2018. október

Szeged-Csanádi Egyházmegye

2018 október

Évközi 27. vasárnap
„Szabad-e …? … Mózes megengedte…” (Mk 10,2.4)

Szempontok a szöveghez:
A farizeusok olyanok, mint a kisgyerekek, akik a saját akaratuk érvényesítése érdekében kihasználják, hogy a szülők közt nincs összhang (anya megengedte, apa nem). Így fordulnak Jézushoz Mózesre hivatkozva. Mi azonban már tudjuk, hogy Jézus nem szemben áll Mózessel és az általa adott Törvénnyel, hanem beteljesíti azt. A teljes Élet pedig nem korlátozható eldöntendő kérdésekre és szűk látókörű válaszokra. Egy eldöntendő kérdés önmagában is lezárttá teszi a választ, így egy ilyen komoly 
problémafelvetésre csak korlátozott értelmű feleletet lenne adható. A farizeusok nehezen tanulnak Jézus válaszából, az adópénzről szóló vitában ugyanis (Mk 12,13-17) ugyanilyen módon kérdeznek. Ha az ő kérdésük mellé helyezzük Máriáét az angyali üdvözletkor (Hogyan lehetséges ez…?), láthatjuk, hogy a Szűzanya kérdése mennyivel nyitottabb és bizalommal
teljesebb. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Eucharisztia jegyesi jellegénél fogva a szeretet szentsége, a Vőlegény és a Menyasszony szentsége. Már a keresztség olyan, mint egy menyegzői fürdő, mely megelőzi a menyegzői lakomát, az Eucharisztiát. Benedek pápa tanítja: „Krisztus egyháza iránti szerelmének csúcspontja a kereszt, Krisztus emberiséggel való nászának kifejezése, mely ugyanakkor forrása és középpontja az Eucharisztiának” (Sacramentum caritatis 27.).

Kérdések:

  • Szabad-e pusztán így kérdeznem: „Szabad-e…?”
  • Nyitott személyiség nyitott kérdéseket feltételez. Mit teszek annak érdekében, hogy
    nyitottabb legyek mások felé?
  • Szoktam-e Jézusnak (pl. imában, szentáldozáskor) kérdéseket föltenni? Hogyan? Miért?

Évközi 28. vasárnap

„… amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte:<Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?>; Jézus megkérdezte: <Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten.>” (Mk 10,17-18)

Szempontok a szöveghez:
A gazdag ifjú jelenete ebből a kommunikációs helyzetből indul ki. Jézus, az ember jó? Jézus válasza: ő is mint ember Istentől jó. A názáreti Jézus, József és Mária fia (a társadalom szemében: Yeshua bar Yosef) a Fiú által jó. Az ember tehát nem önmagától jó. Mit tehet az ember? Önmagában felépítheti a jóság eszményképét, akár egy filozófus. Tervszerűen meghatározhatja a hagyomány és a bölcsesség szerint, amit az emberi történelem fed le. Csakhogy mindez kevés. Az ember nem önmagától JÓ. Egyedül Isten JÓ és csak Ő tehet JÓVÁ. Le kell mondani arról, hogy önerőből jók legyünk, és az önátadásban kell  ráhagyatkoznunk Isten jóságára. Ez az önkiüresítés (kenózis) egy módja. Van ötletem a jóra, de az túlságosan emberi. Én isteni módon akarok jó lenni, ebben azonban Istenre kell hagyatkoznom.

Gondolatok:

  • Annyiszor akarom meggyőzni magam arról, hogy be tudom bizonyítani Istennek a jóságomat. És kudarcot vallok. Az erények alapja az alázat. Ahogy Szókratész mondta: „tudom, hogy nem tudok semmit” = tudom, hogy magamtól nem vagyok jó.
  • Ki vagyok én? Kinek tartanak engem az emberek? Ezt kérdezte Jézus is tanítványaitól. De a választ egyedül Isten adhatja meg hitelesen. Minden más válasz (mindenki más részéről) csak viszonylagos.
  • Nincsenek könnyű utak. Ha azt hisszük, a mennyországba vezető út könnyű és rövid, az illúzió. Ha másoknak vértanúság árán vezet az út Istenhez, mi valóban azt képzeljük, hogy szerencsésebbek vagyunk?

Kérdések:

  • Mennyire van jelen az imádságomban az, hogy Isten tegyen jóvá? Hogy nem meggyőzni akarom Őt a jóságomról, hanem Belőle akarok jó lenni?
  • Ismerem magam? Tudom, ki vagyok? Nap mint nap egy méhecske szorgalmával gyűjtöm az információkat az emberek részéről azt illetően, hogy ki kinek lát engem. Istentől hányszor, mikor kérdezem meg ugyanezt?
  • Az Eucharisztia Jézus áldozata értem. Mi az én áldozatom másokért (ami testvérré, vagyis Testté és Vérré tesz Jézussal)?

Évközi 29. vasárnap
„…Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én  megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?” Mk 10, 38

Szempontok a szöveghez:
Péter apostol mellett Jánosnak és Jakabnak is szembe kellett néznie azzal, hogy Jézus követése visszautasítást, ellenségeskedést és üldözést vált ki sok honfitársukban. Ha Jézussal maradnak, akkor a sorsában nekik is részük lesz. Egy régi német vallásos ének vallja a gyermek Jézussal kapcsolatban: „És aki ezt a gyermeket örömmel át akarja ölelni és megcsókolni, annak előbb szenvednie kell vele sok kínt és gyötrelmet; azután meg is kell halnia vele és lelkileg feltámadnia, örökölnie az örök életet, úgy, amint ővele történt.” Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. (Lk 24, 21) mondják az emmauszi tanítványok. Azt gondolták, hogy Jézus mellett ők is tekintélyesek, hatalommal, javakkal bírók lesznek. Jézus lefelé halad a ranglétrán, az istenfiúságból a teljes életáldozat, a kereszt felé. Ezt az Atyával való szeretetkapcsolat erejében teszi és ebbe a szeretetközösségbe hívja az apostolait is. Másképpen nem tudnak hűségesek maradni a megpróbáltatások idején. Jézusnak szüksége volt megerősítésre, amikor az Atya szeretetében bízva szenvedés kelyhét ki kellett innia: „Megjelent neki az égből egy angyal, és megerősítette.” (Lk 22,43) János és Jakab igazat állítanak – valóban kiisszák a szenvedés kelyhét, de amikor erre ígéretet tesznek, fogalmuk sincs róla, mit mondanak, milyen próbatételekben lesz részük. Nem pusztán az akaraterejük volt nagy, hanem kellett a ráhagyatkozásuk, bizalmuk a Feltámadott felé. Ebben érezték meg igazán, hogy ki hordozza, tartja meg őket.

Gondolatok az Eucharisztához:

Jézus teste az Eukarisztiában a megtöretett és a feltámadott test. Imádásom lehet vágy, hogy részesüljek a megváltásban, Krisztus szeretetáldozatának kisugárzásában, Gyógyító tekintetét engedjem rávetülni mindarra, ami törékeny, gyenge, szégyen teli, fájdalmas és megváltásra szorul bennem és körülöttem. 

Kérdések, fölvetések:

Péter, János és Jakab útja minden Krisztus-követőé, az én utam is. Hogyan vagyok én ezen az úton? Hogyan tekintek a bennem és a környezetemben levő ellentmondásokra, bűnökre, visszautasításokra? Eszközök lehetnek, hogy Istent valóságosnak érezzem, tapasztaljam. 


Évközi 30. vasárnap
„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,46-52)

Szempontok a szöveghez:
Jézus úton van Jeruzsálembe, ahol kereszthalál vár rá, és ez az utolsó csodája szenvedése előtt. A Jeruzsálemtől mintegy 37 kilométerre levő pálmák városa, 250 méterrel a tengerszint alatt fekszik a Jordán-völgyének oázisában. Az újszövetségi Jerikót Heródes építtette újjá. Oda emeltette fényűző téli rezidenciáját is, felszereltette ló- és kocsiversenypályával, amfiteátrummal, e köré épült a város. Jézus átmegy a városon, és Jerikó elhagyásakor találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. A koldus sokat hallhatott Jézusról, mert amint Jézus a tolongó tömegtől körülvéve elhalad, az út szélén ülve éktelen kiáltozásba kezd. Jézus meggyógyítja a vak Bartimeust: visszaadja látását, de megvilágítja hitét is, hiszen nem tér vissza a többiekkel a városba, hanem Jézust követi Jeruzsálemig. Isten az, aki átmegy és hív. A hit találkozás Krisztussal. Krisztusban hinni pedig nem más, mint követni az úton, ami a kereszt által az üdvősségre vezet. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
Mi is a csodát látó tömeghez tartozunk. Tudatában kell lennünk annak, hogy valahányszor részt veszünk a szentmisén, Jézusnak, az apostoloknak és mindazoknak a kortársai vagyunk, akik követték Jézust. Tudatában annak, hogy amikor részt veszek, a szentmisén, akkor ott vagyok az utolsó vacsorán, de ott vagyok a kereszt alatt, amikor Jézus odaadja értünk önmagát. Amikor pedig a pap felmutatja a szentostyát, akkor ott vagyok a feltámadásnál is, hiszen a feltámadt Jézus van jelen egyházában. Ennek megértéséhez pedig fény kell. A vak Bartimeus ezért példaképünk a hitben. Az ő kiáltása ott kell, hogy visszhangozzék a mi szíveinkben is: „Mester, hogy lássak.”  Jó lenne, hogyha ma egy talán rég nem hallott, és mégis ismerős hang bennünket is így biztatna: „a hited meggyógyított téged.”