2019.05.19.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Húsvét 5. vasárnapja

„Amint … úgy …” (Jn 13,34)

Szempontok a szöveghez:

Az első keresztények a Húsvétot követő heteket arra szánták, hogy reflektáljanak Jézus átadatásának és pászkájának történéseire, tapasztalataira, majd lassanként kialakuló istentiszteleti rendjük segítségével évről évre újra átélték, s így egyre jobban megértették, mi miért történt. Ezért a mai vasárnap lényegében a Nagycsütörtökre való reflexióként is felfogható. Az utolsó vacsora titokzatos gesztusai és szavai a gyengeség győzelmét vetítik előre. Jézus értelmezésében ugyanis a szeretetnek nem az uralkodás vagy a birtoklás a lényege, s nem is az, hogy ráerőltetjük akaratunkat a másikra. Aki szeret, az önvédelmi törekvések nélkül elfogadja a másikat olyannak, amilyen. A jézusi értelemben vett szeretetben nincs sem méregetés, sem versengés, sem rosszmájú hasonlítgatás, sem pedig ítélet. Jézus még utolsó óráiban is így válik az erőszakmentes küzdelem „élharcosává”. Pál apostol is hasonlóról beszél, amikor a korintusi gyülekezettel megosztja gyöngeségének tapasztalatait (2Kor 12,1-13). De mérhetetlenül kevés lenne, ha Jézus (vagy bárki az ő nyomdokain) csak beszélne a szeretetről. Az életpélda pecsételi meg szavainkat, s tesz minket hitelessé.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Magunkhoz venni az Eucharisztiát nem más, mint teret nyitni a szívünkben annak a szeretetnek és bizalomnak, mellyel a föltámadt Krisztus fordult a tanítványok felé. Egy karthauzi szerzetes szerint „a mi oldalunkról ez a tapasztalat bármily tökéletlen is, már önmagában lenyűgöző. Ugyanakkor csak visszfénye valami olyannak, ami magában Istenben létezik. Ha valóban elkezdünk hinni az Atya végtelen gyengédségében, szinte kénytelenek vagyunk egyre teljesebben és egyre nagyobb örömmel alászállni egy olyan területre, ahol nem birtoklunk, nem értünk, nem irányítunk semmit”. Márpedig a
szentáldozás épp ilyen terület.

Kérdések:
Visszatekintve a húsvéti szent három nap tapasztalataira mit emelnék ki, mint Jézus szeretetének jelét, mellyel megérintett engem?
Hogyan tudnám a mindennapokban gyakorolni azt, ami a szentáldozás alkalmával az „ölembe hullik”: a nem-birtoklást, a nem-megértést, a nem-irányítást?