2019.01.06.

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Vízkereszt, Urunk megjelenése

„A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt 2,10-11)

Szempontok a szöveghez:
„Három csodát ünneplünk ezen a szent napon: Ma a csillag elvezette a bölcseket a jászolhoz, ma borrá lett a víz a menyegzőn, ma a Jordánban Krisztus felvette János keresztségét, hogy üdvözítsen minket, alleluja.” (II. Esti dicséret, Magnificat-antifóna)
A teofánia jelentése: Isten látható alakban való megjelenése. A Magnificat-antifónában felsorolt három esemény, csoda jelzi, hogy Jézusban Krisztusban, elérkezett a megváltás ideje.
Isten jeleket ad, hogy felismerjük azt, aki megtestesült értünk.
Meglátni a csillagot, Isten jeleit, hívását és követni azt, egy életre szóló feladat, élethivatás.
A jeleket nem könnyű felismerni, megkülönböztetni, isteni segítség, „térkép” – Szentírás, ima-párbeszéd szükséges hozzá.
Az útnak indulás, követés a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság vállalása. Ugyanakkor megtapasztalása annak, hogy Isten megtart és irányt mutat. A kivonulás válik jelenvalóvá.
„Ha hiányzik ez az égre szögezett tekintetünk, az Isten felé való fordulásunk, akkor a munka öncélú szenvedéllyé válik, a politika önző hatalomkereséssé züllik, a művészet csak a “valót” mutatja vagy torzítja és nem “annak égi mását”, a zene kábítószerré fajul és már nem a Lét titokzatos hangja.” (Nemeshegyi Péter SJ)

Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Eukarisztiában jelenlevő Krisztus előtt – a bölcsekhez hasonlóan mi is leborulunk. Kitárt kezekkel, nyitott tenyérrel ajánljuk fel mindazt, amink van.
Jézus Krisztus jelenléte minket is vonz, vezet, utat mutat.
Az Eucharisztiában újra és újra megjelenő Krisztus a mi mindennapi teofániánk, csodánk, mindennapi kenyerünk. A víz, amely borrá változott a szentmisében Krisztus vérévé, éltető erőnkké lesz.

Kérdések, fölvetések:
Isten előtt meghajolni, leborulni, az ő dicsőségét, ragyogását szemlélni a mi békességünk, önazonosságunk, erőforrásunk. A mi „ajándékunk”; hagyjuk, hogy átjárjon bennünket az ő ragyogása.