2020. augusztus

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 19. vasárnap

,,Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” (Mt.17,24)

Szempontok a szöveghez:

 A kenyérszaporítás után Jézus az apostoloknak megparancsolja, hogy szálljanak bárkába a túlsó partra, Ő maga elbocsájtja a tömeget és visszavonul imádságban az Atyával. Az imádság az ő lelkének is természetes igénye, mert valódi egységben kíván lenni az Atyával, és amennyire ez lehetséges, ő is támaszt, biztonságot és vigasztalást keres.

Ezek után az evangélium a bárkában levő apostolokra koncentrál. A bárka az evangélista szerint az egyház szimbóluma. A tanítványok a bárkában vannak, amelynek talán Péter a kormányosa. A mester távollétében nincsenek túlzottan emelkedett hangulatban, és helyzetük még nehezebbé válik, midőn váratlanul ellenszélbe kerülnek. Kitör a vihar. A tenger, a vihar, az éjszaka a bizonytalanság, nyugtalanság és halál szimbólumait jelentik, amelyek a közösséget érintik, megrázzák vagy szenvednek miatta.

A közösség akkor kerül kritikus helyzetbe, ha kívülről ellenséges erők támadják, de főként akkor, amikor tagjainak meggyengül az Úrba vetett hite. Jézus sosincs távol övéitől. Amikor látszólag alszik, akkor is velük virraszt, még ha a tanítványok ezt nem is veszik észre. Ezúttal sokstádiumnyi távolságra van tőlük, de hitük erejében érezniük kellene közelségét és jelenvalóságát. Anélkül ugyanis, hogy ezt kérnék, megjelenik és találkozik velük. Semmiféle távolság sem akadályozhatja, hogy közösségben maradjon övéivel. Az egyház is ilyen, mert vele van Krisztus; csak mi azonban gyakran megfeledkezünk erről.

A vízen járás jelenetének szimbólumai Jézus isteni mivoltát hirdetik. Jézus és az Isten azonosságát hirdeti. Ugyanerre az azonosságra utal, az Én vagyok, ne féljetek! kifejezés is. Ez a kijelentés az Ószövetségben kizárólag Isten ajkáról hangzik el. Tulajdonképpen egy kinyilatkoztatásnak vagyunk itt tanúi, mi is, az apostolok is. Az én vagyok, valószínűleg szándékosan idézi a Jahve nevet; a Jahve szó jelentése: aki van.

Amikor a külső körülményekre többet adunk, mint az Isten iránti bizalomra, könnyen elbizonytalanodunk. Igaz, sokszor azt hisszük, a hit a földi életben is olyasfajta bizonyosságot nyújt, mint az életbiztosítás vagy a bankszámla. Könnyű hinni akkor, amikor nem fáj semmi, amikor a földi nehézségek viharai nem teszik próbára hitünket. Szent Péter tudott segítség után kiáltani, és Krisztus szemébe nézni. Krisztus tekintetébe, az imádság erejébe kapaszkodva. Tudni, hogy ő mindenütt velünk van. Nála mindenhol biztonságban vagyunk. Kezét fogva a vízen járás sem lesz meglepő. És amikor megtapasztaljuk, mennyire számíthatunk rá a vihar is eláll. Helyreáll lelkünk békéje, és Isten csendes jelenléte átlendít a túlsó partra.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Az Eucharisztia a Feltámadt Krisztus valódi jelenlétének szentsége. Néha gyengének és erőtlennek érezhetjük magunkat. Bizonyos helyzetek próbára tesznek és lesújtanak bennünket. Az élet néha nehéz és kemény lehet, viharba kerülhetünk. Azonban, amikor minden nehézzé válik, az erős emberek Krisztushoz fordulnak, hogy Ő erőt és kegyelmet adjon nekik.

„Az Oltáriszentségből kapjuk az erőt a keresztény élethez és buzgón osszuk meg ezen életünket másokkal.” (Szent II. János Pál pápa)

Kérdések:

Milyen helyzetek nyugtalanítanak és töltenek el félelemmel? Felismerem-e Jézus jelenlétét ezekben a helyzetekben?


Nagyboldogasszony

Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45)

Gondolatok:

– Az egyház élete ma is sivatagi vándorláshoz hasonlít, miként az Apokalipszis asszonya is menekülni kényszerült a pusztába. Ez nincs ellentétben azzal, hogy eljött a Felkent üdvössége, ereje és uralma/országa.

– Szűz Mária sietve ment, hogy megossza örömét másokkal – mi sem ülhetünk tétlenül a lelki kincsesládán, hanem felnyitva azt, osztogatnunk kell a lelki javakat.

– Mária nem késlekedik rokona segítségére lenni – “kétszeresen ad, aki gyorsan ad”

– Isten ígéretei teljesednek, de a mi közreműködésünket igényli Isten – így lehetünk munkatársai a megváltás művében

– Akik az Úrban remélnek, azokat eltölti a Szentlélek, mint Erzsébetet.

– Alázat = helyes önismeret, amely tudja a maga helyét (nem más valakihez, hanem Istenhez viszonyítja magát, a Vele való kapcsolatában határozza meg önmagát: szeretett teremtmény, ugyanakkor törékeny és véges, amely irgalomra szorul).

– Pál megfogalmazása szerint Krisztusban mindannyian életre keltünk, vagyis a hit és keresztség által már most az örök élet előszobájában vagyunk.

Kérdések:

– Vajon milyen lelkülettel mondjuk az Üdvözlégy imádságot? Mária készségével? Hálaadással a megváltásért?

– Kikhez kell oda sietnem és kik előtt kell tanúságot tennem Isten jóságáért ma-holnap?

– Mennyire félek a földi haláltól? Mennyire inkább a lelki haláltól kellene rettegnem, s megtennem minden tőlem telhetőt, hogy folytonosan a kegyelem állapotában legyek?


Évközi 20. vasárnap

„Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia!” (Mt 15,22)

Szempontok a szöveghez:
Hogy asszonnyal beszél – talán már megszoktuk tőle. Hogy idegen asszonnyal – talán még azt is. Hogy idegen és egyben pogány asszonnyal – mintha ez sem lenne túl meglepő azoknak, akik kezdik megismerni a Mestert. De hogy ez a mi Urunk lekicsinylő megjegyzéssel illeti ezt a nőt – na, ez már kiveri a biztosítékot, legalábbis a tömjénszagú keresztényeknél. Merthogy a „kiskutyák” említésével Jézus a pogányokra gondol, s meglepő módon ezzel teszi próbára és vezeti mélyebb hitre az asszonyt. Ez a tűzről pattant nő pedig nemcsak beszédes gesztusaival és frappáns válaszaival hívja fel magára a figyelmet, hanem már a jelenet elején egyszerű, de mélyről fakadó hitével is. Pogány létére szinte önkéntelenül alkalmazza a Jézus-ima évszázados hagyományát. Talán éppen ez tartja távol attól, hogy azonnal odébb álljon, amikor az első elutasítással találkozik. A név támasz. A név megtart a jelenlétben és elvisz a csendhez. Megvéd, gyógyít, felken, örömet ad (vö. Én 1,3). Az asszony imája egyszerű. Tudja, hogy az egyszerűség nem kiindulópont, hanem  végeredmény. Imája olyasvalami, ami már megadatott neki, ami már ott él szíve legmélyén, s Dávid fiával való találkozása csak felszínre hozta azt.

Gondolatok az Eucharisztiához:
A Jézus nevéről szóló votív mise collecta könyörgése gazdag tartalmú: „Urunk, Istenünk, add meg kegyesen, hogy akik Jézus szent nevét tiszteljük, már a földön érezzük vigasztaló erejét, a mennyben pedig beteljünk örökké tartó örömével. A mi Urunk …”

Kérdések:
Milyen akadályokat gördítek az ima útjába?
El tudom-e fogadni a Név közelségét, s egyúttal misztériumát?


Szent István király

„Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz.” (Péld 4, 18)

Csaknem száz évvel a Honfoglalást követően a magyarság még mindig törzsi nemzetségek rendszereként létezik. A nagyfejedelemként meghatározott hatalmi erő nem minden nemzetségfő számára elfogadott. A magyar népközösség a Kárpát-medencében a nyugati állam-modell hiányában továbbra is ütközőpont, támadási felület. Bár Géza fejedelem megtiltotta a nyugati kalandozásokat, diplomáciai tekintélye sérülékeny. István meglépte azt, ami az egyetlen lehetőség volt a történelmi túléléshez, megalapította az egységes, és ellentmondást sem kül-, sem belpolitikai szempontból nem tűrő államot. Felhatalmazást bölcs előrelátással nem a német császárságtól, vagy a folyamatosan gyengülő bizánci birodalomtól kért, hanem Rómától. Hitte, hogy a tartós biztonság és függetlenség forrása csak a nyugati, vallási alapon értelmezett apostoli felhatalmazás lehet.

Gondolatok:

• István bölcsességét előrelátó képessége, prófétai karaktere igazolta. Államalapító döntése biztosította a magyarság önrendelkezési jogát évszázadokon át.

• István csak azt követelte meg a néptől, amiben ő maga is hitt. Apostol akart lenni népe körében, aki személyes példa által tanít.

• Sziklára épült templomokat adott István a magyar népnek. Azt akarta, hogy a nép egyszerre vallási és nemzeti közösséggé váljon, meghaladva mindennemű belső szakadást.

Kérdések:

• Van-e bennünk hatása István hitének ezer év távlatából is? Az alázat, az életszentség, a bölcsesség, a keménykezű határozottság, a közösség fennmaradásáért vállalt szigor alapján?

• István király műve az evangéliumi ’új embert’ biztosította a magyarság számára. Mennyire engedjük magunkban érvényesülni újra a ’régi’, ’pogány’ embert?

• Hol látjuk meg a felelősségünket a sziklára vagy homokra építés döntésében – ld. családi, közösségi, polgári, társadalmi, nemzeti élet szerint?


Évközi 21. vasárnap

Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,16)

Szempontok a szöveghez:

Amikor váratlanul ér bennünket egy esemény, egy kihívás, döntés, akkor az általában egy kérdés formájában jelenik meg. Előfordul, hogy a válaszunk önkéntelenül, megfontolás vagy inkább fontolgatás nélkül fogalmazódik meg és amikor ízlelgetjük magunk is rácsodálkozunk, milyen felismerés született meg bennünk. A Szentírásban több rádöbbenést, vallomást találhatunk; Tamás apostoltól, a századostól a kereszt alatt, Jézustól Nátánáel felé…

Jézus boldognak mondja Pétert, mert azt a felismerést, igazságot, amelyet kimondott az Atyától kapta, ő nyilatkoztatta ki számára. Ez nem a testből és vérből származó logika.

Úgy látszik egy közösség vezetőjének szükséges felismernie a belülről, a Lélekből fakadó választ elemi kérdésekben, mert Jézus ezen vallomás után teszi meg Pétert annak a közösségnek vezetőjévé, amelyen a pokol kapui nem vesznek erőt. Megkapja még az oldás és kötés hatalmát, amelynek gyakorlásához szintén az isteni szándék felismerése szükséges.

Péter meghívást kapott Jézustól, hogy szikla legyen. A Szegletkő által lett sziklává. Ez egy folyamat, amelyben Simon átalakult, sírással, a gyengeségeivel való szembesülésekkel és Péterré, azaz sziklává lett. Ismerjük, a Szentírás nem kendőzi el, hogy milyen tulajdonságai voltak. Jézus kegyelméből, bizalmából, melyek szeretetéből fakadtak, lett szikla, mert kész a változásra, átalakulásra, hús-vér mivoltát meghaladó feladatra: hogy igaz szívből mindenkinél (még Jánosnál is) jobban szeresse az Urat (Jn 21,15).

Gondolatok az Eucharisztiához:

Jézusnak vannak meghökkentő, provokatív kérdései: hát Te kinek tartasz engem? Milyen önkéntelen válasz születik meg bennem az ő jelenlétében? Ez a válasz hová vezet? Mire hív meg? Ezzel kapcsolatban, milyen érzésekkel találkozom Jézusnál és magamnál?

Jézus jelenlétében lehetőségem van arra, hogy ne a test és vér gondolatai, érzései töltsenek, halmozzanak el, hanem egyszerűen nyitott legyek arra, amit ő szeretne nekem mondani.

„…az isteni Mester vezetésével egy óra alatt többet tanulunk, mint amire az összes tudósok együttvéve tanítani tudnának.” Loyolai Szent Ignác

Kérdések, fölvetések:

Konkrét események kapcsán milyen felismeréseim, vallomásaim, igazságaim születtek, fogalmazódtak meg Istennel kapcsolatban?

Péternek az a feladata, hogy kövesse mesterét. Hogyan nyilvánul meg a Krisztus-követés életemben?


Évközi 22. vasárnap

„Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” Mt.16,24

Szempontok a szöveghez:

A mai evangéliumban Jézus a tanítvány viselkedését és sorsát világítja meg. Három pontban foglalja össze a keresztény ember programját: meg kell tagadnia önmagát, fel kell vennie keresztjét és az Ő nyomába kell szegődnie.

Önmagunkat megtagadni annyit jelent, mint figyelmen kívül hagyni saját törekvéseinket és igényeinket, hogy mások ügyét magunkévá tehessük.

A kereszt felvétele a keresztény közösségben Jézus szenvedését és főként halálát idézi fel, amivel a hívő embernek is számolnia kell. Tudni kell lemondani saját kényelmünkről egészen életünk odaadásáig, éspedig ugyanazért az ügyért, amelyért Krisztus is feláldozta magát.

A Krisztus követése kifejezés nem az elkísérés vagy a mesternek adott díszkíséret szinonimája, hanem viselkedésének utánzására, cselekedeteinek megismétlésére utal. Követni őt annyi, mint tanítványává válni, előbbre vinni a művet, amit Ő megkezdett.

„Vedd fel tehát a keresztedet, kövesd Jézust és bemégy az örök életre. Ő elől ment, vállán hordozta keresztjét és meghalt éretted a keresztfán, hogy te is viseld a magad keresztjét és a keresztfán meghalni kívánj. Mert ha vele meghalsz, vele együtt élsz is; és ha a kínszenvedésben társa vagy, a dicsőségben is az leszel. Íme, a kereszten fordul meg minden, és az a lényeges, hogy magunknak meghaljunk. Nincs is más út az életre és az igazi belső békére, mint csak a szent kereszt és a mindennapi önmegtagadás útja”. (Kempis Tamás: Krisztus követése)

Gondolatok az Eucharisztiához:

Amikor a szentmisén részt veszünk és áldozáshoz járulunk; olyankor elmélyülünk Jézus halálában, feltámadásában és megkapjuk a kegyelmet, hogy keresztény életet éljünk. .A szentáldozás utáni pillanatban Isten színe elé tesszük problémáinkat, nehézségeinket, szorongásainkat, aki minden vigasztalás és jólét Atyja. Ő ad nyugalmat nekünk.

Kérdések:

A tanítvány jézusi értelmezése jellemző-e rám? Mit jelent a kereszt naponkénti felvétele az életemben?