2019. 10. 30.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Évközi 30. vasárnap

Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek… Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment
haza, amaz viszont nem.” (Lk 18, 13-14)

Szempontok a szöveghez:

Lukács evangélista nemcsak a farizeusokról, hanem a keresztény közösség tagjainak is beszél, amikor a vallási gőgöt bemutatja. Azokhoz, akik megvetik, lenézik a csetlő-botló, mindenki előtt ismert bűneikkel élő, vagy vallásos ismeretekben, szokásokban járatlan embertársaikat. A kor vallásos hallgatói számára megbotránkoztató, felkavaró lehetett a farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd. A történetben szereplő farizeus a vallásos ember példaképe volt, köztiszteletben álló személy. Igen sokat böjtölt és még többet is tett, mint, ami elő volt írva. Ráadásul mindezekért hálát ad Istennek. A vámos bár megbocsátásért könyörög Istenhez, de életének megváltoztatásáról, vagy a munkája által okozott károk jóvátételéről egy szót sem szól. Jézus szavai nyomán azt gondolhatták a hallgatók, hogy feje tetejére állt a világ. A bűnös lesz a megigazult, a törvényeket teljesítő pedig Isten tetszése, szerető figyelme nélkül térhet haza. Mi történt Jézussal, miért mondja ezeket? A farizeus nem együttérző. Képtelen befogadni a mögötte levő embertársa krízisét, nehéz élethelyzetét. Különbnek tartja, Isten előtt dicséri magát. Úgy gondolja, Isten irgalmára, megbocsátására neki nincs szüksége, csak másnak. Jézus korában, társadalmában az elnyomás, a közösségből való kizárás és az ebből fakadó szenvedés egyik súlyos oka a vallási közösségek és vezetőinek szeretet és együttérzés nélküli vallásgyakorlata volt. „Létezik olyan szeretet, ami őszintén mások spirituális javát akarja, és van olyan szeretet, ami felsőbbrendűségre, csodálatra és kontrollra szomjazik, és megszerzi akár azon az áron is és főleg azáltal, hogy „jó” és heroikus tetteket visz véghez.” (Richard Rohr)
A vámos, aki elesett ember, tisztában van azzal, a bőrén érzi, hogy szüksége van Isten irgalmára, megbocsátására és az is világos előtte, hogy az életét meg kell változtatnia.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Ki dicsekedhet Isten előtt? Mindannyian küzdünk valamivel, ami nehézzé teszi önmagunkkal, társainkkal, Istennel való kapcsolatunkat. Miért ne vallanánk ezt meg és miért ne állnánk bele Krisztus irántunk való szeretetének, megbocsátásának áramlatába? Ha ezt a gyógyító, felszabadító erőt megtapasztaljuk, válunk képessé az együttérzésre, az önzetlen odafordulásra.

Kérdések, fölvetések:
Illés is azt gondolta, hogy egyedül csak ő hűséges az igaz Istenhez, de a pusztai magányban történő „megtérése” után Isten még hétezer emberrel ismertette meg magát, akik nem vettek részt a Baál kultuszban. Hogyan gondolkodom kortársaimról, keresem-e a hit jeleit, Isten kezdeményezéseit életükben?