2019. március

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 8. vasárnap

„Minden fát gyümölcséről ismerünk meg.” (Lk 6,44)

Szempontok a szöveghez:
A mai evangéliumi szakasz a tevékenységben szemlélődő Jézus gondolkodását tükröző mondásokat állít elénk: a vakot megsegítő Jézus, a tanítómester Jézus, a kétkezi munkából élő Jézus, a kertészkedő Jézus. A názáreti gyermekévek (Mária és József nevelésének hatása), valamint a nyilvános működés első tapasztalatai tükröződnek itt. Jézus az a személy, aki tevékenységére mindig reflektál, s azt összefüggésbe hozza a mennyei Atya működésével életében, valamint Isten országa üzenetével. A keresztény közfelfogás szerint gyümölcsöt teremni valamiféle tökéletesedésnek a jele: egyre mélyebb a lelki életem, egyre minőségibbek kapcsolataim, egyre tudatosabbak és hitelesebbek a jó cselekedeteim. Valójában azonban keresztény életünk és lelkiségünk legérettebb gyümölcse az, hogy érezzük és tudjuk, méltatlanok vagyunk. Minél közelebb van valaki Istenhez, annál inkább tudatában van ennek. A Szentírásban és a szentek életében világosan láthatjuk ezt: ha vágyunk arra, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, először át kell élnünk méltatlanságunkat, meg kell tapasztalnunk szívünk tisztátalanságát, s át kell éreznünk, mennyire fontos, hogy átalakuljon.

Gondolatok az Eucharisztához:
Ha úgy érzem, életem rossz gyümölcsöket hoz, s így méltatlan vagyok az  Oltáriszentséghez közeledni, akkor a szeretet, a kiengesztelődés és az isteni élet ajándékát utasítom vissza. Magamat közösítem ki. Emberi kritériumainkat, mércéinket és ésszerű megfontolásainkat nem alkalmazhatjuk az isteni Titkokra. Az Eucharisztia vételekor értjük meg igazán: a kereszténységet lehetetlen a mi mértékünkhöz és szintünkhöz igazítani. Csak Istenhez, nem pedig hozzánk viszonyítva lehet elfogadni. Talán éppen emiatt volt olyan bölcs az Egyház, hogy egy pogány ember vallomását beépítette a legszentebb Eucharisztia ünneplésének szövegébe: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” 

Kérdések, fölvetések:

  • Milyen lelkülettel, mennyire tudatosan mondom ki újra és újra: „Uram, nem vagyok méltó …”?
  • Életem gyökereit, törzsét vagy ágait kell leginkább ápolnom, gondoznom ahhoz, hogy jó gyümölcsöket teremjek?

———————————————————————

Hamvazószerda 

„Bizony mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat.” (vö. Mt 6, 2b; 5b; 16b)

Szempontok a szöveghez:
Jézus visszatérő megjegyzése kritikája során: aki tudatosan mások szeme láttára akarja tenni azt, ami jó, az lehet, hogy az emberek részéről azonnali visszaigazolást nyer, mert fel- vagy túlbecsülik őt, de Isten szemében jellegtelen marad – Isten ugyanis nem önmagában a tett ’jó’-értékét nézi, hanem a szándékot, vagyis a szívet, amely a szándékot hordozza. Megtenni a jót önző módon is lehet, csakhogy Isten minden tette tökéletesen önzetlen. Az ember is csak úgy lehet Isten képmása, ha önzetlen marad. Madách emberi Tragédiájában Lucifer Istent abszolút önzőnek nevezi; ez Vele szemben a legnagyobb vádja. Az Evangéliumban Jézusnak, Isten Fiának sorsa a tökéletes, feltételek nélküli atyai szeretet megjelenése. Egyedül Jézusban fedezhető fel igazán, hogy Isten szeretete minden önzés felett áll. A ’szegény özvegy’ esete kapcsán Jézus megjegyzi: nem nehéz a feleslegből úgy adni, hogy az az emberek szemében a ’mindennek’ tűnjön. Az igazság ilyenkor nem az emberek ítéletében, hanem a saját lelkiismeretünkben van. Soha máshol annyira nem lehetünk leleplezve mint az imádságban; amikor Istent Magát szólítjuk meg. Ő mindent tud, a hazugság itt már végképp értelmetlen. Ha Istent valóban úgy hisszük, amint Van, nem hazudtoljuk meg magunkat Előtte. A böjtölés lehet önlegyőzés. Aminek Istenhez nem sok köze van, vagy épp semmi sincs. Megint csak magunkhoz van köze – de így értelmetlen. Miért is mondok le bármiről? Önmagam miatt vagy mások miatt? Mások javára? Másokért?

Gondolatok az Eucharisztához:
Az Eucharisztia valamiképpen Isten alamizsnája nekünk. Néha azt érezzük, mi mindent felajánlunk, cserébe egy falat kenyeret kapunk. Megéri? És ha abban a falat kenyérben van az üdvösség?

Kérdések, fölvetések:

  • Amikor imádkozunk… sokat megvallunk, sokat kérünk, és Isten válasza: a Kenyér.
  • Megelégszünk-e vele vagy méltatlankodunk?
  • A tökéletes böjt eszközei: kenyér és víz. Kenyér és vizezett bor/ vagy borral ízesített víz: nem sokkal több. Ám aki ezzel böjtöl, az Életet vallja meg. 
  • Megelégszünk-e ezzel, vagy másra/többre vágyunk?
  •  

———————————————————————

Nagyböjt 1. vasárnapja

„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette az ördög.”(Lk 4,1-2)

Szempontok a szöveghez:
A Szentírás tanúsága szerint Jézusnak voltak kísértései. Mindenki, aki az emberi létben részesül, kísértést szenved abban, hogy ne Istent tegye életének középpontjába, hanem saját magát. Ne az ő létben tartó, oltalmazó szeretetére válaszoljon, hanem a felszínes vágyait kövesse. „A Lélek ösztönzésére a pusztába vonult…” írja Lukács. „A Lélek kivitte (kiűzte)…” írja Márk. Szükséges és fontos volt, Isten tervének része, hogy Jézus megtapasztalja a kísértéseket. Később, amikor Jézus gyógyításai, ördögűzéseit látják az írástudók, azt mondják, hogy: „Belzebub szállta meg.” És: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus pedig ezt válaszolja: „Senki sem törhet be az erős ember házába, és nem rabolhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert. Csak akkor rabolhatja ki a házát.” (Mk 3,27) Jézus volt, aki behatolt az „erős ember házába”, a pusztában való megkísértésekor, amikor megküzdött a sátánnal és legyőzte, megkötözte, megtörte az uralmát. Ezért volt hatalma a betegség, megszállottság démonai felett, mert már a pusztában, nyilvános működése előtt eldőlt a küzdelem Jézus és a kísértő között.

Gondolatok az Eucharisztához:
Jézus eucharisztikus jelenlétében tudatosan szembenézhetek démonaimmal, mert az Úr jelen van, nem kell félnem, hatalma van fölöttük. Sok kísértés, önző, felszínes vágy gyengítheti azt a tapasztalatot, hogy Isten szeretett fia vagyok. A Jézussal töltött időben ez az igazság megerősödhet, amikor kijelentéseit, szentírási mondatait ismételgetem, és azok visszhangoznak bennem. 

Kérdések, fölvetések:
Összegyűjthetek szentírási részeket, bölcs, hitből fakadó mondásokat, melyekkel vissza tudom utasítani a gondolataimba, érzéseimbe beszivárgó kísértéseket. A sivatagi atyák figyeltek erre, és a kísértések idején olyan mondatokat ismételgettek, amelyekkel Istenben való bizalmukat és segítségkérésüket fejezték ki a zsoltárokból, más szentírási helyekből és olykor saját szavaikkal.

———————————————————————

Nagyböjt 2. vasárnapja

„Mester, jó nekünk itt lennünk!” (Lk 9,33)

Szempontok a szöveghez:
Jézus megjövendöli szenvedését, halálát és feltámadását, majd arra hívja azt, aki tanítványa akar lenni, hogy hozzá hasonlóan tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és úgy kövesse Őt. Mindezek után következik a színeváltozás jelenete, amely előképe Jézus feltámadásának, és az apostolok bizonytalan hitének megerősítése. A színeváltozás Péter, János és Jakab jelenlétében történik, hogy erősítse bizalmukat a keresztre feszítés nagy megpróbáltatása előtt. A színeváltozás pillanatában megjelenik Mózes és Illés, a törvény és a próféták tipikus alakjai. A választott nép felfogásában Mózesnek el kell jönnie, hogy megszabadítsa a népet, Illés pedig az utolsó küldött a Messiás előtt. A színeváltozás egész jelenetét áthatja a húsvéti misztérium. Az apostolok a feltámadás után értik meg és fogják fel, ki is valójában a Názáreti Jézus, majd tanúskodnak mindarról, amit láttak és hallottak fenn a hegyen. Elérkezve Nagyböjt II. vasárnapjához Jézus az Ő példájával azt kéri, hogy ebben az időszakban, amit imádságban töltünk el, engedjük, hogy átváltoztasson minket is. A fizikai és lelki kimerültség ellenére legyünk kitartóak és megtapasztaljuk, ahogyan az Úr megváltoztatja, életünket. Kapcsoljuk ki magunkat egy kissé az őrült tempóból, lassítsunk, és forduljunk befelé, ahol Isten dicsőségét szemlélhetjük. Az intenzív ima nekünk is meghozza az élményt. Tábor-hegyi pillanatokat fogunk átélni. Megvigasztalódunk, új felismerésekre jutunk, új elhatározások születnek bennünk, felszínre törnek őszinte vágyaink, rejtett, addig nem sejtett dolgok kerülnek más  megvilágításba, és a virrasztás is megtermi gyümölcsét. Megtapasztaljuk életünkben Isten jelenlétét. 

Gondolatok az Eucharisztához:
Jézus színeváltozása a kenyér és a bor átlényegülésének az előképe. Az Újszövetség nagy
áldozata, amely által az ember átváltoztatása is végbemegy: átmenet a sötétségből a világosságba. A hit szemével mögéje látni felszínnek és észrevenni a lényeget. Krisztus nincs egyedül a szentmisében, vele együtt ott vagyunk mi is. Így mi is mondhatjuk: „Ez az én testem; ez az én vérem. Mindaz, ami vagyok: testem, vérem, értelmem, akaratom, vágyaim, szándékaim és motivációim, mindaz, mi lényegem, immár a tiéd. Meghalok veled együtt. Kérlek, változtasd át mindezt, hogy többé ne a magamé legyek, hanem a tiéd.” (Fulton John Sheen amerikai érsek)

Kérdések, fölvetések:

  • Keresem-e az imádság pillanatait, hogy Jézussal találkozzam?
  • Tudatában vagyok-e: ahhoz, hogy Jézussal együtt feltámadjak, át kell mennem a kereszt áldozatán?
  • Felfogom-e, hogy az imádság engem is átváltoztat?

———————————————————————

Nagyböjt 3. vasárnapja

„Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok." (Lk 13,8)

Szempontok a szöveghez:
Mózeshez hétköznapi foglalkozása közben szól az Úr. Jézus többszörösen elutasítja azt értelmezést, hogy a sorscsapások Istentől erednek. Ha Isten megengedi a nehézségeket, az csodálatos gondviseléséből fakad: Ő türelemmel van az emberek iránt, hogy lehetőséget adjon a megtérésre, a hozzá fordulásra, életvitelünk megváltoztatására.

Gondolatok az Eucharisztához:
Ahogy a mannával és a forrásvízzel táplálta Isten az ő választott népét a pusztai  vándorlása idején – a Szentleckében Pál apostol idézi – úgy táplálja a keresztényeket vándorútján az Oltáriszentség.

Kérdések, fölvetések:

  • Meghallom-e mindennapi elfoglaltságaim közben is az Úr szavát?
  • Merítek-e rendszeresen abból a forrásból, táplálkozom-e abból a szent kenyérből, ami maga Krisztus az Oltáriszentségben?
  • Igyekszem-e jeleknek tekinteni még az élet nehézségeit is, fürkészve az adottságokhoz való helyes hozzáállás útjait?

———————————————————————

Nagyböjt 4. vasárnapja

„Fölkelek, és Atyámhoz megyek” (Lk 15,18)

Szempontok a szöveghez:
Szent Lukács evangélistát nem véletlenül tartja a hagyomány orvosnak és festőnek: a tékozló fiú történetével az igazi gyógyulásról mond valami nagyon lényegeset, s mintha egy parabola formát rajzolna azzal az ívvel, ahogy a kisebbik fiú eljut a zsidók számára tisztátalannak minősülő disznók étele utáni vágyhoz, vagyis a lehető legmélyebb szintre süllyed, majd innen felmagasztaltatik. Mintha fölkelni a világ legtermészetesebb dolga lenne: reggel az ágyból kábán és álmosan, egy óvatlan mozdulat, megbicsaklás után a járdáról, egy buktatást követően a focipálya talajáról, vagy épp újra és újra fölkelni ismétlődő bűneimből… Jézus, az evangélista és mi is tudjuk: fölkelni nem elsősorban emberi akaratunk műve. Nálunknál nagyobb erők működnek fölöttünk… Egy karthauzi szerzetes szerint Isten a világ összes borzalmát felhasználja arra, hogy megvalósítsa végtelenül jó tervét, és közben mindig végtelen nyugalommal cselekszik. Tervének az is része, hogy átéljük az élet visszásságait és sebeit, hogy adott esetben egészen mélyre süllyedjünk. De mindennél jobban akarja, hogy úrrá legyünk nyomorúságainkon a hit, a remény és a szeretet révén. A változás akkor indul el, amikor belátjuk, hogy bűneink és gyengeségeink többé már nem veszélyforrást jelentenek számunkra, hanem arra adnak módot, hogy általuk is kapcsolatba lépjünk Istennel. Ezért ajánlatos, hogy apránként megbarátkozzunk velük. Alapvető feltételét alkotják ugyanis annak, hogy részesüljünk Isten életében, aki elénk rohan, össze-vissza csókol és a nyakunkba ugrik.

Gondolatok az Eucharisztához:
Fölállok a templom padjából, és kimegyek áldozni: fölkelek, és Uramhoz megyek. Fölkelek, mert elestem. Fölkelek, mert gyógyulásra szorulok, s nem tudom magam kihúzni a mocsárból. Fölkelek, hogy találkozzam a Föltámadottal. Szent Ambrus a szentségeket magyarázva merészen fogalmaz: „Valahányszor magunkhoz vesszük (az
Eucharisztiát) az Úr halálát hirdetjük. Ha az ő halálát hirdetjük, hirdetjük a bűnök bocsánatát is. Valahányszor kionttatik a vér, a bűnök bocsánatára onttatik ki. Mindig vennem kell tehát, hogy mindig elnyerjem bűneim bocsánatát. Mindig vétkezem, kell, hogy mindig legyen rá orvosságom. … Vedd minden nap, mert minden nap hasznodra van! Élj úgy, hogy méltó légy naponként való vételére! Te pedig, amikor azt hallod, hogy valahányszor bemutatjuk az áldozatot, az Úr halálát, az Úr feltámadását és mennybemenetelét, valamint a bűnök bocsánatát tesszük jelenvalóvá, mégsem veszed az élet kenyerét naponként? Kinek sebe van, orvosságot keres. A seb ugyanis az, hogy a bűn
alatt szenvedünk, orvossága pedig a tiszteletreméltó mennyei szentség.” (A szentségekről IV.28., V. 25.)

Kérdések, fölvetések:

  • Hol rejtőzhet gyengeségeimben az Atya?
  • Milyen élethelyzetekben a legnehezebb kimondanom: fölkelek, és Atyámhoz megyek?