2019. szeptember

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 22. vasárnap 

Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt

felmagasztalják.” Lk. 14, 11.

Szempontok a szöveghez:
Jézus jó megfigyelőként van jelen a vezető farizeus házában, de tekintete nem áll meg a felszínnél, hanem egészen a mélyére tekint meg látva bizonyos szokások betartásának igazi gyökerét. Alkalma van végignézni a korabeli ülésrend kínos pontosságát, ahogyan ügyelnek arra, hogy rangjának és beosztásának megfelelően kapjon helyet mindenki. Nemcsak a házigazdához szól, hanem a vendégekhez, a meghívottakhoz is, mondván, inkább az utolsó helyet foglaljuk le, mert akadhat előkelőbb nálunk, s szégyen lesz, ha a gazdának fel kell állítania az első helyről. Mert aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják. Ez a jézusi kulcsmondat az alázatra irányítja a figyelmünket. Az alázat pedig, nem érzés és érzelem kérdése, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Jézusi értelmében alázatosnak lenni nem más, mint rendelkezésre állni mások szolgálatára mindenféle személyes érdek nélkül. Az alázat megrendültség. Beleremegünk Isten szeretetébe és irgalmába. Beismerjük és megtapasztaljuk kicsinységünket. Jézus itt a nyolc boldogságot kiegészíti, amikor azt mondja a házigazdának: ha olyanokat hívsz meg vendégségbe, akik nem veled egyenrangúak – sántákat, bénákat, vakokat, hajléktalanokat, szegényeket, lenézetteket –, boldog leszel, mert ők nem tudják viszonozni neked. Az igazak feltámadásakor viszont megkapod jutalmadat.
Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Oltáriszentség az alázat szentsége. Henri Morice atya „Az Oltáriszentségben élő Jézus
könyvében megállapítja: „Az alázat, a türelem és az áldozatkészség azok az erények, amelyeket Krisztus különösképpen gyakorol eucharisztikus életében, ahogy földi életében is tette. Olyan Isten, aki egy falat kenyér alakját veszi fel, hogy megegyék. És kik? Nyomorult teremtmények, akik megsértették, káromolták, megtagadták. Minél kisebbé teszi magát az én Megváltóm, annál nagyobbnak tartom. Megalázkodásában mindenhatóságának bizonyítékát látom, mert csak Isten lehetett képes erre a mérhetetlen lealacsonyodásra.”
Kérdések, fölvetések:
Igyekszem-e a Mester példáját követni, aki szelídnek és alázatos szívűnek mondta magát,
vagy nyers, sértő, követelőző, bántó vagyok másokkal?
———————————————————————————————————–

Évközi 23. vasárnap

„… jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald”

(Pál levele Filemonnak 14)

Gondolatok:
– A számok világában fontos a helyi érték, vagyis a szám elhelyezkedése határozza meg annak értékét. Hasonlóan döntő, hogy a személyes kapcsolatainkat, anyagi eszközeinket hova soroljuk értékrendünkben.
– A földi kötelékek (családi kapcsolatok, nemzeti hovatartozás) gyökeret és támaszt adnak az embernek életutunk során, de a helyükön kezelve azokat, sosem szakíthatnak el Krisztustól.
– A szemita nyelvek (héber, arám) árnyalatokban szegényesek, emiatt használják az éles kontrasztot, pl. a jelen esetben a “kevésbé szeret” helyett “gyűlöl” kifejezést. Tehát nem gyűlölni kell embertársainkat vagy önmagunkat, hanem mindent és mindenkit a helyén kezelni.
– Teremtettségünknél fogva bár időben születtünk, de az örök életre kaptunk meghívást. Ezen örök tervbe illeszkedően kell minden egyes döntést meghoznunk, nehogy úgy járjunk, hogy – a jézusi példázat szavaival élve – építkezésünk illetve harcaink nem lesznek bevégezve.

Kérdések:
– Milyen konkrét, személyes lemondásom volt az utóbbi időben, amit Krisztus követése érdekében tettem?
– Mikor és miben tapasztaltam környezetemben, hogy a keresztség illetve az eucharisztiából való közös részesedés eltörli a társadalmi korlátokat?

———————————————————————————————————–

Évközi 24. vasárnap

Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák őt … és velük eszik.” (Lk 15,1-2)

Szempontok a szöveghez:
Lukács már a bevezető mondattal üzen: bemutatja a provokáló Jézust, aki a vámosok és bűnösök barátja, s aki gyakran vállalja velük az asztalközösséget is (7,34). Nemcsak néhány kiválasztottal kerül kapcsolatba, mint Zakeus (19,7), hanem „nagy sereggel” (5,29), akik a zsidók szemében a gyűlölt ellenség, az elnyomó rómaiak kollaboránsai voltak. Gyakran azt gondoljuk, csak akkor mehetünk Urunk elé, ha tiszták, jólfésültek, szinte tökéletesek vagyunk. Szeretnénk átevickélni az életen az irgalmasság nélkül. A farizeusok és az írástudók épp így gondolkodtak. Míg a vámosokat és a bűnösöket a vágy vitte Jézushoz, addig a farizeusok szíve megkövesedett, mert azt hitték, ők már elérték a célt.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Talán nem túl merész azt állítani, hogy az egész fejezet felütése, a bevezető két mondat mintegy eucharisztikus színezetbe öltözteti mindhárom példázatot. Mintha felcsillanna az Úr asztalának három pillére, az Eucharisztia ünneplésének három fő része:
1) „Vámosok és bűnösök mentek hozzá” – megérkezés, bevezetés, bűnbánat.
2) „… hogy hallgassák” – az ige liturgiája
3) „… és velük eszik” – az áldozat liturgiája
Mert igazán mélyen csak az ünnepelt liturgia kontextusában értjük és tapasztaljuk meg Jézus szavait és személyének valóságát. Ha mindennapjaimban őszintén imádkozom és a szentmisén tiszta vággyal veszek részt, akkor a Jézushoz lépő vámosokhoz és a bűnösökhöz vagyok hasonló: belátom és megtapasztalom, hogy teljes mértékben Isten irgalmától függ az életem. Ezért nem szabadna elkésni egyetlen szentmiséről sem, hiszen valami lényegesről maradnék le bűnbánatom kifejezésekor…

Kérdések:
Mit üzen nekem Pilinszky néhány sora mindezzel kapcsolatban?
Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelül
ezért-azért; egyszóval mindenért.
Valójában két szó, mit ismerek,
bűn és imádság két szavát.
Az egyik hozzám tartozik.
A másik elhelyezhetetlen.

———————————————————————————————————–

Évközi 25. vasárnap

Aki a kicsiben hű, a nagyban is hű.”

(Lk 16,10a)

Jézus egyszer azt mondja, ne olyan kincseket gyűjtsünk, amelyet kimar a rozsda, elemészt a moly, vagy amit bárki ellophat, hiszen nem visszük magunkkal a földi életből. Ahol a kincsünk, ott a szívünk (vö. Mt 6,19-21). Ehhez képest tud olyan tanácsot is adni, hogy szerezzünk magunknak barátokat a hamis mammonból, mert a földi kincsekkel való gazdálkodásunk tesz méltóvá az üdvösségre. A mulandó kincseket valóban nem visszük magunkkal, de személyiségünket mégiscsak általuk, mint eszközök által formáljuk. Az ember társas kapcsolataiban ezek az eszközök előbb-utóbb megjelennek. Egy család vagy háztartás fenntartásában, egy vállalkozás vezetésében, egy intézmény működtetésében határozottnak, talpraesettnek és következetesnek kell lennünk, különben nem bíznak meg bennünk és joggal. Az eszközök, amelyek egyébként lehetnek túlértékelt kincsek, soha nem válhatnak öncélúvá. Kinevelhetnek és edzetté tehetnek bennünket arra, hogy támogassunk és képviseljünk másokat, miközben azok, akik a hitükre hivatkozva hamisnak neveznek minden ilyen eszközt, semmit sem tudnak tenni másokért.
 
Gondolatok:
 Jézus azt is tanítja: vak nem vezethet világtalant (Lk 6,39). Éppígy szegény sem tud adni semmit a másik szegénynek. Ha segíteni akarunk, gazdaggá kell válni a földi értékekben is, legalábbis annyira, hogy képesek legyünk segíteni. Csak az tud felelősséget vállalni embertársaiért, aki képes felnőni a felelősséghez.

 A megszerzett gazdagság helyes használatához isteni útmutatásra van szükség. Szent Pál azt írja Timóteusnak, hogy a békés, nyugodt, tisztességes, imádságos életet kell formálni magunkban. Ha erre figyelünk, a gazdagságunkat nem külső instrukciók, hanem a szív szempontjai szerint tudjuk megosztani.

 Isten nem rendelhető alá a mammonnak, de a mammon alárendelhető az isteni akaratnak. Eleve azért létezik, hogy jóra használjuk. De ez rajtunk múlik. Nevezhetjük talentumnak vagy minának is. A rendeltetését a tartalom adja meg, amit hozzá társítunk.

Kérdések:
 Tartjuk-e annyira kincsünknek az Eucharisztiát, hogy a szívünket is nála találjuk/találják meg?
 Bármekkora is a gazdagságunk földi értelemben, engedjük-e, hogy az Eucharisztiában köztünk, velünk, bennünk lévő Jézus határozza meg, mit kezdjünk vele?
 Az Eucharisztiához való hűségünk bizonyítja-e az üdvösség iránti hűségünket Isten előtt?

———————————————————————————————————–

Szent Gellért püspök és vértanú

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!”           (Mt 10,28)

Szempontok a szöveghez:
Szent Gellért a Szentföldre szándékozott menni. Szent István kérésére azonban nagylelkűen és Istenre hagyatkozva vállalta azt a nevelő, szervező munkát, amelyre meghívást kapott. Hitt, bízott abban, hogy Isten ezen a földön, ebben az országban is megmutatkozik és az itt élők is befogadják őt. Ebben a küldetésben vált szentté. A pogánysághoz ragaszkodó erőkkel szemben életét kockáztatva kitartott, és megérezve vértanúságát tudatosan adta életét Istennek, vérével megszentelve ezt a földet. „A szabadság egyik jele, hogy saját felelősségemre kockázatot vállaljak, ahelyett hogy csak biztosra menjek, és semmi újra ne vállalkozzam.” (Virginia Satyr) A félelem ellentétpárja nem a bátorság, hanem a bizalom. Nem tudunk egyszerre félni és bízni is, ezek egymást kizáró érzések. Jézus olyan félelemről beszél, amely megakadályozza az élet folytonosságát, beteljesülését. Amikor az ember magába zárkózik, csak önmaga erejével számol, és nem mer tovább menni azon az úton, amelyre meghívást kapott és amelyre már igent mondott. Isten nem kímél meg bennünket minden bajtól, de semmi sem történik velünk anélkül, hogy ő ne tudna róla. Ebben a tudásban benne van az ő együttérzése, szeretete, mellettünk állása, kísérése.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Ha bénító félelmet érzünk, megszólíthatjuk vele Jézust, aki az olajfák hegyén szintén félelmet érzett, de ez nem akadályozta abban, hogy mindezt megossza Atyjával és vállalja
az ő óráját. A félelem Isten jelenlétében átalakulhat és megtapasztalhatjuk a bizalmat. Elmondhatjuk a zsoltárossal: „Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem?” (Zsolt 118,6)

Kérdések, fölvetések:
Mi az a „sötétség”, ahová Isten arra szólít, hogy félelem nélkül lépjek be azért, hogy ő ott
békét teremthessen?
Tapasztaltam-e már, hogy Isten jelenlétében megváltozott a figyelmem, a fókuszpontom; a
sötétség derengeni kezdett, a félelemből reményre, bizalomra találtam?

———————————————————————————————————–

Évközi 26. vasárnap

Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak
meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.” (Lk.16,25)

Szempontok a szöveghez:
A mai evangélium példabeszéde két részből áll. Az első részben egy gazdag embert mutat be Jézus, aki élvezi javait és nem zavartatja magát mások nyomorának gondolatával. Annyira elvakítja őt gazdagsága és az ebben megtalált boldogság, hogy nincs ideje észrevenni a kapujában gyötrődő szegényt. Ez az egyetlen jézusi példabeszéd, ahol a főszereplőnek, a szegénynek neve van. A Lázár az Eleazár név rövidítése, jelentése: Isten a segítség. Lázár a gazdag háza előtt üldögél és várja, hogy dobjanak neki valami maradékot. Annyi vigasztalása van, hogy a kutyák nyaldossák sebeit. Jézus részéről a kutyák említése szándékos. A gazdagban annyi részvét sincs, mint egy állatban. Jézus a példabeszédet zsidó hallgatóinak mondja, ezért a túlvilágot úgy említi, mint „Ábrahám kebelét”, Ábrahám asztaltársaságát, a kárhozatót pedig mint a Gehenna tűzét. A példabeszéd második felében látjuk a gazdag aggodalmát testvérei iránt, nehogy olyan sorsra jussanak, mint ő. Egy látványos és csodás dolgot kér, hogy Lázár menjen vissza és figyelmeztesse testvéreit. De Ábrahám nem vállalja ezt, ott vannak nekik a próféták, merítsenek hitet azokból és életüket szabják a tanításhoz. A kinyilatkoztatásban és a lelkiismeret szavában Isten ad számunkra elegendő eszközt az üdvősség eléréséhez.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Az üdvösséget gyakran hasonlítják emberi képekkel a lakomához, ahol az ember boldog, s mindene megvan, s együtt van azokkal, akiket szeret. Ennek az égi lakomának az előképe a szentáldozás. Úti eledel Isten országa felé tartó zarándokutunkon. Az Eucharisztia az üdvősség szentsége. Az Eucharisztia ünneplésében van az a hely, ahova törekszünk eljutni. Szent Ágoston fogalmazza meg, hogy az eucharisztikus eledel, ami halhatatlanná és romolhatatlanná teszi befogadóit, nem egyéb, mint a szentek áldott közössége a mennyben, amit úgy várunk.

Kérdések, fölvetések:
Észreveszem-e a hétköznapok rászorulóit? Meglátom-e a saját Lázáromat?a