2019. július

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 14. vasárnap

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába”
(Lk.10,2)

Szempontok a szöveghez:
Az evangélium hirdetését, az örömhír továbbadását Jézus világméretű aratáshoz hasonlítja. Ez alkalommal nem csak a 12 tanítványt küldi, hanem más 72 tanítványt, vagyis azokat, akik addig a pillanatig állhatatosan követték. Jézus a közeli falvakba és városokba küldi őket, ami jelzi, hogy ez nem egy belső misszió, hanem egy meghívás másoknak, hogy menjenek az Úr aratásába. Nem üres kézzel küldi őket, hanem nagyon pontosan meghatározza a feltételeket, hogy ez a misszió gyümölcsöző és hatásos legyen. Jézus teljes szegénységet kíván és teljes bizalmat Istenben, annak az Istennek az erejében való bizalmat, aki küld. Ez a hetvenkét tanítvány mi vagyunk, mindannyian, akik az egyházhoz tartozunk. A krisztuskövető keresztény lelkes aratómunkás, aki magától a gazdától kapja a küldetését. Ez a küldetés pedig nem kampány, hanem Isten országának hirdetése és építése. A mai evangélium felhívás mindannyiunk számára: Isten rá akar ébreszteni minket küldetésünk felelősségére, nagyságára és szépségére.

Gondolatok az Eucharisztiához:
A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus utolsó felkészülési évének fókuszában a misszió, az evangelizáció van. Mottója: „Az Eucharisztia forrás a világ életéért”. Szent II. János Pál pápa Maradj velünk, Urunk apostoli levelében így fogalmaz:
„Az elbocsátás minden szentmise végén megbízás, mely arra készteti a keresztény embert,
hogy vállalja az evangélium terjesztését és a társadalom keresztény szellemiséggel való betöltését. E küldetéshez az Eucharisztia nem csupán belső erőt biztosít, hanem – bizonyos értelemben – programot is. Az Eucharisztia ugyanis olyan létmód, mely Jézusból árad a keresztény emberbe, és annak tanúságtétele által szétsugárzik a társadalomba és a kultúrába. Hogy ez megtörténjék, ahhoz minden hívőnek személyes és közösségi elmélkedéssel magáévá kell tennie azokat az értékeket, melyeket az Eucharisztia kifejez, azt a magatartást, amit sugall, és azokat az elhatározásokat, melyekre indít.”

Kérdések, fölvetések:
 Mennyire vonzó az én keresztény életem?
 Készen állok-e arra, hogy kilépjek a jól megszokott közegemből, kis közösségemből, hogy mások felé léphessek?

————————————————————————————————————

Évközi 15. vasárnap

„Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél.” (Lk 10,37)

Szempontok a szöveghez:
Ha a törvény szót halljuk, önkéntelenül is összerezzenünk. Eszünkbe jut jó néhány alkalom, amikor összeütköztünk a törvénnyel: olykor jogosan, máskor értelmetlen hatóságok ostoba hivatalnokai korlátozták életünket, elrabolva időnket, pénzünket. Belátjuk azonban, hogy törvényekre szükség van a társadalomban, és magunk is elítéljük azokat, akik fittyet hányva a közösséget megtartó törvényekre öntörvényűnek mutatkoznak. Isten népe hálásan tekint a Törvényre, mert az végső soron nem emberi szülemények, hanem Isten örök akarata érvényesül benne. Egyedül a szeretet törvénye az, ami nem gúzsba köti a vágyainkat, hanem szárnyakat ad neki. Nem azt kérdezi, amit a törvénytudó, hogy mi az a minimum, amit meg kell tartania a törvényből, hanem azt keresi, hogy még mit tehet a másikért. A példázat mindhárom járókelője meglátta a szerencsétlenül járt embert, de csak az egyiknek esett meg rajta a szíve.

Kérdések:
 Ki az a családtagom, akinek problémáját látom ugyan, de elfordultam tőle? Mit tehetnék, hogy szeretve érezze magát általam?
 Láttam-e az egyházközségemben, a munkahelyemen, a lakókörnyezetemben olyan valakit, akihez oda kellene fordulnom? Ha nem is tudom az ő életét megváltoztatni, de bizonnyal kifejezhetem együttérzésemet.
 Az Oltáriszentségben jelenvaló Krisztusra tekintve szoktam-e közbenjárni a testi-lelki
nyomorúságban szenvedőkért?

————————————————————————————————————

Évközi 16. vasárnap

„… csak egy a szükséges.” (Lk 10,42)

Szempontok a szöveghez:
Mintha a Mester önellentmondásba keveredne saját magával… Ő, aki szolgaként kiüresítette önmagát, aki azért jött, hogy szolgáljon, aki megmosta tanítványainak a lábát, s aki követésének kritériumává tette a szolgáló magatartást, most mintha ledorongolná azt a személyt, aki szolgál… De talán nem mindegy, hogy valaki „csak” kiszolgáló  személyzet, felszolgáló vagy valóban szolga. Hajlamosak vagyunk elítélni Mártát sürgés-forgása miatt, pedig a szöveg azt mondja, hogy ő fogadta be Jézust. Tehát az első gesztust ő teszi meg: megnyílik, kitárul, beengedi a vendéget. Mária ugyanezt a gesztust a szívével teszi meg: ül és figyel, mint egy jó tanítvány a rabbi lábánál. Vagyis úgy tűnik, mindketten szívesen fogadják Jézust, de ezt két különböző módon teszik. Sokan élesen szembeállítják
e két magatartást, pedig inkább hangsúlyokról van szó. Egyfajta egyensúly keresésről a cselekvés és a szemlélődés között. Contemplatio in actione. Ezt mindannyian megküzdjük saját életünkben. Szent Benedek, s nyomában számtalan Krisztus-hívő a világon vallja, hogy az imádságból indul ki minden minőségi tevékenység. Ilyen értelemben elsőbbséget élvez a munkával szemben („Ora et labora!”). Bizonyára maga is jól tudta, megtapasztalta, hogy „mártázni” bármikor bármennyit lehet, de az imához nagyobb tudatosság, felelősség, belső tartás és főleg döntés kell. Röviden: egy a szükséges, mégpedig a figyelmes, oda-hallgató szív. Ferenc pápa a szöveg kapcsán egy alkalommal a meghallgatásra helyezte a hangsúlyt: „Márta annyira belemerül a készülődésbe, a tevés-vevésbe, hogy szinte teljesen megfeledkezik – és ez a probléma! – a legfontosabb dologról, vagyis a vendég ottlétéről, aki ez esetben Jézus volt. Megfeledkezik a vendég jelenlétéről. A vendéget pedig nem lehet akárhogyan szolgálni, megetetni, ellátni. Legfőképpen meg kell hallgatni – jól jegyezzétek meg ezt a szót: meghallgatni! Mert a vendéget személyként kell fogadni, a maga történetével, érzelmekben és gondolatokban gazdag szívével, vagyis úgy, hogy valóban otthon érezze magát.” (Vatikán, 2016. július 17., Úrangyala imádság)

Gondolatok az Eucharisztiához:
A szentáldozáskor vagy egy-egy szentségimádáson legtöbbször mi magunk beszélünk az Úrhoz. Pedig milyen fontos lenne éppen fordítva: engedni, hogy a szívünkbe érkező Vendég beszéljen, mi pedig hallgassuk meg Őt! Ferenc pápa szavaival: „Ha mi imádkozni kezdünk – például a feszület előtt -, és csak beszélünk, beszélünk, beszélünk, aztán megyünk is a dolgunkra, akkor nem hallgattuk meg Jézust! Így nem engedjük, hogy szóljon a szívünkhöz! Meghallgatni – ez a kulcsszó! Ne felejtsétek el! Befogadásához nem kell sok dolog, sőt, csak egyetlen dolog szükséges: meghallgatni, – testvériesen bánni vele, úgy, hogy érezze, otthon van, nem egy átmeneti szálláson.”

Kérdések, fölvetések:
 Kit a legnehezebb meghallgatnom? Miért?
 Hogyan gyakorlom az oda-hallgatást az imában?
 Küzdelmeim a csönddel…, a csöndért…

————————————————————————————————————

Évközi 17. vasárnap

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk – ma.” (Lk 11,3)

Szempontok a szöveghez:
 Ábrahám volt olyan bátor, hogy alkudozzon más emberek életéért. Isten akaratába ajánlotta azokat az embereket, akik bocsánatra szorultak. Azok az emberek – akikért Ábrahám közbenjárt – nem kértek maguk bocsánatot, ez lett a sorsuk alapja. De Ábrahám mint közbenjáró ’megigazult’ abban, amit tett. Hogy megtett mindent, amit tehetett.   Pál szerint Isten minden adósságunkat eltörölte Krisztusban. Ez ugyancsak Isten akarata és megbocsátása egyben. Megváltásunk kegy-elem, ajándék, ki nem érdemelt jóindulat. Bármit tesz az ember azért, hogy kifizesse – utólag –, akkor is alkalmatlan rá.
 Jézus megjegyzése a Miatyánk imájának tanítása után elég erős: bár gonoszak vagyunk,
mégis van érzékünk a jóság iránt: vagy megsértődünk ezen, vagy erőt merítünk belőle: a
gonoszság önmagunkban legyőzhető, ha mi is ezt akarjuk.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Gyakori megjegyzésnek tekinthető – legutóbb Ferenc pápa utalt rá egyik katekézisében –, hogy a Miatyánk hetes szerkesztésében (hét kérés) a központi-középső elem a mindennapi kenyér kérése. Az első három kérés az Istenre vonatkozó blokk (Isten dicsőítése nevében, országában, akaratában), az utolsó három kérés az embert érintő rész (az emberi hitelesség és méltóság biztosítéka a megbocsátásra való készség szerint, a kísértésben való erő szerint és a gonosztól való védelem szerint). A napi kenyér olyannak tűnik, mint az összekötő elem Isten világa és az ember világa között. Elsődleges fordítása: aznapi, a mára vonatkozó, ami most kapható meg – de lehet egy másodlagos jelentése is (~epi-úszion): ami felette van az eviláginak, a földinek, a mulandónak, a tárgyszerűnek, vagyis ami már „nem ebből a világból való”, ami közvetlen kapocs Istenhez, mert Ő maga van jelen benne, ígérete és döntése szerint. Az Eucharisztia épp ezt valósítja meg: megbocsátás, erő és biztonság a kísértésekkel, a gonosz támadásával, a megbocsátásra való képtelenséggel szemben és beavatás Isten nevébe (személyébe), országába, akaratába.

Kérdések, fölvetések:
 Az Eucharisztiában Krisztus értünk adta önmagát. Mintegy alkudott és közbenjárt értünk. Mi mennyiben tudunk alkudozni Istennel bátran és határozottan másokért?
 Az ember mind a mai napig (mindennap) kegyelemre szorul. Tudjuk-e evangelizációs
munkánk során érzékeltetni és értelmezni ezt? Vagy az emberi önhittség falát képtelenek
vagyunk áttörni?
 A ’MA’ nem feltétlen egy 24 órás nap. Sokkal inkább a ’MOST’, amikor azt érzem, Krisztus Testére szükségem van a kenyér színe alatt. Akár vasárnap, akár hétköznap… elmegyek-e Érte, ha érzem, hogy hiányzik, hogy kell az erő, a biztonság, a szeretet, ami csak Belőle jöhet?