2020. szeptember

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Évközi 23. vasárnap

„Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20)

Gondolatok:

– Jézustól tudjuk, hogy Isten ugyan egy, de nem magányos, Isten maga is szeretetközösség.

– Istennel élő kapcsolatban lenni, vagyis közösségben élni az Úrral az ember számára áldott állapot.

– Boldog az, aki meghitt emberi közösségben él (család, munkahely, nemzet). Kiközösítve lenni sok szenvedéssel jár.

– Az egyházból kiközösíteni valakit csakis a jobbítás szándékával szabad, és ennek megfelelően időlegesen.

– A hívek közös imája (családban, egyházi közösségben) Isten öröme, hiszen befogadjuk jelenvalóságát.

Kérdések:

– Mások életében könnyen felfedezzük a hibát. Hogyan tudnék a szembenállás helyett mellé állni annak, ki maga is küzd a fogyatékosságaival, bűneivel? Miként sajátíthatom el az ítélkezés helyett az együttérzés és segítségnyújtás lelkületét? 

– Kitől és miért fogadtam el intő figyelmeztetést, amit akkor ugyan nehéz volt elviselni, de végül is hálás vagyok érte, mert javamra vált?

– Mikor tapasztaltam meg életemben, hogy másokkal együtt kérve Istent, imádságunk meghallgatásra talált?


Évközi 24. vasárnap

„Talán hétszer? … hetvenszer hétszer!” (Mt 18,21-22)

Szempontok a szöveghez:

A példabeszédet felvezető jézusi fokozás egy mai reklám-video figyelemfelkeltő vibrálásával vetekszik. Ha a péteri kérdés és a jézusi válasz közti arányt akkor és ott bárki is érzékelte, nem kétséges, hogy az azt követő meghökkentő történetre, a hosszú és drámai példázatra is feszülten figyelt.

A példabeszéd a Miatyánk idevágó mondatának magyarázataként is felfogható, mivel az Úr imájának megbocsájtásra vonatkozó része szó szerinti fordításban épp így hangzik: „Engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük adósainknak” (Mt 6,12). Mivel Jézus és az evangélisták újra és újra visszatérnek a megbocsátás témájához, ezzel kifejezik, ízig-vérig tudják, hogy az Isten felé vezető úton a legnagyobb kihívást az jelenti, ha nem tudunk megbocsátani.

Mindannyiunk számára ismerősek ezek élethelyzetek, érzések: megsértett valaki, igazságtalanság áldozata lettem, tönkretett a főnököm, nem tudok felülemelkedni korábbi sebeimen, nem tudok megbocsátani szüleim gyerekkoromban elkövetett testi-lelki bántalmazásaiért. Fájdalom, kétségbeesés, vád, gyűlölet vagy önsajnálat dolgozik bennem, melyek miatt gyakran megkeseredett, letört, mélabús vagyok.

A hegek alatt a seb legtöbbször egyre tovább üszkösödik, mely csak akkor tud begyógyulni, ha elfogadással és szeretettel viselem őket. Csak az gyógyul meg bennünk, amit szeretettel és megbocsátással szenvedünk el.

Gondolatok az Eucharisztiához:

A szentmise liturgiájában már az ősi időktől összekapcsolódott a béke-rítus és az egymásnak való megbocsátás témája, ám az ezt kifejező gesztus helye kezdetben a mise elejéhez kapcsolódott azzal a céllal, hogy mindenki kiengesztelődve vehessen részt a szent titkok ünneplésében. A mai gyakorlatnak is szép jelentése van: közvetlenül a Miatyánk után – mely eleve nagy hangsúlyt helyez a megbocsátás szükségességére – és az Isten Báránya előtt imádkozunk a békéért, hogy tiszta szívvel vehessük magunkhoz Krisztus testét. A liturgia egyik legbátrabb mondata épp ekkor hangzik el: „Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét.”

Kérdések, felvetések:

Ha valami miatt nem is vagyok még kész a megbocsájtásra, de legalább annak szándékát kész vagyok-e felindítani magamban?

Sebek elszenvedése nélkül lehetetlen végigélni életünket. Hogyan tudnék fájdalmaimmal együtt élni anélkül, hogy megszakítanám a szeretet áramlását?


Évközi 25. vasárnap

„Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?” (Mt 20,16a)

Nem az időtartam határozza meg, ki milyen hasznos munkás vagy ember, hanem a készség. A rendelkezésre állás. Számos területen – legyen az tudomány, művészet, irodalom, stb. – csak idős korban lesz nyilvánvaló, milyen bölcs, értékes, hiteles ember az, aki alkot. Henri-Pierre Roché egy közönséges újságíró volt a boldog békeidők Franciaországában, átélt két világháborút, miközben csak üres cikkeket írt bulvárlapokba. Az íróasztalába pedig két hobby-novellát rejtett el: a Jules és Jim-et, valamint a Két angol lány és a kontinens-t. Már nem volt az élők közt, amikor e két elbeszéléséből François Truffaut, a francia film Új Hullámának zseniális rendezője filmet készített. E két film időközben az egyetemes filmművészet alapalkotása lett. Vannak művek, amelyek túlélnek bennünket. Vannak értékek, amelyek csak utánunk hatnak.

Gondolatok: 

  • Keressétek Istent, amíg közel van… addig kell kihasználni az időt, az alkalmat, a lehetőséget, amíg érezzük, Isten velünk van (’Emmanuel’).
  • Isten nevezi meg, hol és hogyan van ránk szükség. A szentek sajátja talán éppen az, hogy teszik, amit kell: ha úgy szükséges, maradnak, ha muszáj, akkor távoznak.
  • Isten dönti el, mikor kellünk a Számára. Lehet, hogy előbb is ajánlkoztunk, de nem kellettünk. Lehet, hogy már nem jelentkeztünk, de megszólított bennünket…

Kérdések: 

  • Keresem az Urat? Vagy már nem keresek semmit és senkit? Mert valamiképp ’öreg’ vagyok?
  • Akarom-e megdicsőíteni Istent az életemben? Vagy csak önmagamat?
  • Sokszor érezhetjük azt, hogy tétlenül állunk és élünk sokáig. Feladjuk, vagy még bízunk abban, Isten szól: Most jött el a Te időd?

Szent Gellért püspök és vértanú

„Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,30-32)

Szempontok a szöveghez:

„A halál naponként ott álljon szemed előtt” – mondja Szent Benedek. Szeretné, ha éberek lennénk és a realitásban maradnánk, ezért földi kereteinkre emlékeztet. Minden élőlény közül egyedül mi vagyunk tudatában véges voltunknak. Sokan úgy gondolják, hogy a legrosszabb a testi halál, amely reánk vár. Félünk az azt megelőző történésektől; balesetektől, betegségektől, az öregség megpróbáltatásaitól. Van, aki nem akar tudomást venni erről és a teremtett világ birtoklásába, élvezetébe menekül.

A mi értékességünket – bár törékenyek, esetlegesek vagyunk – Isten elfogadása, szeretete, megbecsülése és éltető ereje adja meg. Krisztus feltámadásának és a nekünk szóló örök élet ígéretének fényében tudunk bizalommal élni a halál árnyékában. Egyedül Krisztus tudja lehetővé tenni számunkra, hogy az ő tanúságtevői maradjunk a halállal szemben.

A tanúságtevő Isten szavát közli, és hitelesíti annak életerejét. 

Mivel Istenhez tartozik, csak neki van fölötte végső hatalma. A testét megtörhetik, elpusztíthatják, de nem ölhetik meg lelkét. 

A hatalom megszállottjai a Lélektől átitatott emberektől félnek, mert nem tudják elvenni tőlük a Lelket.

Mivel Istenhez tartozik, ő gondot visel rá, törődik vele, ismeri,mint Jó Pásztor a bárányait, és élete nem fog a semmibe veszni.

Isten emberének életében, magatartásában, döntéseiben, szabadságában jelenik meg az a bizalom, ami Atyjához köti.

Péter akkor kezdett elsüllyedni (több élethelyzetben is), amikor a félelem kerekedett felül benne. Tanúsága akkor lett igazán élő és minta az Egyház tagjai számára, amikor, szabadabb lett a szíve a félelemtől, és arra a szeretetkapcsolatra tudott hagyatkozni, mely minden hibája, félelme és gyengesége ellenére ott élt a szívében. Ez a meghitt kapcsolat éltette őt ellenséges megnyilvánulások, események idején is.

Amikor Szent Gellért szembesítette Aba Sámuelt a hatalmával való visszaélésével, vezető emberek meggyilkoltatásával, a tolmács nem merte lefordítani a latinul elhangzó szavait. Ekkor Szent Gellért rákiáltott: „Féld az Istent, tiszteld a királyt! Szavaimat mondd meg!”

Gondolatok az Eucharisztiához:

A mi életünkből sem fognak hiányozni az ellenséges erők, próbatételek. 

Krisztus jelenlétében tudom elmélyíteni szeretet kapcsolatunkat. Így tudni fogom; kit képviselek, kinek a szolgálatában, követségében járok. 

Kérdések, felvetések:

Milyen félelmek akadályozzák, hogy igazán rá tudjak hagyatkozni Istenre, bizalommal tudjak tekinteni életem eseményeire, és tanúságtevő életet éljek?

Mikor, milyen élethelyzetben tapasztaltam meg, hogy olyan bizonyosság, élet van bennem, amely fölött a világnak nincs hatalma?


Évközi 26. (Szentírás) vasárnap