2019. május

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Húsvét 3. vasárnapja

„ Az Úr az” (Jn. 21,7)

Szempontok a szöveghez:
A mai vasárnapon az egyik legszebb és legmegrázóbb feltámadás-beszámolót olvassuk. A Feltámadt Krisztussal való találkozások sora Jeruzsálemből áttevődik a Tiberiás-tó partjára. Az apostolok nem kapva különleges utasítást, visszatérnek Galileába, eredeti foglalkozásukhoz, a halászathoz. A találkozás leírását két részre oszthatjuk: találkozás a Feltámadt Krisztussal és a csodálatos halfogás, valamint Jézus és Simon Péter párbeszéde.
Mint annyiszor, ezen az éjszakán sem fognak semmit. Isten nélkül valahogy nem megy. Lehet, hogy ezzel szerették volna kiverni fejükből a csalódásokat, a munkába temetkezve akartak napirendre térni a történtek fölött, de sehogy nem sikerült. Hajnaltájban azonban ott a Mester a parton. Füstölgő parázs, rajta hal. Odakiált nekik: „vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán”, és ismét megtörténik a csoda. Kivetik a hálót és színültig megtelik. A Tiberiás tó partján Jézus láttatja magát, de nem ismerik fel. A Feltámadt Krisztus jelenléte nem magától értetődő, kér egy elfogadást annak a részéről, aki találkozik vele. Most is a szeretett tanítvány az, aki elsőnek kapcsol, hamarabb felismeri. Jézus és Péter párbeszédét Péter vallomásának is nevezzük. Nem a nagyszájú, dicsekvő Pétert látjuk itt, aki jobb a többieknél, hanem egy bölcsebb, alázatosabb embert, aki nem állít többet, mint amire képes. Isten szeret minket, amikor alázatosak vagyunk, amikor Péterhez hasonlóan megvalljuk Előtte kudarcainkat és gyöngeségeinket.

Gondolatok az Eucharisztiához:
A feltámadt Krisztus, aki erős és győztesen tért vissza, továbbra is az ő szelídségét és irgalmát mutatja meg az apostoloknak: megmondja a helyet, hogy hol halásszanak, tűzet gyújt és reggelit készít nekik. Napjainkban Krisztus továbbra is gondoskodik öveiről: vasárnapról vasárnapra megteríti az Eucharisztia asztalát és önmagával táplál bennünket. Az Egyház által bemutatót Eucharisztia jele az Ő jelenlétének, vagyis az Ő  gondoskodásának és ajándékozásának. A Feltámadott ma is jelen van Egyházában és arra hív bennünket, hogy vegyünk részt asztaltársaságában és ne csak egyszerű nézők legyünk a szentmisén. 

Kérdések:
Felismerem-e Jézus jelenlétét az életemben, a mindennapi szép pillanatokban, a nehézségek idején?

Mi lenne az én válaszom, ha Jézus ma megkérdezné: „Szeretsz te engem?”

———————————————————————————————————–

Húsvét 4. vasárnapja

“A Bárány legelteti, és élővizek forrásához vezeti őket” (Jel 7,17)

Szempontok a szöveghez:
Az első krisztuskövetők mind a zsidóság köreiből kerültek ki. De a többség hamarosan szembe fordult a keresztényekkel: kiűzték őket a zsinagógáikból. Ezáltal – Mesterükhöz hasonlóan – kiszolgáltatottá lettek a rómaiak előtt is, hiszen immár nem a megtűrt vallás követői. A zsinagóga az egyik oldalról, az állam a másik oldalról tört ellenük. De épp ennek következtében fordultak a pogányság felé, vagyis minden nép számára hirdették a
Krisztus Jézusban megvalósult Örömhírt, a kiengesztelődést Istennel, minden ember egyetemes testvériségét. Lám, az egyház így indult el küldetése teljesítésére! A názáreti Jézus és a mennyei Atya lényegileg egy. Ezt ugyan megértik a zsidók is, de a felháborodáson túl nem jutnak – ez lesz a vesztük. 

Gondolatok az Eucharisztiához:
Hitvalló életünkkel már most, földi életünk során bekapcsolódunk a mennyei liturgiába. A szenteknek vagyunk polgártársai. Krisztus a Pásztorunk, aki az élővizek forrásához vezet bennünket. Az isteni ige meghallása és szentségek vétele kegyelmi források, amelyekkel élnünk kell! 

Kérdések:
 Milyen váratlan eseményben, nehéz élethelyzetben fedeztem fel utólag, hogy az Úr akarata valósult meg?
 A szentmise mely mozzanatai döbbentenek rá, hogy ott ég és föld találkozik, a töretlen
mennyei liturgia földi vetületében veszek részt?
 Kiket és hogyan kellene nekem is a Jó Pásztor módjára terelgetnem, a tanítás és a szentségek erejével táplálnom?

———————————————————————————————————–

Húsvét 5. vasárnapja

„Amint … úgy …” (Jn 13,34)

Szempontok a szöveghez:

Az első keresztények a Húsvétot követő heteket arra szánták, hogy reflektáljanak Jézus átadatásának és pászkájának történéseire, tapasztalataira, majd lassanként kialakuló istentiszteleti rendjük segítségével évről évre újra átélték, s így egyre jobban megértették, mi miért történt. Ezért a mai vasárnap lényegében a Nagycsütörtökre való reflexióként is felfogható. Az utolsó vacsora titokzatos gesztusai és szavai a gyengeség győzelmét vetítik előre. Jézus értelmezésében ugyanis a szeretetnek nem az uralkodás vagy a birtoklás a lényege, s nem is az, hogy ráerőltetjük akaratunkat a másikra. Aki szeret, az önvédelmi törekvések nélkül elfogadja a másikat olyannak, amilyen. A jézusi értelemben vett szeretetben nincs sem méregetés, sem versengés, sem rosszmájú hasonlítgatás, sem pedig ítélet. Jézus még utolsó óráiban is így válik az erőszakmentes küzdelem „élharcosává”. Pál apostol is hasonlóról beszél, amikor a korintusi gyülekezettel megosztja gyöngeségének tapasztalatait (2Kor 12,1-13). De mérhetetlenül kevés lenne, ha Jézus (vagy bárki az ő nyomdokain) csak beszélne a szeretetről. Az életpélda pecsételi meg szavainkat, s tesz minket hitelessé.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Magunkhoz venni az Eucharisztiát nem más, mint teret nyitni a szívünkben annak a szeretetnek és bizalomnak, mellyel a föltámadt Krisztus fordult a tanítványok felé. Egy karthauzi szerzetes szerint „a mi oldalunkról ez a tapasztalat bármily tökéletlen is, már önmagában lenyűgöző. Ugyanakkor csak visszfénye valami olyannak, ami magában Istenben létezik. Ha valóban elkezdünk hinni az Atya végtelen gyengédségében, szinte kénytelenek vagyunk egyre teljesebben és egyre nagyobb örömmel alászállni egy olyan területre, ahol nem birtoklunk, nem értünk, nem irányítunk semmit”. Márpedig a
szentáldozás épp ilyen terület.

Kérdések:
Visszatekintve a húsvéti szent három nap tapasztalataira mit emelnék ki, mint Jézus szeretetének jelét, mellyel megérintett engem?
Hogyan tudnám a mindennapokban gyakorolni azt, ami a szentáldozás alkalmával az „ölembe hullik”: a nem-birtoklást, a nem-megértést, a nem-irányítást?

———————————————————————————————————–

Húsvét 6. vasárnapja

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat… Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat.” (Jn 14,23-24)

Szempontok a szöveghez:
Nem fordítva hangzik el Jézus kijelentése: aki megtartja tanításomat, az szeret engem. Felfogni, értelmezni, majd megtartani Jézus tanítását lehet szimplán logikai történés. Az ember leül és átgondolja, miről beszél Jézus, majd az emberiség bölcselettörténetébe helyezve ’beméri’, mennyit ér, amit hall. Többletet hordoz-e magában, mint annyi más, amit előbb (vagy utóbb) hallott? Így viszont Jézus minden emberi szava csak mérlegre tehető anyag, amit befolyásol a pillanatnyi hangulat, érzékenység, életállapot, stb. Ha ’jókor’ szólít meg, hat rám, ha ’rosszkor’, megvetem. Ez lenne az igazság? Jézus mást mond: a vele való személyes kapcsolat, a természetesen kialakítható szeretet ad hitelt a szavainak, a tanításának, mindannak, amit mond. Volt/van olyan ember, aki előbb látta őt jót/csodát tenni, s csak azután figyelt fel arra, mit is tanít. Az nem baj, ha így történik. Jézus mint Isten Fia a maga jelenlétével teszi ránk az elsődleges hatást, a Szó erre épül. 
 A megígért Szentlélek a Szentháromságban is a Szeretet kapcsolatteremtő ereje, sőt személye. Jézus úgy ajánlja fel Őt, mint Isten és ember között is a szeretet kötelékét.
 Jézus Isten békéjét kínálja fel az embernek. Istenben (a Hármas-Egy Istenben) mindig béke van, az emberek közt Ádám és Éva óta (majd Káin és Ábel óta végképp) jelen van a zavar, a békétlenség, az irigység, a gyűlölet, a pusztítási vágy. Az ember újra Isten képmásává kell, hogy váljon. Ez akkor sikerül, ha tökéletes békét érez magában.
 Jézus végső ígérete: visszajövök hozzátok. Minden reményünk alapja a megnevezett ’Visszatérés’. E nélkül mindenünk, amink van, értelmetlen.

Kérdések:
 Pál és Barnabás üzenete az embernek: Isten nem rak ránk nagyobb terhet, mint amit elbírunk. Az Eucharisztiában erőt ad ahhoz, amit el kell viselnünk, erővel és méltósággal. Mit látunk meg az Eucharisztiában: megszorító parancsot vagy életadó erőt?
 Az új életünkben, amit a keresztségben kaptunk, valóban Jézus az alap, a dicsőség, a
világosság? Ahol minden más – bármi is legyen az – csak viszonylagos?
 Jézus azt kéri, ne nyugtalankodjon a szívünk. Az Eucharisztia valódi hatását érezzük-e úgy,
hogy csüggedésünket feloldja és legyőzi, akár Húsvétkor a halált?