2020. március

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA

Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” (Mt 17,5)

Szempontok a szöveghez:

Jézus megtanította a Mi Atyánk imát az apostoloknak, de imádkozni elsősorban személyes példájával hívta meg őket. Világossá vált számukra, hogy a csodák, melyeket láttak, a tanítás, melyet ámulva hallgattak, az az erő, mely Jézusból áradt, az Atyával való személyes kapcsolatából, csendes találkozásaikból fakad. 

A Tábor-hegyi jelenet elsősorban ima-tapasztalat, melyet a legbensőbb tanítványi kör Jézussal együtt élt át. Ahogy Jézus elvonulásai, csendes hajnali, esti imái, úgy ez az imádságban átélt jelenet is meghívás mindannyiunk számára az Istennel való találkozásra, beszélgetésre. 

Lisieux-i Szent Teréz így vall az imádságáról: „Az ima számomra abban áll, hogy föllendül a szívem, egész egyszerűen az égre vetem tekintetemet, hálámat és szeretetemet kitárom az Istennek, megpróbáltatásban és örömben egyaránt.”

Jézus arra hív meg bennünket, hogy a megpróbáltatásban, sötétségben, a szenvedésben is tudjunk, merjünk belépni a felhőbe, Isten jelenlétébe. Ha vállaljuk vele a szenvedést, akkor megdicsőülésében is részesülni tudunk. 

Jézus egyre inkább megbizonyosodik élete beteljesedéséről: szenvednie kell, és keresztre fogják feszíteni. Úgy tud igent mondani, úgy lesz ereje végigvinni, hogy mindebben az Atya hívását éli meg. A feltámadás fénye, ereje, ígérete már az Atya szerető tekintetében jelen van.

Gondolatok az Eucharisztához:

Szent II. János Pál pápa így ír istenkapcsolatunk elemi szükségességéről: „Kell a mindennapi ima, hogy legyen napunknak egy ideje, amikor azt mondjuk Istennek: Szeretlek téged! De még inkább szükséges a napi ima azért, hogy legyen időtartam, amikor csendben hallgatjuk az Isten szavát, amint Ő mondja nekünk: Én, szeretlek téged!”

A felszólítás Jézus meghallgatására a Szentháromság szeretetáramlatába vezet, hív bennünket. Ebből fakad küldetésünk, önazonosságunk és bátorságunk a cselekvésre. 

Kérdések, fölvetések:

Visszaemlékezem, hogy nehéz élethelyzeteimben hogyan tudtam Istent megszólítani, ő hogyan mutatkozott meg, miként válaszolt, tekintett rám? 


Nagyböjt 3. vasárnapja

„Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: adj innom, te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” (Jn 4,10)

Szempontok a szöveghez:

A szamariai asszonnyal való párbeszédben meglépő módón Jézus az, aki provokál és irányítja az asszony útját az elejétől a végéig. Elviszi az asszonyt onnan ahol van, a saját elvárásainak foglyaként és elvezeti máshova.

Jézus magatartása feltűnő, meglepő és végső soron botrányos. Leül beszélgetni egy idegennel, aki nemcsak hogy szamaritánus, de nő is. Jézus egyenrangú félként beszélget vele, akit kora társadalma alsóbbrendűnek ítélt.

A nő útja tehát fokozatosan feltárja, ki Jézus: először a többitől eltérő zsidó, talán nagyobb, mint Jákob atya, majd próféta, végül Messiás, a világ Megváltója.

Jézus vizet kér a bűnös asszonytól, de közben rávezeti az igaz hitre, és rádöbbenti egy újfajta ön- és istenismeretre. Arra, hogy az igazi életet Isten adja „lélekben és igazságban” Az asszony megtapasztalja Jézusban Isten emberét, és késztetést érez arra, hogy felismerését másokkal is megossza. Tudatára ébred bűnös kapcsolatainak, és érdeklődése az igazi istenszeretet felé fordul. Újra örülni tud emberi, női méltóságának, hiszen Jézus visszaadja önbizalmát.

A víz János evangéliumában sokkal többet jelent, mint pusztán azt, amivel szomjunkat oltjuk. Az élet vize, az örök élet vize maga Jézus Krisztus.

A szamariai asszonnyal való találkozás mutatja, mennyire vágyódik Isten az ember után. A nagyböjt is erre kínál lehetőséget: keressem Istent, keressem a vele való találkozás alkalmait, formáit. Vágyódjam utána. Legyek nyitott és befogadásra kész.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Az Úr asztala körül összegyűlve, az Úr valódi testével és vérével táplál az Eucharisztiában. Jézus élő vizet kínál nekünk, mely az élet forrásává válik bennünk. Az élő vizet kapjuk, hogy a kegyelem új forrásaivá váljunk. Mindennek, az életnek ő maga az igazi forrása, mert úgy vall magáról, hogy ő az élet maga. Ennek az életnek a természete olyan, hogy éltető akar lenni, mások számára forrássá kíván válni.

Kérdések, fölvetések:

Ebben a nagyböjti időben keresem-e az Istennel való találkozás alkalmait? Vágyódom-e az élő víz után? 



Nagyböjt 4. vasárnapja

“Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei.” (Jn 9,2)

Szempontok a szöveghez:

  • Jézus tagadja, hogy a szenvedésnek az emberi bűn volna az egyedüli oka. Nem nyilatkozik még a szenvedés titkáról, csak a jelen esetre szorítkozik, amelynek szerepe van Isten tervében.
  • A csodás gyógyítás kapcsán Jézus ellenfelei megütköznek a “napnál világosabb” tények láttán. Előítéleteik foglyaként haragra kelnek és ítélkeznek.
  • Lám, a testi vakságnál is veszedelmesebb a lelki vakság! “Láss, ne csak nézz!” – énekelte annak idején az Illés együttes.
  • Saint-Exupéry Kis hercege megállapítja: “Csak szívével lát igazán az ember. A lényeges a szemnek láthatatlan.”
  • Aki elismeri, hogy vak, az keresi a világosságot, és jó úton van.
  • Szánalomra méltó vakok azok, akik csak e világ fényeinél tájékozódnak: Isten világa sötét és ismeretlen marad számukra.
  • Jézus mindenkinek felkínálja a Lélek világosságát: a lelki vakság megszüntetésére a hit szükséges.
  • A hit Isten ajándéka, de nekünk is lépést kell tennünk feléje, hogy befogadhassuk. Szívünk mélyéről fakadóan mondjuk mi is: “Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!”
  • Bérmálásra/bérmálkozásra készülünk, hogy tanúságtevő életet élhessünk, vö. “Kérdezzétek meg őt, megvan a kora, majd ő beszél magáról.”
  • A történetben a szülők jobban féltek az emberektől, mint Istentől. A meggyógyult azonban bátran vallja meg az igazságot – ő lehet példaképünk.

Kérdések:

  • Mikor tapasztaltam életemben, hogy emberekről alkotott felszínes ítéletem csalókának bizonyult? (lásd Dávid kiválasztása – az emberi szívet igazán csak Isten ismeri)
  • Ki nekem Jézus? Milyen jelzőkkel illetném, amikor róla szólok embertársaim előtt, és hogyan szólítom, amikor imádságban fordulok felé?
  • Volt-e már olyan az életemben, amikor emberektől való félelmemben megtagadtam az igazságot? Hogyan éreztem akkor magamat és azt követően, és most ha erre gondolok?

Nagyböjt 5. vasárnapja

„Menjünk mi is, és haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16)

Szempontok a szöveghez:

Ezzel a mondattal elkezdődik a tanítvány szenvedésének útja. Ahogyan Jézus útja a halálon és az eltemetésen át vezet a feltámadásig, ugyanúgy Lázár és minden tanítvány – egykor és ma – ugyanezt az utat járja be. Ez azonban nemcsak a halál elfogadását jelenti, hanem azt, hogy a tanítványnak részt kell vennie Jézus életében, szenvedésében, halálában és feltámadásában. Ez a vele egyesült élet útja. Ahogy Szent Pál írja: „Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3,3; ld. még Róm 6,8; Gal 2,9).

Amilyen hevesen kételkedik Tamás Húsvét után, itt ugyanolyan hévvel, rendkívüli magabiztossággal állítja, hogy kész a halálra. Iker-személyiségének egyik fele a bizonytalan, a kételyeivel küzdő és törékeny Tamás, másik fele pedig a (túl)buzgó, a lánglelkű és a rajongásig lelkesedő apostol. Egyszerre van meg bennünk a hitetlen és a hívő.

Gondolatok az Eucharisztiához:

Tamás kettős személyisége Jézus Krisztus istenségének és emberségének titkához vezet közelebb minket. Ahhoz a titokhoz, amit az Oltáriszentségben szemlélünk és magunkhoz veszünk. A mai vasárnap prefációjában talán ezért imádkozik így az Egyház: „Ő, mint valóságos ember, megsiratta barátját, Lázárt, mint örök Isten, feltámasztotta őt a sírból. Az egész emberiséget is megszánta és húsvéti szentségei által új életre támasztott minket.”

Kérdések:

Bennem melyik van meg inkább Tamás hit-alkatából? Hogyan, minek következtében változik?