2019. augusztus

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 18. vasárnap

Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” (Lk 12,14)

Szempontok a szöveghez:

Jézus – bár az elnyomottak pártján áll – nem érez felhatalmazást, hogy bíró vagy ügyvéd legyen. Annál inkább tudatában van Isten országa meghirdetésének küldetésével. Ő az Atya üzenetét, valóságát közvetíti, sugározza.

A fiatalember fejében – aki bírónak kéri fel Jézust – az örökösödés igazságtalansága kavarog és nem Jézus tanítására figyel, amely nagyobb és maradandóbb érték. Hányszor vagyok így imádság közben vagy egy szentmisén, ami nem bűn, de jó, ha tudatosítom: most az Úrra szeretnék figyelni, mert az minden egyébnél fontosabb.

Az örökségi viták kapcsán sok – addig békés – családi kapcsolat megszakad, vagy ellenségessé válik. Ennek hátterében ott van az igazságtalanság és fájdalom érzése, hogy engem kevésbé tartanak értékesnek. De mi is tesz értékessé engem? Mitől is érezhetem gazdagnak magam? Létem esetleges, törékeny, nem tudom semmi földi értékkel bebiztosítani. Mi adja meg a biztonságomat, ki nyugtat meg a sorsom felől?

Gondolatok az Eucharisztiához:

Beszéltem egy emberrel, aki úgy igazítja a szabadságát, nyári programjait hogy a meghirdetett hétfői szentségimádásokon, órákon jelen tudjon lenni. Mély belső vágy vezeti, fontos számára ez az idő.

Jézus jelenlétében megfelelő helyet, fontosságot találnak a vágyaim. „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”(Mt 6,21)

Kérdések, fölvetések:

Szent Ignác egyik gyakorlata a helyesen lefolytatott életállapot vagy életmóddal kapcsolatos választásról: „Ha halálom pillanatában lennék, és így birtokolnám annak a pillanatnak a szabadságát és világosságát, mi lenne az a döntés, amit most meg akarnék hozni? Ezen éleslátással vezettetve, ennek megfelelően teszem meg elhatározásomat.”

Isten országának, szíve szerinti társadalmának törvényei itt és most érvényesek. Ezek szerint a szellemi és fizikai javak közös kincsek is megosztásban kell, hogy legyenek. Ennek megvalósítása tudatosságot, figyelmet és elkötelezett Isten-kapcsolatot igényel.

———————————————————————————————————–

Évközi 19. vasárnap

„Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.” (Lk 12,32)

Szempontok a szöveghez:

Jézus arra biztatja és bátorítja a „kisded nyájat” hogy ne féljen kicsinysége és emberi gyengesége miatt, mert az Atya oltalma alatt áll. És mivel az Atya oltalma alatt áll, ezért mindig csak előre kell tekintenie.

Azoknak, aki a nyájhoz tartoznak Isten az Atyjuk és így megkapták a lehetőséget, hogy részesei lehetnek Krisztus életének. A nyáj arra van meghívva, hogy már itt a földön megélje a mennyek országa örömét. Krisztus arra kéri nyáját, hogy ezen ország számára gyűjtsenek maradandó kincseket. Ezen örök kincsekhez kell teljes szívvel közeledniük és ragaszkodniuk. E kincsek pedig, az önajándékozó szeretetben érik el teljességüket.

                A három rövid evangéliumi kép az éber és tevékeny várakozás üzenetét hordozza. A hazatérő úrról, valamint a tolvajról és a betörésről szóló képek a bátorítás, a vigasztalás és a felelősség jegyeit hordozzák magukon. A menyegzőről hazatérő házigazdára várakozó szolgák éberségükkel és tettrekészségükkel a gazda elismerését és tiszteletét vívják ki.

                Az éber várakozást a remény élteti, és kéri:

  • az állandó készenlét lelkületét: „Legyetek mindig készen!”
  • a ránk leselkedő veszélyek ismeretét. Elég egy kis figyelmetlenség és a tolvaj megfoszt minket a legfontosabb értékeinktől.
  • hűséget. Hívő és hűséges ugyanazt jelenti. Akkor is lehet hűséges az ember, ha lankad a figyelme, ha nincs kedve valamihez. A kezdeti szeretet tüze, a gazda szeretete hajtja, vonzza, élteti.

 Gondolatok az Eucharisztiához:

Krisztus második eljövetelével visszatér hozzánk, hogy részesítsen a menyegző örömében, és maga rendez nekünk lakomát. Asztalához ültet, kötényt tesz maga elé és felszolgál. Minden szentmise ennek a lakomának az előképe, ahol Krisztus a vendég, de egyben Ő a vendéglátó is.

A földi liturgiában a mennyeinek előízét élvezzük, és annak a liturgiának leszünk részesei, amelyet a szent városban, Jeruzsálemben ünnepelnek. Odatart zarándokutunk, ott ül Krisztus az Isten jobbján, mint a szentélynek és az igazi szövetség-sátornak szolgája. A földi liturgiában a mennyei seregek egész sokaságával együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tiszteljük a szentek emlékét abban a reményben, hogy némi részünk és közösségünk lesz velük. Várjuk az Üdvözítőt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg maga meg nem jelenik, mint a mi életünk, és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségesen” (Sacrosanctum Concilium 8).

„Az Eucharisztia valóban az ég megnyílása a Föld felé. A mennyei Jeruzsálem dicsőségének egy sugara, mely áthatol a mi történelmünk felhőin, és megvilágítja utunkat” (II. János Pál pápa: Az Egyház az Eucharisztiából él)

 Kérdések, fölvetések:

Mit teszek azért, hogy Isten országa szépségét megmutassam, megerősítsem és továbbadjam családomban, környezetemben, közösségemben?

———————————————————————————————————–

Nagyboldogasszony

„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,42)
Szempontok a szöveghez:

 Az angyali üdvözlet után Mária azonnal sietett, hogy meglátogassa rokonát – lám, ha lelkesek vagyunk, a Lélek erejéből készek vagyunk kimozdulni komfortzónánkból, s megtesszük, amit már régóta halogatunk vagy eszünkbe sem jutott korábban.
 „Örömtől megmozdult" – Isten jelenlétének és tetteinek felismeréséből igazi öröm fakad bennünk
 „Az Úr mondott neki” – Isten ma sem hallgat, sokféle módon ad jelzéseket
 A Jelenések könyvének szerzője a számkivetésben hallotta az égből jövő harsány hangot: „Eljött az Úr Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját (a sátánt)” – ez a bizonyság adott erőt neki, hogy helytálljon az üldöztetésben, és bátorítson másokat is. 

Kérdések, fölvetések:
 Történt-e olyan szívtől szívig ható találkozásom valakivel, hogy beszélgetésünk mély lelki örömet váltott ki bennem?
 Mikor és miben hallottam meg Isten jelzését az elmúlt napokban?
 Mi ad erőt nekem, amikor a kísértésekkel szembesülök és elbizonytalanodom?

———————————————————————————————————–

Évközi 20. vasárnap

„Tüzet dobni jöttem…” (Lk.12,49)

Szempontok a szöveghez:

Kép: Az autó beindításakor a gyújtással egy apró szikra működésbe hozza a robbanómotort, ami pedig belendíti az autót, amíg csak van benne üzemanyag.

Biblikus dimenzió: Mózes még lepellel tompítja az arcán fénylő isteni tüzet (Kiv 34,29); Izaiás és Jeremiás ajkán és szívében az Istennel való találkozás mint tisztító és emésztő tűz lángol, mely igehirdetésre készteti őket (Iz 6,6; Jer 20,9); Keresztelő János már égő és világító lámpás (Jn 5,35), aki a Szentlélekkel és tűzzel keresztelő Messiásra mutat rá; Jézussal pedig új korszak kezdődött, aki Isten szeretetének tüzét hozta el, s aki visszautasítja a Mennydörgés fiainak bosszúvágyó kérését (Lk 9,54).

Egyháztani dimenzió: A Szentlélek pünkösdi tüze (ApCsel 2,3) él tovább az egyházban, különösen akkor, amikor egyetemes zsinatra gyűlik össze („a Szentlélek és mi” – ApCsel 15,28). Erről a II. Vatikáni Zsinat résztvevői (ld. Yves Congar naplója) egyöntetűen tanúskodnak.

Liturgikus dimenzió: a Húsvét vigilia és a keresztség szertartásában egyaránt továbbadjuk a föltámadt Krisztus lángját, melyet óvunk és elviszünk másoknak is.

Lelkiségi dimenzió: az isteni élet és szeretet tüze keresztségünktől fogva napról napra növekedhet bennünk, ha együttműködünk vele. Így juthatunk el – talán már itt a földi világban? – az Istennel való egységre.

Eszkatológikus dimenzió: a tűz mint teofánia és mint ítélet.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Az emmauszi tanítványok szíve lángolt, miután találkoztak a Föltámadottal az Ige és az Eucharisztia asztalánál.

A Vulgata a Lk 12,49-ben a „mittere” igét használja, ami párhuzamba állítható a szentmise utolsó, misszióba küldő, személyes Pünkösdre indító mondatával: „Ite, missa est.”. Így talán jobban megértjük Szent Pál buzdítását is: „Legyetek tüzes lelkületűek/a Lélekben buzgók, az Úrnak szolgáltok.” (Róm 12,11)

Kérdések, fölvetések:

A kereszténységben nincs tűzgyújtási tilalom. A kérdés tehát csak ennyi (s nemcsak dohányosoknak): Van tüzed?

———————————————————————————————————–

Szent István Király

„Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében!” (Péld 4,21)

Szempontok a szöveghez:

Szent István király mai szemmel tekintve lehet despota, autoriter uralkodó, ősi tradíciót romboló, öntörvényű alak. És lehet a biblikus bölcsességi irodalom értelmében vett előrelátó, okos és bölcs, józanul gondolkodó filozófus, teológus, király és ’Isten szolgáinak apostoli szolgája’. Áldozatok árán épített jövőt, újabb korszakokat, nemzedéki sorsokat, lett ’vátesz’, aki a jelent keménykezű nagyúrként áldozta be egy ország, nép, nemzet fennmaradásáért. Megítélése nézőpont kérdése. De ma és most megítélni őt csak az tudja, tudhatja, aki él, és magyarként él, és Magyarországon él. És mindhárom faktor – talán – mégiscsak annak köszönhető, hogy István kemény vagy inkább erős volt. Értünk, utódokért, akiket nem ismert, nem látott, csak hitt. A ’vátesz’ mint látnok és jós az a személy, aki azokat képviseli, akik csak később születnek, akikkel személyesen sosem fog találkozni, de felelőssége van értük. És vállalja is ezt minden áldozat árán.

  • Istvánt leginkább intelmei alapján ismerjük irodalmi szinten. Intelmei nekünk szólnak. Akár vérszerinti utódai vagyunk (bár az Árpád-ház rég kihalt), de még inkább a hitben vagyunk utódai, mint a keresztényeknek Ábrahám, minden vérségi származáson túl.
  • István megértette az ’idők jeleit’. Istentől kért naponta erőt ahhoz, hogy javára tegyen azoknak, akik a gondjaira lettek bízva. Hűségesen azt tette, amit hitelesnek tekintett. Megítélni is csak Isten tudja. Szentté-avatásának körülményei (sírját csak úgy lehetett felnyitni, hogy megszűnt a testvérviszály az uralkodói házban, ld. Géza/László kontra Salamon) bizonyítják, hogy Isten méltó embernek tartotta őt a hitben.
  • István egy országot épített sziklára a Kárpát-medencében. Mások talán már rég eltűntek volna a történelem során. Mi megmaradtunk. A ház a maga sorsát, állagát elsősorban az építőnek, építtetőnek köszönheti.

Kérdések, fölvetések:

  • Szent István minden nap misén vett részt. Neki az Eucharisztia valóban mindennapi kenyér volt. Becsüljük őt ezért?
  • Hisszük-e, hogy az Eucharisztia segít tisztázni bennünk hivatásunkat, bármilyen jelentősége legyen is annak bármennyi ember számára?
  • István minden döntése után mert szembenézni az Istennel. Mi mit teszünk? Rejtőzködünk inkább (mint Ádám) vagy vállaljuk az ítéletet, mint István?

———————————————————————————————————–

Évközi 21. vasárnap

Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” (Lk 13,23)

Szempontok a szöveghez:

Jézus válasza szemléletbeli változásra szólít bennünket. Üdvösségünk nem velünk született előjog. Alapját nem pusztán egy kiválasztottakból álló szűk csoporthoz való tartozás adja. A keresztény élet nem csupán hittani, szentírási ismeretekkel rendelkezők klubja. Jézus személyes erőfeszítésekre, küzdelemre biztat bennünket. Arra, hogy az üdvösséget nyitott ajtóként, kinyíló lehetőségként, az úton levők célba érkezéseként és jutalmaként éljük meg.

Az üdvösség sokkal inkább elengedése kapaszkodásainknak, amelyek megakadályoznak abban, hogy arra figyeljünk, azt hallgassuk, és kövessük, aki az életünk Ura. A megérkezés az együtt járásból, követésből, elesésekből, megsebződésekből és felemeltetésünkből születik meg.

A sötét képek, melyeket az evangélista kommentál megtérésünk szükségességét, sürgető voltát és fontosságát, súlyát próbálják érzékeltetni.

 Gondolatok az Eucharisztiához:

Szentségimádásunk, az Eucharisztia tisztelete, Krisztussal való kapcsolatunk nem merülhet ki rózsaszirmok szórásából, hanem a mindennapi életünket; küzdelmeinket, konfliktusainkat, sírásainkat és fogcsikorgatásainkat hordozza. Fókuszálás létünk és bensőnk középpontjára.

A mennyek országát Jézus egy menyegzői lakomához hasonlítja, amelyre minden embert meghív. Ez örömteli ünnep, ízlelése a túláradó jónak, aki maga Krisztus.

 Kérdések, fölvetések:

Hol válik szűkké számomra a kapu, a kapcsolat, az életforma, a változás, amelyre az Úr hív?

Lehet, hogy az ajtót én zárom be? „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20)