2018. 11. 18.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Évközi 33. vasárnap

„Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.”

( Mk 13,26)

Szempontok a szöveghez:
A mai evangélium apokaliptikus képekkel segít bennünket felkészülni Urunk második eljövetelére. Ennek pontos időpontját nem ismerjük, de Jézus megígérte, hogy velünk lesz életünk minden napján, egészen a világ végéig. Jelen van tehát a  mindennapjainkban. Nemcsak a végső időkbe tekintünk, amikor teljesen bizonyossá válik, hogy van és szeret, s ezt egyszerre ítéletként és felszakadó örömként éljük meg, hanem hisszük, hogy már most itt van közöttünk. Jézus az evangéliumban úgy jelenik meg, mint aki szüntelen keresésben, várakozásban, a jelek észrevételében, értelmezésében és a jelek alkotásában, elküldésében él az Atya és a körülötte levők között kommunikálva. Amikor a Getszemáni-kertben Jézusra zúdult az ember Istentől való távolságának tapasztalata, küldetése, élete krízisbe került. Példát adott nekünk a remény, az élet értelmének keresésére, amikor bizalommal fordult Atyja felé, akit az élet forrásaként élt meg. Bízott abban, hogy átvezeti őt a szenvedés és a halál sötétségén és ezzel mindenkinek megnyitja, megmutatja, járhatóvá teszi az Élethez vezető utat. Úgy is értelmezhetjük a Szentírást, hogy az Emberfia napjai már Jézus feltámadása után elkezdődtek; apokaliptikus időkben élünk, döntenünk kell Krisztus mellett vagy ellen. Az evangéliumi szakasz mégsem félelemmel, hanem örömmel és vigasztalással tölthet el bennünket, mert a megváltás ajándékában, jelenében és tapasztalatában élhetünk. Rajtunk múlik, hogy merre fordítjuk a tekintetünket. A világ és benne az egyház tagjainak ellentmondásain, rossz irányultságain kesergünk, vagy virrasztva, imádkozva, az idők jeleit éberen figyelve, bizalommal, reménységgel keressük az Emberfiát, arra tekintve, aki szeretetében mindent befogad, átszenved és értelmet, életet, reményt ad. 

Gondolatok az Eucharisztához:
Amikor az Eukarisztiára nézek, látom az Emberfiát, aki most is jön, folyamatos eljövetelben van, akinek a megváltása folyamatos jelenként hat. Ha hallom is a mindenséget összetartó erők megrendülését, recsegését az ő tekintetét keresem. Ő az, aki – ő tudja hogyan – megtart, kísér, velem jár a sötétségben, a veszélyben, a kísértésekben, az életet megnyomorító helyzetekben is. Ne csak akkor forduljak felé, amikor körülöttem, bennem összeomlik a világ, hanem szüntelenül, mert „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Ha Jézusra tekintek – minden lehúzó erő, és tapasztalat mellett, ellenére – megmutatja nekem az élet jeleit, kezdeményeit, hajtásait (az Egyházban, közösségemben, családomban, lelkemben) és felszabadít a „minden  értelmetlen és hiábavalóság” keserűségéből, kísértéséből. 

Kérdések, fölvetések:

  • Tapasztaltam-e már, hogy krízishelyzetekben, amikor összecsaptak a fejem felett a hullámok, bizalommal tudtam Jézusra nézni? Mi történt akkor? Mire hívott meg engem?
  • Életem, kapcsolataim mely részén szükséges, hogy kinyilvánítsam bizalmamat, odahívjam őt?
  • Hol látok környezetemben zöldellő fügefákat, hol látom az isteni életerő jeleit? Nyitott vagyok-e, keresem-e ezeket a jeleket és azt mire hívnak engem? Hogyan valósul meg általuk Isten szíve szerinti társadalma?