2021. február

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

„Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat…” (Lk 2,29-30)

A Názáreti Jézus története egy kiteljesedett emberi sors története. Márknál és Jánosnál koncentráltan csak a nyilvánosság előtt megjelenő rabbiról szól, aki tanít, gyógyít, magyarázza a Törvényt, tanítását visszavonni nem hajlandó; akit keresztre feszítenek, de feltámad, és többé már nem halhat meg. Lukácsnál az idős Simeon bő három évtizeddel előbb mégis úgy ad hálát Istennek, hogy már nyugodtan halhat meg, mivel látta, sőt kezében is tarthatta a Messiást. Reálisan tudja, hogy ennek a gyermeknek a felnövését nem érheti meg. A messiási küldetése kibontakozásának már nem lehet tanúja, mégis elégedett. A teljes Ószövetség és az isteni ígéretekhez kötött várakozás képviselőjeként már ennyiből is érzi, hogy az Úr beteljesíti azt, amit megfogadott, Ábrahámtól kezdve Mózesen és Dávidon át a jelen időig. Az Isten szava teljesül, ez a hála alapja, még ha a további történetnek ő már nem is lehet részese.

Gondolatok:

  • Számos ember ma a pillanatnak él, csak azt kezdi el, amit ő is fejezhet be, vagy ő élvezhet ki. Egyre kevesebben dolgoznak a jövőért, vetnek alapot azzal a céllal, hogy a felépítendő házat már más nemzedék lakja be.
  • Istenbe vetett hitünk egyik, ha nem a legfőbb ismertetőjegye Isten igazmondásának elfogadása. Amikor minden bizalmatlanság és bizonytalanság ellenére valljuk, Isten szava és ígérete végül teljesül.
  • A figyelmes és igaz ember a kevésben is észre tudja venni azt a mérhetetlen gazdagságot, amit az magában rejt. A karácsonyi ’jelenetek’ a Bemutatás történetével válnak teljessé. Simeon és Anna is elhiszik József és Mária újszülött fiában a Messiást.

Kérdések:

  • Mennyire gyöngéd az Istennel való viszonyunk? Jövetele napját fenyegetésként érezzük, vagy prófétai örömmel várjuk?
  • Jézus úgy akar segíteni rajtunk, ahogyan segítségre szorulunk. Észrevesszük-e emberségében a hozzánk hajló szolidaritást?
  • Az Eucharisztiában még a keresztények között is az ellentmondás jele lett Jézus. Kitartunk-e mellette e jelben is?

Évközi 5. vasárnap

„… sokakat meggyógyított, sok ördögöt kiűzött. (…) elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott.” (Mk 1,34-35)

Szempontok a szöveghez:
Az evangéliumi szakasz Jézus egy – minden bizonnyal nem egyszeri – zsúfolt napját örökíti meg. Szemlélhetjük benne a tevékenység és a visszavonulás, az aktivitás és töltődés egyensúlyát. Számára nemcsak a gyógyítás, a mindannapi teendők, hanem az Atyával való személyes kapcsolat ápolása, az éltető magány is fontos. Mielőtt tehát Jézus „kiborulna” a sok tevékenységtől, akar és tud „leborulni” – ahogy Gyökössy Bandi bácsi különböző összefüggésekben ezt oly sokszor kiemelte. Mindannyian szembesülünk az aktivizmus kísértésével, amikor azt hisszük, hogy a „tenni” sokkal fontosabb, mint a „lenni”. Lukács evangélista is taglalja ezt a témát a Mária és Márta történetben (Lk 10,38-42). Nem véletlen, hogy Teréz anya mindig lelkére kötötte nővéreinek, hogy minél több a feladatuk, annál többet imádkozzanak. Egy élet is kevés annak elsajátítására, hogy az „actio” és a „contemplatio” hogyan kerüljön egyensúlyba életemben. Szent Ignác ajánlata irányt mutat: „contemplatio in actione”.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Számos szent, továbbá mindennapi, egyszerű hívők számolnak be arról, hogy tevékeny, zsúfolt mindennapjaikban micsoda felüdülést, töltődést jelent a (napi) szentmise. Olyannyira, hogy szinte nem is tudják elképzelni életüket nélküle. Ezt bizonyította az a spontán sokkhatás tavaly tavasszal, amikor bejelentették, hogy nem tarthatunk nyilvános miséket. Volt, aki a hír hallatán sírva fakadt…

Kérdések:

  • Számomra életem mely területei jelentik az aktivizmus kísértésének legnagyobb veszélyét?
  • Miből kell kigyógyulnom ahhoz, hogy meggyógyuljak?
  • Számomra mikor jön el a leborulás ideje? Csak ha már közel a kiborulás?

Évközi 6. vasárnap

“Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: <<Ha akarod, megtisztíthatsz.>> Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: <<„Akarom, tisztulj meg!>>” (Mk 1, 40-41)

Szempontok a szöveghez:
Jézusnak megesett a szíve a beteg emberen. Az evangélium hirdetése teljes, testre-lélekre kiterjedő öröm megvalósulását jelenti. Ahogyan Jézus, a Jordán folyóban, beállt a megtisztulásra várók közé, úgy nem riad meg az előtte álló leprástól sem. A törvénnyel ellentétben, melyet Mózes tekintélye hordoz (az olvasmányban láthatjuk) nemhogy elkerüli, hanem meg is érinti a leprást. Amikor pedig azt mondja: „Akarom, tisztulj meg!” – isteni tekintéllyel és erővel lép fel. Ugyanakkor tiszteletben tartja azt, hogy a papság nyilváníthatja gyógyultnak a betegeket. Ők is meghívottak a megtisztulásra. Érdekes módon a beteg és Jézus gyógyítás előtti társadalmi helyzete felcserélődik. A leprás – miután Jézus megérintette és kinyilvánította isteni erejét – immár szabadon járhat-kelhet, míg „Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott”. Jézus a mi megtisztulásunkért kitaszítottá, „leprássá” lett. Ez az esemény előrevetíti azt a „cserét”, áldozatot, amely a kereszten fog majd beteljesedni.

Gondolatok az Eucharisztiához:
Jézus elhagyatott helyekre megy „az emberek mégis mindenünnen özönlöttek hozzá”. Ez azóta is folyamatosan történik a lelkigyakorlatozó, szentségimádó, tisztulni vágyó hívő emberek közössége által. Az evangéliumi szakasz előtti sorok között ezt olvashatjuk: „Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” – majd a felolvasandó szakasz végén – „…inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott.” Ezek a mondatok nem pusztán átvezetők két esemény között, hanem megvilágítják Jézus gyógyító erejének, együtt érző, szeretetben levő hatalmának forrását.

Kérdések:

  • A szentírási jelenet engem is meghív, hogy azzal az alázattal, vággyal és kéréssel boruljak Jézus elé, ahogyan azt a beteg ember tette: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” Akarom?
  • Szent Domonkos, amikor térden állva ismételgette ezeket a szavakat, azt tapasztalta, hogy így tágult határtalanná a bizalma Isten irgalmassága iránt.