2019. január

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Szűz Mária, Isten anyja (Újév)

„A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.” (Lk 2,21)

Szempontok a szöveghez:
Jézus neve olyan név, amit Isten maga választott Magának. Egy név, egy emberi szó, mégis több annál. Egy szó, egy jelentés. Jézus a Józsue név egyik alakváltozata. Józsue a nép egykori vezére Mózes szándéka szerint, és tekintélyének örököseként bevezette Izraelt az Ígéret Földjére, a Szabadság helyére. Ez erősítette meg Istennek a néppel kötött szövetségét, amely szerint az Ábrahámtól leszármazott nagy népnek Isten adja oda az örökséget jelentő földet. Józsue vezetésével Isten teljesítette az egykor tett ígéreteit, a szövetség rá eső feltételét. Izrael valójában ekkor lett szabad, mert ekkor lett hazája. Az Egyiptomból való szabadulás csak a kezdet, a pusztában vándorló nép idegennek érzi magát; még Egyiptomba, a szolgaság helyére is inkább visszakívánkozik, mert ott legalább volt otthon-tudata, ami a sivatagban, a kietlen vidéken teljesen elveszett. Mózes szabadulást hozott a népnek azzal, hogy kimentette Izraelt Egyiptomból, a teljes szabadságot azonban Józsue biztosította azáltal, hogy elfoglalta Kánaán földjét, és a népnek otthona lett. Jézus ezt folytatja és teljesíti be. Otthont ad és szabadságot, mert a kettő egyet jelent.

  •  Szent Pál apostol azt írja a Filippieknek küldött levelében: „a mi hazánk a mennyben van” (Fil 3,20a). Jézusban megjelent számunkra a valódi Szabadság. Már nem vagyunk a mulandóság szolgai állapotában; Isten Fiában mi is fiak vagyunk, Isten örököseiként miénk is a mennyek országa, az Ígéret új és örök „földje”.
  • Jézus azt ígérte, ezen a világon földet, otthont, családot, stb. kapunk, a másvilágon pedig örök életet, amely szintén magába foglalja a „földet, otthont, családot”, de elveszíthetetlenül (vö. Mk 10,29-30). Isten megmenti nekünk azt, amit szeretünk, és amihez ragaszkodunk.
  • Mária Isten anyjaként látja saját fiát, mint a Messiást és az Urat. Ahogy a Magnificatban is megfogalmazta: „Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért” (Lk 1,54-55). Számára a fia több mint húsa és vére: Isten szabadító ereje a népének.
    Kérdések, fölvetések:
    • Isten szabadító ereje az Ő arcának ránk való ragyogása. Mennyire keressük Isten arcát az embereken, a természetben visszatükrözve?
    • Isten szabadító ereje abban is áll, hogy már nem szolgának tekint bennünket, hanem fiainak. Milyen az Atyával (Abba) való igazi kapcsolatunk: szolgalelkű vagy őszinte, gyermeki, bizalmas?
    • Mária istenanyaságát nem rangnak tekinti, együtt csodálkozik és ad hálát a pásztorokkal mindazért, amiről azok beszámolnak. Mi öntudatos hívőként tudunk-e örülni mások hitélményének, a másokkal történt csodáknak? Esetleg egy olyan találkozásnak, amit „valaki más” az Eucharisztiában tapasztal meg?

Vízkereszt, Urunk megjelenése

„A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt 2,10-11)

Szempontok a szöveghez:
„Három csodát ünneplünk ezen a szent napon: Ma a csillag elvezette a bölcseket a jászolhoz, ma borrá lett a víz a menyegzőn, ma a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét, hogy üdvözítsen minket, alleluja.” (II. Esti dicséret, Magnificat-antifóna)
A teofánia jelentése: Isten látható alakban való megjelenése. A Magnificat-antifónában felsorolt három esemény, csoda jelzi, hogy Jézusban Krisztusban, elérkezett a megváltás ideje.
Isten jeleket ad, hogy felismerjük azt, aki megtestesült értünk.
Meglátni a csillagot, Isten jeleit, hívását és követni azt, egy életre szóló feladat, élethivatás.
A jeleket nem könnyű felismerni, megkülönböztetni, isteni segítség, „térkép” – Szentírás, ima-párbeszéd szükséges hozzá.
Az útnak indulás, követés a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság vállalása. Ugyanakkor megtapasztalása annak, hogy Isten megtart és irányt mutat. A kivonulás válik jelenvalóvá.
„Ha hiányzik ez az égre szögezett tekintetünk, az Isten felé való fordulásunk, akkor a munka öncélú szenvedéllyé válik, a politika önző hatalomkereséssé züllik, a művészet csak a “valót” mutatja vagy torzítja és nem “annak égi mását”, a zene kábítószerré fajul és már nem a Lét titokzatos hangja.” (Nemeshegyi Péter SJ)

Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Eukarisztiában jelenlevő Krisztus előtt – a bölcsekhez hasonlóan mi is leborulunk. Kitárt kezekkel, nyitott tenyérrel ajánljuk fel mindazt, amink van.
Jézus Krisztus jelenléte minket is vonz, vezet, utat mutat.
Az Eucharisztiában újra és újra megjelenő Krisztus a mi mindennapi teofániánk, csodánk, mindennapi kenyerünk. A víz, amely borrá változott a szentmisében Krisztus vérévé, éltető erőnkké lesz.

Kérdések, fölvetések:
Isten előtt meghajolni, leborulni, az ő dicsőségét, ragyogását szemlélni a mi békességünk, önazonosságunk, erőforrásunk. A mi „ajándékunk”; hagyjuk, hogy átjárjon bennünket az ő ragyogása.

————————————————————————————————————

Urunk megkeresztelkedése

„Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.” (Lk 3,22)

Szempontok a szöveghez:
A mai napon Jézus egy újabb megjelenését (epifánia) ünnepeljük. Az első megjelenés karácsony éjszakáján volt, amikor Jézus megmutatja magát a pásztoroknak, a második megjelenés, amikor Jézus megmutatja magát a pogány világot jelképező három királynak. És most a harmadik, amikor a Jordán partján megjelenik, felfedi az ő kilétét. De ebben az esetben maga az Atya az, aki felfedi Jézus identitását: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”
A keresztségben mi is Isten fogadott fiaivá váltunk. Az egyház imájára megnyílt az ég, és mindegyikünk fölött elhangzott: Te a fiam vagy, szeretett gyermekem, kedvellek, akarom, hogy élj és boldog légy! Ma úgy mondanánk: „Lájkollak. Tetszik, ahogy gondolkodsz, azonos az ízlésünk, a világlátásunk”. Isten számára mindenki vonzó, megnyerő. Ő kinyilvánította tetszését azzal, hogy életet adott, meghívott a vele való közösségre, és áldásával szüntelenül elhalmoz minket.

Kérdések, fölvetések:
Egy nap a tanítvány kérdezte a Mestert: Én nem hallom Istent, hogyan tudnám érezni? A Mester ezt válaszolta:
1. Hallgattasd el a külső hangokat (a pletyka, folytonos beszélgetés).
2. Aztán csendesítsd le a belső hangokat (gondolatok).
3. Majd csendesítsd le a múltnak a hangjait (harag, gyűlölet, neheztelés, félelmek).
4. Hallgattasd el azokat a hangokat, amelyeket hallani szeretnél (Elvárásaink, amit az Úrtól szeretnénk hallani).
5. Ha mindezt megtetted, fogod hallani, mert az ő hangja világos és jelenvaló.

Büszke lehet-e rám Isten? Kedve telik-e bennem?
Mit teszünk azért, hogy kimutassuk, mi tényleg tetszésére akarunk lenni? Küldetésnek tekintjük azt az élethivatást, amelyre az Úr rendelt?

————————————————————————————————————

Évközi 2. vasárnap

„Jézust is meghívták a menyegzőre …” (Jn 2,2)

Szempontok a szöveghez:

– Amikor vendégségbe megyünk, ünnepi ruhát öltünk és minden meghívottal igyekszünk kedvesnek és előzékenynek lenni. Ez Isten Országának belső törvénye, hiszen mindannyian egyazon vendéglátó Úrnak lehetünk vendégei, és ez a szabadság, öröm és szeretet közös élményét biztosítja számunkra.

– Több fontos jézusi tanítást jegyeztek fel az evangéliumokban, amely étkezés alkalmával hangzott el. Mi is, egy fehér asztal mellett közösségi élményben részesülhetünk; meghitt, önfeledt beszélgetések alakulhatnak.

– Jézus tudatosan vállalt asztalközösséget olyanokkal is, akiket a társadalom többsége megvetett. 

– Jézus tudatosan készítette elő azt a kultikus lakomát, a tanítványai szűk körével elköltött utolsó vacsorát, melyen értelmezte másnapi halálát. Egyúttal túl is mutatott a halálon, és az egyház gyakorlatát is kijelölte mondván: “Tegyétek ezt az én emlékezetemre!”

Kérdések, fölvetések:

– Jézust is meghívták a lakodalomba: csak a bajaimban fordulok oda Jézushoz, vagy derűs napjaimban is gondolok Őrá? Földi örömeimet mennyei áldásával kívánom-e teljessé tenni? 

– Étkezéseink csak egyéni táplálék-bevitel, vagy igyekszünk szellemi és lelki közösséget vállalni asztaltársaságunkkal?

– Magam is örvendezve fogadom-e az egyházi közösségbe mindazokat, akiket Jézus vonzott magához?

– Gondosan készülök-e az eucharisztikus lakomára, melyen Jézus tanításában és önátadó áldozatában részesülhetek?

————————————————————————————————————

Évközi 3. vasárnap

„Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába … Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett.” (Lk 4,14.16)

Szempontok a szöveghez:
Szent Lukács az az evangélista, aki a legtöbbet ír az imádkozó Jézusról, valamint a Szentlélekről. Ha pedig a kettőt együtt említi, az igazán különleges és egyedi, s valószínűleg megvolt rá az oka. A pusztai megkísértéshez hasonlóan talán a mai epizód is ilyen: Jézust a Lélek indítja. Egységük megkérdőjelezhetetlen. Úgy tud rá odahallgatni, hogy egészen a benne imádkozó Lélek ritmusához igazodik, aki a kopár, sziklás, száraz, külső-belső veszélyekkel teli puszta után a pogányok Galileájába vezeti őt. Önmaga hús-vér valóságával való találkozás után most a külső élet, a körülmények, a mindennapok, pontosabban szombatok valósága következik. A Lélek bizony nem engedi elszállni, vagy akár 10 cm-rel a föld fölött járni Jézust, hanem egy konkrét élethelyzetbe vezeti. Nem elmélet, hanem gyakorlat következik. Indul a bevetés, mégpedig élesben. Lássuk, hogy sikerül az ifjú rabbi első vizsgája!

Gondolatok az Eucharisztiához:
„Az ima nem lehet csupán az én válaszom az engem körülvevő élethelyzetre vagy érzéseimre, hanem az ima a Lélek imádsága is bennem. Nem tanulunk meg helyesen imádkozni, ha megrekedünk a hála, a csodálat, az elismerés és a kérés kifejezésénél, és ha ezt a helyzetet nem igazítjuk a bennünk imádkozó Lélek ritmusába.” (C.M. Martini) Nem véletlen, hogy a szentmise könyörgéseinek jó része így végződik: „A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki a Szentlélekkel egységben él…” A szentáldozás pedig táplálja és erősíti a Szentháromsággal való egységünket.
Kérdések, fölvetések:
Pünkösddel általában letudjuk a Szentlelket. Mikor és hogyan adok neki teret az év többi részében?
Jézust a Lélek a valóságba vezeti. Én menekülök vagy szembenézek a realitással? Mi vagy ki segít a szembesülésben?