van, akinek a megváltása folyamatos jelenként hat. Ha hallom is a mindenséget összetartó erők megrendülését, recsegését az ő tekintetét keresem. Ő az, aki – ő tudja hogyan – megtart, kísér, velem jár a sötétségben, a veszélyben, a kísértésekben, az életet megnyomorító helyzetekben is. Ne csak akkor forduljak felé, amikor körülöttem, bennem összeomlik a világ, hanem szüntelenül, mert „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Ha Jézusra tekintek – minden lehúzó erő, és tapasztalat mellett, ellenére – megmutatja nekem az élet jeleit, kezdeményeit, hajtásait (az Egyházban, közösségemben, családomban, lelkemben) és felszabadít a „minden  értelmetlen és hiábavalóság” keserűségéből, kísértéséből. 

Kérdések, fölvetések:

  • Tapasztaltam-e már, hogy krízishelyzetekben, amikor összecsaptak a fejem felett a hullámok, bizalommal tudtam Jézusra nézni? Mi történt akkor? Mire hívott meg engem?
  • Életem, kapcsolataim mely részén szükséges, hogy kinyilvánítsam bizalmamat, odahívjam őt?
  • Hol látok környezetemben zöldellő fügefákat, hol látom az isteni életerő jeleit? Nyitott vagyok-e, keresem-e ezeket a jeleket és azt mire hívnak engem? Hogyan valósul meg általuk Isten szíve szerinti társadalma?

Évközi 34. vasárnap, Krisztus Király

„Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról.”

(Jn. 19,37)

Szempontok a szöveghez:
Pilátus és Jézus beszélgetése, ez a mondvacsinált per drámai hangulatban folyik. Jézus tudja, mi vár rá, mégis nyugodt. Egy stabil Jézus áll előttünk, aki világosan válaszol és kérdéseket tesz fel. Nem védekezik, nem keresi a szabadulás kibúvóit, nincs kétségbeesve. Az ő uralma nem e világból való. Isten országát nem veszélyeztetik evilági érdekek. Mintha Pilátust és megnyugtatná: ne féljen, ők nem vetélytársak, ő nem tör a császár ellen. Az ő uralma más létmódban van. Az ő uralma a szeretet, a szolgálat, az alázat és az igazságosság uralma. Megmagyarázza, hogy Ő milyen értelemben király: „Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról” Ezért lett Isten emberré Krisztusban, hogy megmutassa, hogyan viszonyul Istenhez, embertársaihoz és a teremtett világhoz az az ember, akit Isten eredetileg megálmodott. Időszerű megismételnünk és magunkévá tennünk Jézus e szavait. Mindig igazságban élni nagy kihívás számunkra, mivel számos olyan kísértésnek vagyunk kitéve, hogy becsapjuk és kihasználjuk egymást olyan haszon reményében, ami mulandó. Krisztus királyságában élni azt jelenti, hogy felemelt fejjel és boldogan élek, mert becsületes és igazságos vagyok. Mert mindaz, aki Krisztusban van, az igazságban van. Minden igazság belőle, hozzá viszonyítva állja
meg a helyét.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Jézus Krisztus a világmindenség Királya, aki jelen van az Oltáriszentségben. Az Egyház ezen a napon minden templomban a kitett Oltáriszentség előtt elimádkozza a Jézus Szíve litániát. Ferenc pápánk így szól: „A Jó pásztor Szíve azt mondja nekünk, hogy az ő szeretete nem ismer határt, sosem fárad el, és nem adja fel. Benne látjuk, hogy Jézus állandóan és határtalanul adja önmagát; benne találjuk meg a hűséges és szelíd szeretet forrását, amely szabadon hagy és szabaddá tesz; benne fedezzük fel minden alkalommal, hogy Jézus a „végsőkig” szeret minket (Jn 13,1) – előbb nem áll meg, a „végsőkig” megy –, és sohasem erőlteti ránk magát.”(Beszéd a papokhoz Jézus Szíve ünnepén 2016.) Akkor telik értékesen, értelmesen az életünk egy része, de az egész életünk is, ha mi is a helyes célok, a valóban boldogító értékek vonzásában élünk. Ha azzal telik meg a szívünk, ami Jézusnak is fontos volt, ami őt is boldogította, akkor nem kell félnünk a jövő kilátástalanságától és boldogságunk elveszítésétől sem. Krisztus Király szembesít igazi énünkkel: hová akarunk tartozni? Kinek akarunk szolgálni:  átengedjük-e életünket Isten uralmának? Mert nem lehet két úrnak szolgálni. Bensőnkben, szívünkben csak Jézus lehet az egyetlen úr, aki út, igazság, élet.