2019. 10. 20.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Évközi 29. vasárnap

„… hamarosan igazságot szolgáltat…” (Lk18,8a)


Szempontok a szöveghez:

A missziós parancs annak a Jézusnak a nevében fogalmazódik meg, aki Pilátus mint a világi hatalom kortárs képviselője és szimbóluma előtt úgy mutatta be magát, hogy ő az igazság örök tanúja. Tanítványai előtt nem sokkal korábban szintén az igazságnak nevezte önmagát (aki egyszerre út és élet is). Az igazságosság az igazság ítélő és cselekvő megvalósulása. Igazságosnak azonban nem lehet lenni az igazság ismerete nélkül. Jézusban kapcsolat- képző formában jelent meg az igazság: nem elvont tan, már nem kinyilatkoztatott parancsgyűjtemény vagy szimplán bölcsességi irodalom, amit olvasmányként tudatosítunk, hanem személyes ismeret. Színről-színre és szemtől-szembe. A tanítványoknak szóló küldetés nem más mint a személyes és élő kapcsolatból megismert igazság hirdetése: az igazság megnevezése és az igazságosság tetteinek vállalása szerint. 
 Mózes feladata az imádság és az áldás. Tudja, hogy a hegyről látja őt a nép. Számukra nem a hadvezér, Józsue a központi hatalom, aki a győzelmet adja, hanem a Mózes által velük lévő Isten. Amíg Mózes karja ki van tárva, addig érzik Isten erejét.

 Pál testamentuma Timóteus felé világos: tartson ki az igazságban, amit tanult, és amiről meg is győződött, hogy igaz. A módszert alkalmazza mindig úgy, hogy az emberek jobban befogadhassák, de a lényeg nem változhat az emberi igények szerint, mert az igazság egy és változatlan.
 Az igazságot követelő özvegy kitartása és akaratereje nélkül az igazság nem érvényesül. Nem elég csak hinni és képviselni az igazságot erőtlenül, küzdeni is kell érte, akár a végsőkig, ahogy Jézus tette.


Kérdések, fölvetések:
 Használjuk-e erőforrásként az Eucharisztiát az Igazság képviseletéhez ott, ahol élünk, ahova küldetésünk szól?
 A szentmisén való jelenlétünk maga is tanúság lehet arról az igazságról, hogy az Eucharisztia valóságosan maga Krisztus. Hiszünk-e abban, hogy erre a tanúságra szükség van a világ előtt?
 Saját életünkben vagyunk-e annyira őszinték, hogy alkalmazkodjunk az igazsághoz (a szívünk mélyére is hatolva), akár alkalmas, akár alkalmatlan, akár kényelmes, akár kényelmetlen?