2019. április

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Nagyböjt 5. vasárnapja

„Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” (Jn 8,7b)

Szempontok a szöveghez:
Ez az egyik legerősebb jézusi igazság, amit emberekkel szembesít az Úr. És ez az egyik legdöntőbb dolog, amit az emberek – Jézus nevében – azóta sem tartanak be. Amikor Jézus példabeszédében a farizeusról és a vámosról beszél, a farizeus szájába az alábbi imádságot, tehát Isten előtt vállalt vallomást adja: »Köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint ez itt hátul« (vö. Lk18,11). Pedig ki is dönti el, hogy valóban nem vagyunk olyanok, talán még rosszabbak, mint az ott hátul? S mindezt csak azért, mert neki van lelkiismeret-furdalása és nem mer előbbre jönni. Mert ő alázatos, ellentétben velünk? Van-e annál nagyobb ’bűn’, mint amikor az ember nem érzi, hogy bűnös? Amikor hihetetlen gőggel és öntudattal Isten elé áll és jelzi, hogy tökéletes? S ha Isten ezt megcáfolja, még ő van megsértve? Hol lehet, hogy lehet az ilyen embernek nyilvánvalóvá tenni, hogy hazudik Istennek, másoknak, magának? 

Gondolatok:
 Isten mindig azt jelzi, hogy valami újat akar velünk véghezvinni. Nem lehet a múltból élni, nem lehet dicsekedni folyton a múlttal. Előre kell néznünk, akárhány évesek is vagyunk.
 Mikor is mondhatjuk el magunkról, hogy a célban vagyunk… A célt Isten jelöli ki. Nem vehetjük el Tőle a ’cél’ kijelölését. Ha mi már a célban is érezzük magunkat, lehet, hogy Isten üzen: a ’cél’ még nagyon messze van.
 A házasságtörő asszony kapott Jézustól egy új lehetőséget, egy új életet. A történetnek folytatása van, bár nincs megírva az evangéliumban. Tudott élni vele, hogyan alakult az élete ezután? Sokan hiszik azt, hogy egy ilyen asszony nem változik meg. Ez is előítélet; lehet, hogy ez az asszony a kezdeti egyház egyik ismert alakja volt (talán maga Mária Magdolna). 

Kérdések, fölvetések:
 Vagyunk-e annyira erősek, hogy elfogadjuk Jézustól a legnehezebb, legerősebb igazságokat is, amelyekkel szembesít?
 Merjük-e úgy magunkhoz venni az Eucharisztiát, ahogy Szent Pál ír róla: saját ítéletünket esszük és isszuk vele (vö. 1Kor 11,29)?
 Sokszor félünk, mennyire méltatlanul áldozunk. De talán nem is ez a lényeg, sokkal inkább az üzenet, amit Isten a szentségben lekódol: menj, de többé ne vétkezzél. Átérezzük ezt?

————————————————————————————————————

Virágvasárnap

„Áldott az Úr nevében érkező király! – kiáltozták. Békesség a mennyben és dicsőség a
magasságban!”. (Lk 19,38)

Szempontok a szöveghez:
Virágvasárnap a nagyhét kezdete és egyben meghívásként, bevezetésként megjelenítése a
nagyhét eseményeinek. Jézus jeruzsálemi bevonulása már Húsvét dicsőségét jelzi, a passió pedig szenvedésének és kereszthalálának eseményeit jeleníti meg számunkra. Ezt a kettősséget hordozza a két evangéliumi szakasz. Jézus szamárcsikón történő bevonulása királyi bevonulás és a városba érkező zarándokok is királyként szólítják meg. A zakariási jövendölést teljesíti be: „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” (Zak 9,9) A szamár nem az uralkodók, hadvezérek harci állata, hanem az egyszerű, békés embereké. Jézus nem erőszakot hordoz, hanem Isten üzenetét, szeretetét jött beteljesíteni, végérvényessé tenni minden ember számára. A szentmise elején a felszólítás: „Kövessük a Jézust ünneplő jeruzsálemi nép példáját”, arra buzdít, hogy járjunk Jézus nyomában, bármi történik vele. Ez a mi személyes, mellette való döntésünk, és a mi bevonulásunk is. Ez az együtt járás a szentmise bűnbánati része, amely lehetőséget ad, hogy mindazt, amit önző módon vártunk Jézustól, ami pusztán a saját akaratunkról szól, elengedjük és bizalommal adjuk át magunkat az ő követésének. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
A szentleckében, a filippiekhez írt Krisztus himnusz az önkiüresítésemre szóló meghívás is, hogy ő legyen a mindenem, ő töltse be az első, legfontosabb helyet. 

Kérdések, fölvetések: 

  • Amikor látványosak, hangosak, bőven terítettek az ünnepeink, hogyan van ebben jelen Isten szeretete?
  • A hatalom eszközeit használjuk, vagy merjük felvállalni szegénységünket a világ előtt is?
  • Dávid király, az Úr ládájának Jeruzsálembe történő bevitele során, a lecsupaszított alázatosságig, nem szégyellt egy szál efodban, teljes szívéből, teljes lelkéből,  minden erejéből táncolni. 

————————————————————————————————————

Nagycsütörtök

Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.” (Jn. 13,2.)

Szempontok a szöveghez:

Jézus szenvedése és halála előtti estét tanítványai körében tölti. Most újra elmondja nekik
küldetésének titkát. Nemcsak szavakkal, hanem nagyjelentőségű jelekkel is. Jézus egy megrendítő cselekedettel még egyszer összefoglalja életének és isteni küldetésének igazi tartalmát. A lábmosás gesztusa Isten Fia lealacsonyodásának a jele, aki felvette a mi emberi természetünket, megismerte az üldöztetést, az éhséget és a szomjúságot, az szenvedést és az örömöt. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet, maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
A lábmosás szorosan összefügg az Utolsó Vacsora folytatásával, a kenyér és bor testeként és véreként való bemutatásával, valamint a másnapi keresztáldozattal, amelyben valósággá válik Jézus önátadása. Az Eucharisztiával és a keresztáldozattal együtt alkotja a lábmosás Jézus szeretetének végső, beteljesítő jelét. Ahogyan a II. Vatikáni zsinat is tanítja: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, melyen elárultatott, megalapította testének és vérének eukarisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen.” (Sacrosanctum Concilium, 47. pont.) Az Oltáriszentség a világból távozó Jézus ajándéka egyházának. Ez Jézus irántunk való szeretetének a jele. Minden szentmisében ezt jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr szeretetből vállalt áldozatát. Jézus közöttünk maradt, hogy lelkünk táplálója legyen, hogy az Élet Kenyere legyen a számunkra. Lisieux-i Kis Szent Teréz ezt így fogalmazza meg: „Ó, nem azért száll le minden nap az égből, hogy az arany cibóriumban maradjon, hanem azért, hogy egy másik Eget találjon magának, amely sokkal, de sokkal kedvesebb számára, mint az első volt: az Ő képére teremtett lelkünk Egét, az imádandó  Szentháromság élő templomát.”

Kérdések, fölvetések:

  • Kész vagyok-e folytatni az Ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust szolgálni minden emberben?
  • Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára szentelni, feláldozni? 

————————————————————————————————————

Nagypéntek

“Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” (Jn 18,11)

Szempontok a szöveghez:
Jézus egyre inkább tisztában van azzal, hogy Atyja milyen áldozatra kéri. Tudatosan megy
Jeruzsálembe, a szent városba, mert ott kell beteljesíteni küldetését. Halálos ellenfelei onnan valók, ő mégsem hátrál. A Getszemáni kerti imájában teljesen átadja önmagát mennyei Atyja akaratának. A katonák tétova kérdésére bátran és nyomatékosan kijelenti: Jahve vagyis “én vagyok”. A zsidó templomőrség katonái ezt hallva meg is hátrálnának, de Jézus immár tudatosan megy elébe az eseményeknek. A zsidók úgy értelmezték Jézus halálát, hogy Isten elvetette őt, hiszen várakozásuk szerint a Messiás örökre megmarad. Az egyház azonban ezzel szemben arra hivatkozott, hogy itt Isten terve valósult meg, amit az Ószövetség előre jelzett. Jézus maga is tudatában van ennek a beteljesedésnek. A halálra gyötört ember szomjúsága természetes, de az ősegyház az Írások összefüggésében a Zsolt 69,22 teljesedését látta: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel  kínáltak.” Jézus maga akarta, hogy minden beteljesedjen, és akkor hal meg, miután ennek megvalósulását megállapította.

Kérdések, fölvetések:

  • Isten üdvösségünket munkáló akaratának felismerése megrendítő és mégis  felszabadító hatású.
  • Személyes életem mely pontján sikerült jól döntenem mellette?
  • Miben tapasztaltam meg, hogy épp aminek elvesztésétől sokáig féltem, és  emberileg ragaszkodtam hozzá, annak elengedése tette lehetővé, hogy megragadjam Isten ajándékát?
  • Mit mond nekem, mire szomjazik Jézus, amikor a keresztre feszítve szemlélem őt?
  • A magam életében mit tartok olyan fontosnak, hogy anélkül nem szeretnék meghalni? 

————————————————————————————————————

Húsvét vigilia

„Tiszta vizet hintek rátok…” (Ez 36,25)

Szempontok a szöveghez:
Az ószövetségi olvasmányok végig vezetnek minket a víz szimbolikáján, míg végül Isten virrasztó népe a keresztség titkával és ünneplésével érkezik el a föltámadáshoz, mint tetőponthoz. A húsvéti vigilia nem más, mint egy hosszú elmélkedés a víz és az élet titkáról. Mert ahol víz van, ott élet van, s benne rejlik a külső-belső tisztulás, frissesség, újjászületés, küzdelem és elindulás is. Ábrahám áldozatot mutat be, mert általa meg akar tisztulni, s megkapja az áldás ígéretét. A Vörös-tenger vize a megmenekülés, az új élet, új remény, de ugyanakkor a pusztulás jele is. Iszonyú erő! Izaiás úgy festi le a forrást,  mintha egy személy lenne: hív minket: „Ti szomjazók…!” Ezekiel az új élet és az újjá teremtés ígéretét köti össze a víz témájával. Szt. Pál a föltámadás titkát a keresztséggel kapcsolja össze: meghalni és föltámadni annyit jelent, mint szinte megfulladni és újra levegőt venni a víz fölött.

 
Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Eucharisztia és a víz titkában egyaránt megtalálhatók a teremtés, bűnbeesés és megváltás, áldozat és áldás, élet és halál, fogság és kivonulás, félelem és remény, feltámadás és örök élet kimeríthetetlenül mély témái. S mindennek az origója maga Krisztus, hiszen „oldalából vér és víz folyt ki”. Ő a forrás. Ezért imádkozhatjuk a zsoltár szavait: „Minden forrásom belőled fakad.”

Kérdések, fölvetések:

  • Hogyan tekintek a keresztségre: Magán jellegű szertartás? Családi eseménnyé alacsonyított összejövetel? A templom egy sarkában elvégzett keresztelő?
  • Hogyan tudnám élőbbé tenni a hívek felé a keresztségi fogadás szavait a liturgikus év többi részében? 

————————————————————————————————————

Húsvétvasárnap

„Miért, mi történt?” (Lk 24,19a)

Szempontok a szöveghez:
Jézus, a Feltámadott kérdezi ezt az Emmauszba igyekvő tanítványoktól. Történt egyáltalán valami? Mi maradt hátra abból, ami volt? Része lett az életeteknek, a személyiségeteknek? Fájdalmatok és csalódásotok mellett mit idéztek vissza abból, amit láttatok, hallottatok, ami élményt vagy örömet jelentett? Ami egy pillanatig azt hitette el veletek, itt és most van jelen a megváltás – az üdvösség. Valóban a halál mindennél erősebb? Vagy maradt még egy szikrányi remény arra, hogy az élet legyőzheti a halált…

Gondolatok:
 Péter így kezdi pünkösdi beszédét: „Ti tudjátok, hogy mi minden történt…” Emlékeznünk kell arra, ami volt, és ebből kell felépíteni azt, ami eljövendő – a végső időkre.
 Pál a Húsvét lényegét így foglalja össze: „Keressétek tehát azt, ami odafönt van.” A mennyből alászállott Isten Fia nem egyszerű ’tisztelgő-látogatást’ tett a Földön, az ember élet- környezetében; azért jött, hogy Magához emeljen bennünket, a saját életébe, amit
Mennyországnak nevezünk.
 Jézus nincs a sírban. A húsvéti pillanattól kezdve nem ’Jézusnak nincs jövője’, hanem a sírnak. A sír a mulandó, Jézusban az ember a maradandó.

Kérdések, fölvetések:
 A Feltámadott Jézus él. Az élet jele a találkozás. Miben találjuk meg Jézust, hol találkozunk Vele mint Élővel – ma?
 Az Eucharisztia maga a Feltámadott valósága. Hisszük-e azt, hogy aki 2000 éve megismerhető volt, az ma is itt van velünk?
 Az emmauszi tanítványok a kenyértörésben felismerték Jézust. A kenyértörés gesztusa ma is Jézusra utal, mert a kenyeret megtörni igazán csak Ő tudja. A megtört kenyér, a szétosztott kenyér az emberek összegyűjtésének tette. Keressük-e a kenyér megosztásában az emberi közösséget? 

————————————————————————————————————

Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja

„Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát.” (Jn 20,20)

Szempontok a szöveghez:
Tamásnak fontos, hogy személyesen tapasztalja meg a Feltámadott jelenlétét. Jézusnak fontos Tamás barátsága, kérése. Jézusnak minden ember istentapasztalatra való törekvése fontos. Aki kitartóan keresi őt, annak meg fog mutatkozni, meg fog jelenni az ő egyéniségét, személyét, nyitottságát figyelembe véve. A lelkigyakorlatokon, a kereső ember számára a Szentírás és saját életének találkozása az Istennel, bensőséges kapcsolattá válik a kitartó imában. A sebek már begyógyultak, áttetszőek. A Faustyna Kowalska nővér által népszerűvé vált, az Isteni Irgalmasság képén levő Krisztus-seb sugárzik, tündököl. Nem vádol, hanem kiengesztelődésre, megbocsátásra, elfogadásra hív. Bevon Jézus jelenlétébe, a vele való kapcsolatba: „Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15) Jézus barátságához hozzátartozik a vele való találkozás keresése, a kitartó, türelmes várakozás, a kapcsolat örömének, erejének tapasztalata.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Ha valaki az Élet áramlatába, kisugárzásába áll, engedi és keresi, hogy Jézus az Eucharisztiában átjárja a gondolatait, érzéseit, sötét oldalát – bármilyen fájdalmas is -, akkor egy belső rendeződés történik a lelkében és ez mások számára is tapasztalható lesz.
Tamás apostolban Jézus sugárzó, áttetsző sebei a megbizonyosodást, az „Én Uram, én Istenem” felkiáltást, vallomást ébresztik. Ez elsősorban nem a hit megvallása, hanem a személyes szeretetkapcsolat megnyilvánulásának örömteli felismerése, elfogadása.

Kérdések, fölvetések:
A többi tíz nem zárja ki Tamást a közösségből, mert hitetlen, mert saját tapasztalatra, istenkapcsolatra vágyik, hanem türelmesen együtt imádkoznak, reménykedve abban, hogy Jézus őt is megajándékozza jelenlétével. Hiszem-e, hogy a „hitetlenek” életében, keresésében, provokatív kijelentéséiben is ott van az Isten? Az én kezem mit közvetít, mi árad belőle, mire nyújtom ki, hogyan válik áldóvá, védelmezővé, krisztusivá?