2020. február

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

„A testvéreknek közös a testük és a vérük. Ebből Jézus is részt vállalt…” (Zsid 2,14)

Szempontok a szöveghez:

Máté és Lukács evangéliumának első fejezeteit – az ún. Gyermekségevangéliumot – meghatározza az ’igaz és istenfélő’ emberek megjelenése, akik figyelnek Isten utasításaira, szívükben megfontolják azt, és életüket hozzá igazítják. Ők csak emberek, teremtmények, alázatos szolgák vagy szolgálók, mégis úgy döntenek, hogy Isten akaratát teljes mértékben teljesítik, de nem azért – talán nem csak azért, mert emberek, teremtmények vagy szolgák, hanem mert tanúi és hitvallói akarnak lenni a nagy és egyedülálló eseménynek: Isten Igéje testté lett, Isten Fia által testvérévé lett az embernek. A Teremtés műve óta ekkora isteni kegy nem érte az embert. Isten egy lett közülünk, hogy az ember ettől kezdve minden különválás és ellenség-képzet felett a másik embert a megtestesült Igében már csak test-vérnek lássa és nevezze meg. Amit Isten Fia felvett belőlünk, és aminek lenyomatát másokban érzékeljük – és hitelesen, őszintén érzékeljük, azt közös testnek és vérnek kell tartanunk. Az már egységes ’eucharisztia’.

Kérdések, fölvetések: 

  • Ki tudja majd elviselni az Úr jövetele napját? – kérdi Malakiás próféta. És ez igaz lehet arra a pillanatra is, amikor az Úr Testével és Vérével szelíden jön el hozzánk.
  • A templomban bemutatott gyermek Jézus az ’ellentmondás jeleként’ van feltűntetve. Kenyérben és borban jelen lenni egészen és lényegileg, az már maga is ellentmondás, mégis lehet igaz. A valóság és igazság az ellentmondások felett bizonyítja be önmagát.
  • Az Eucharisztia Krisztus valóságos Teste és Vére. Amely egyébiránt emberi test és vér is. Ami mindnyájunkban közös. Hisszük azt, hogy amikor az Eucharisztiát magunkhoz vesszük, egyúttal Krisztusban és Krisztus által minden ember testének és vérének lényegét vesszük magunkhoz?

————————————————————————————————————

Évközi 5. vasárnap

„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága.” (Mt 5,13-14a)

Szempontok a szöveghez:

Jézus a tanítványok küldetését és az emberekre gyakorolt hatását a só és a világosság jelképeivel szemlélteti.

A mesebeli király elkergette a lányát, amikor azt mondta: Úgy szeretlek, édesapám, ahogy az emberek a sót! Csak akkor döbbent rá a só fontosságára, amikor hiányzott az ételéből. Akkor vette észre mennyire fontos a lánya, amikor az életét nem ragyogta be.

A szenteltvíz készítésének liturgiájában fellelhető a só szimbolikája, amely többek között az erkölcsi tisztaságot is jelképezi. A tanítványnak is feladata, hogy a környezetére olyan hatással legyen, hogy ott a kapcsolatokban, életvezetésben semmiféle romlás ne legyen. (Minél nemesebb anyag bomlik, annál elviselhetetlenebb a bűze, hatása.)

A sóból kevés is elég, akárcsak a kovászból, hogy átjárja, megízesítse azt a közeget, amelybe belekerül. Isten országának, örömhírének hirdetésére sem kell, hogy sokan vállalkozzanak, de ez az örömhír ad ízt az életnek, amely enélkül céltalanná, örömtelenné válna vagy csak a teremtmények hajszolásában merülne ki. 

Gondolatok az Eucharisztiához:

Jézus feltárta előttünk eredetét és küldetését, amikor azt mondta: Én vagyok a világ világossága.

Amikor eucharisztikus jelenlétében vagyunk, engedjük, hogy ő ragyogjon át bennünket. Készen kell lennünk arra, hogy abból a tűzből, amely benne lobog, egy szikra átpattanhasson és a mi szívünk is lángra gyúljon. Ezt a tüzet, ezt a világosságot vihetjük, hordozhatjuk az emberek felé. Ez a tűz nem égeti el, nem pusztítja el, nem semmisíti meg azt, aki találkozik vele, hanem beragyogja, melegíti. (Lásd Illés prófétát, aki meg akarta semmisíteni a bálványimádókat, de ebben az igyekezetében maga is kiégett. Majd, amikor az élő Istennel találkozott a Hóreb hegyén, rádöbbent, hogy Isten egészen más és nem akarja elpusztítani az embert, hanem inkább megmenteni, meghívni /1Kir 18,20-40; 19,1-18/.)

Kérdések, fölvetések:

Mit jelent számomra meggyújtott lámpásnak lenni?

Milyen üzenete van most annak, hogy ne rejtsem el azt a fényt, amelyet Isten gyújtott meg bennem?

Krisztusnak mely szavai váltak bennem tűzzé, életemet megvilágító fénnyé? 

Hogyan tudom mások számára láthatóvá tenni az ő tüzét, világosságát?

————————————————————————————————————

Évközi 6. vasárnap

 

Szempontok a szöveghez:

 

Gondolatok az Eucharisztiához:

 

Kérdések, fölvetések:

 

————————————————————————————————————

Évközi 7. vasárnap

“Legyetek tökéletesek, mint a mennyei Atyátok!” (Mt 5,48)

Szempontok a szöveghez:

  • A “gyűlöld ellenségedet!” nem szerepel a Szentírásban, de a korabeli fanatikusok ezt hangoztatták – manapság is így tesznek.
  • Jézus tanítása szerint embertársaink szeretetén keresztül vezet az út Isten szeretetéhez. Hozzátehetjük: önmagunk helyes szeretetéhez is.
  • A pszichológusok rámutatnak arra is, hogy a másokkal táplált ellenérzések oka gyakran az, hogy önmagunkkal sem élünk igazán békességben. 
  • A másik emberben Istennel kerülök kapcsolatba.

Kérdések, fölvetések:

  • Ki az, kik azok, akik számomra nehéz emberek? Mitől félek, ha rájuk gondolok?
  • Próbáltam-e már őszintén imádkozni értük? Az ő megtérésükért illetve a magam megváltozásáért irányukban?

————————————————————————————————————

Hamvazószerda

„Atyád, aki rejtve van …” (Mt 6,18)

Szempontok a szöveghez:

Böjt, imádság, alamizsna: a zsidó vallásosság három pillére, ugyanakkor e három megnyilvánulás az önmagunkkal, Istennel és a felebaráttal való viszonyunk fokmérője is. A szövegben, miután Jézus szembeállítja egymással a külső-belső, felszínes-mély, hamis-igaz, emberi-isteni, feltűnő-rejtett viselkedési módokat, a három témát refrénszerűen ismétlődő záradékkal fejezi be: „Atyád, aki a rejtekben is lát”, vagy más fordítás szerint: „aki látja, ami titokban történik”.

A három pillér ill. az azokhoz kötődő hozzáállás az egyház szándéka szerint buzdítás és iránymutatás az egész szent negyven napra: magamutogatás, elbizakodottság, az önmagamtól származó és saját magamhoz érkező biztonság nélkül élni! Más szóval felismerni és tudatosítani: az ember nem lehet elegendő önmagának, el kell tudnom fogadni végességemet, s egy gyermek bizalmával fogadnom magam az Atya irgalmas kezéből. Minden bűn gyökere ugyanis épp az elbizakodottság, hogy akár önmagamtól is üdvözülhetek, s hogy önmagamban találom meg biztonságomat.

Csak a szakasz végén derül ki, hogy ez a magatartás épp a rejtőzködő, a kiüresedő, az önmagáról a végsőkig, a keresztig elfeledkező Krisztus magatartása: Isten azért láthatja meg, ami titokban történik, mert Jézusban Ő maga is rejtve van. Viszont a gőgös és önmaguk felé forduló emberi szemek soha nem látják meg Őt! S majd Nagypénteken válik nyilvánvalóvá, hogy a rejtőzködő Isten a kereszt botrányában válik erővé és bölcsességgé (vö. 1Kor 1,18-25).

Gondolatok az Eucharisztiához:

Valahányszor magamhoz veszem az oltáriszentségi Jézust, a rejtőzködő Istennel találkozom lelkem rejtettségében. „Rejtőző Istenség, hittel áldalak…” A nagyböjt folyamán érdemes újra és újra elővenni és átimádkozni Aquinói Szent Tamás himnuszát.

Kérdések, fölvetések:

A rejtett Istennel elsősorban a csöndben találkozhatok. Napi hány percet adok Neki? Minőségi ez az idő?

————————————————————————————————————

Nagyböjt 1. vasárnapja

„Végül egy igen magas hegyre vitte őt a Sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: »Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!«” (Mt 4,8-9)

Szempontok a szöveghez:

A Sátán utolsó pusztai kísértése (Máté szerint) egy burkolt és ironikus kritika: Neked adom az országokat és azok gazdagságát, mert hiszen azok nem a Tieid, nem a Tiétek az Atyával. Van, ami felett nincs tulajdonjogotok, mert az újabb konstrukció a Teremtés rendjéhez képest, amihez Nektek már nincs közötök. Ez már az ember találmánya és műve, köszönhetően a ’jó és rossz tudás’ fájáról vett gyümölcsnek, amire épp a Sátán ösztönzött. A Sátán szembesíti Jézust egy általa egyértelművé tett ténnyel: a világban már nem minden tartozik Istenhez, az ember elidegenítette, saját hatalmába vette át. Ez lehet az a ’világ’, amit János evangéliumában Istentől elszakadt rendszernek tart; hiába Isten tulajdona továbbra is, de nem akarja beengedni magába Istent. Jézus története ezután bontakozik ki: aki felismeri benne a jogos Örököst, az visszaadja Neki azt, ami az Övé. A többi veszíteni fog.

Kérdések, fölvetések: 

  • Isten nem a tudást akarta megtagadni az embertől, csak azt a hatalmat, amelyet az önkényesen megszerzett tudás által jogszerűtlenül követel magának. Istené az egyetlen hatalom Ég és Föld felett.
  • A legnagyobb hatalom, ami csak lehetséges, az örök élet, amit hiába akart az ember mesterségesen előállítani egyfajta ’elixír’ által, sosem sikerült. És nem is sikerülhet. Az ember bűne és a halál összetartoznak. Az örök élet egyetlen elérhető forrása a Hit.
  • A gyógyulás és továbbélés feltétele nem egy fantasztikus technikai felismerés eredménye, annál sokkal egyszerűbb; ami valakinek butaság, másnak botrány: alázatosan elfogadni egy falat ’Eucharisztiát’. Amikor ezt tesszük, átadjuk-e egyúttal Istennek a tudásunk ’gőgjét’?