2019. 04. 18.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Nagycsütörtök

Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.” (Jn. 13,2.)

Szempontok a szöveghez:

Jézus szenvedése és halála előtti estét tanítványai körében tölti. Most újra elmondja nekik
küldetésének titkát. Nemcsak szavakkal, hanem nagyjelentőségű jelekkel is. Jézus egy megrendítő cselekedettel még egyszer összefoglalja életének és isteni küldetésének igazi tartalmát. A lábmosás gesztusa Isten Fia lealacsonyodásának a jele, aki felvette a mi emberi természetünket, megismerte az üldöztetést, az éhséget és a szomjúságot, az szenvedést és az örömöt. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet, maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
A lábmosás szorosan összefügg az Utolsó Vacsora folytatásával, a kenyér és bor testeként és véreként való bemutatásával, valamint a másnapi keresztáldozattal, amelyben valósággá válik Jézus önátadása. Az Eucharisztiával és a keresztáldozattal együtt alkotja a lábmosás Jézus szeretetének végső, beteljesítő jelét. Ahogyan a II. Vatikáni zsinat is tanítja: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, melyen elárultatott, megalapította testének és vérének eukarisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen.” (Sacrosanctum Concilium, 47. pont.) Az Oltáriszentség a világból távozó Jézus ajándéka egyházának. Ez Jézus irántunk való szeretetének a jele. Minden szentmisében ezt jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr szeretetből vállalt áldozatát. Jézus közöttünk maradt, hogy lelkünk táplálója legyen, hogy az Élet Kenyere legyen a számunkra. Lisieux-i Kis Szent Teréz ezt így fogalmazza meg: „Ó, nem azért száll le minden nap az égből, hogy az arany cibóriumban maradjon, hanem azért, hogy egy másik Eget találjon magának, amely sokkal, de sokkal kedvesebb számára, mint az első volt: az Ő képére teremtett lelkünk Egét, az imádandó  Szentháromság élő templomát.”

Kérdések, fölvetések:

  • Kész vagyok-e folytatni az Ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust szolgálni minden emberben?
  • Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára szentelni, feláldozni?