2021. január

Szeged-Csanádi Egyházmegye

Created with Sketch.

Szűz Mária, Isten anyja (Újév)

„Mária el-elgondolkodott a pásztorok szavain.” (Lk 2,19)

Szempontok a szöveghez:

  • A legszebb jókívánság: Isten tartson meg kegyelmében!
  • A legteljesebb újszövetségi áldás a keresztségünkben valósult meg. A szentháromságos Isten nevére lettünk lefoglalva. Életünkben és halálunkban az Övéi vagyunk.
  • A Fiú által fiaivá lettünk az Atyának, egymásnak pedig testvérei (Szentlecke).
  • A szolga is valamiképpen a családhoz tartozik, de nem örököl. A megkeresztelt ember teljes jogú családtagja Isten népének, s így az üdvösség várományosa (a névre szóló örökséget persze el lehet játszani, el lehet veszíteni).
  • Szűz Mária nem akárkit hordoz és szül e világra, hanem Isten Fiát, ezért nevezhetjük Istent szülőnek (Istenszülő = Theotokosz) – így dönt az Efezusi zsinat 431-ben.
  • A pásztorok az isteni útmutatást követték. Aki Isten szavára indul, az célba ér.

Kérdések:

  • Mit jelent számomra, hogy testvére vagyok minden más megkeresztelt embertársamnak?
    Mire kötelez engem?
  • Mely szentírási szavak azok, amelyeken el-elgondolkodom mostanság? Mi az, amit csodálattal szívemben forgatok, miként Mária tette?

Karácsony utáni II. vasárnap

„A tulajdonába jött.” (Jn 1,11a)
Szempontok a szöveghez:
Plébánosként egy-egy ingatlan kapcsán újra és újra összehozhat minket az élet értékbecslőkkel. Ilyenkor talán jobban érzékeljük, ki milyen mértékben ragaszkodik magántulajdonához. A keresztények logikája éppen fordított: nem az ember veszi tulajdonába az Istent, mint egy tárgyat, hanem Ő szeretne bennünk lakni, de úgy, hogy mindig meghagyja szabadságunkat.  Sőt! Ő mindenkiért, mindenkihez jött, s még csak fizetni sem kell érte. Ő az „abszolút köztulajdon”! Mindenkinek betekintést, belépést, sőt bent lakozást enged az Ő létébe, életébe. Mi több, még azt is engedi, hogy „szétlopják”, hogy meggyalázzák, azt is, hogy mindenéből kifosszák… Pál mondja: „Mindenkinek mindene lettem …” (1Kor 9,22).

Gondolatok az Eucharisztiához:
Amikor megáldozunk, totálisan egyesülünk az Úrral, mégsem lesz a tulajdonunk. Nem birtokolhatjuk. Ahányszor csak kapadozom érte, annyiszor fog kicsúszni kezeim közül. Csak úgy lehetek „tulajdonosa”, hogy lemondok tulajdonjogomról. Egyedül Ő képes arra, hogy magához vegyen. Egyet tudok tenni: újra és újra felajánlom magam neki. Ez az én döntésem. Hogy ő eljön-e, mikor, s hogyan, az az övé.

Kérdések:

  • Házamra, autómra, értékeimre, mindarra, ami tulajdonom, minden bizonnyal megelégedéssel, büszkeséggel tekintek. De vajon Krisztusra, aki bennem elrejtőzve él, hat és működik, hogyan nézek?
  • Tulajdonom – tulajdonságom: a magántulajdon értéke az egekig érhet, de saját tulajdonságaimat, külső-belső adományaimat mint isteni ajándékokat is tudom értékelni?

Urunk megjelenése (Vízkereszt)

„Láttuk csillagát napkeleten…” (Mt 2,2b)

A világosság a sötétségbe jött, de a sötétség nem fogadta be. Ezt olvastuk Karácsony ünnepi szentmiséjében, János evangéliumának Előszavából. A világosság mégis alapvetően erősebb a sötétségnél, s ez általánosan tapasztalható jelenség még a fényelnyelés törvényszerűsége vagy a fekete lyukak speciális esetei ellenére is. Ha fényt gyújtunk egy sötét szobában vagy a tiszta égbolton láthatóvá válnak éjszaka a Hold és a csillagok, már nem lehet vaksötét, a tájékozódás biztosított. A sötétség nem tudja kizárni önmagából a benne megjelenő fényt. Ellenben a fény – ahogy Isten Fia a betlehemi jászolban – egészen egyszerűen is megmutatkozhat a sötétben, csupán egy konkrét, de kicsiny csillagként, amit észre kell venni és megkülönböztetni minden más csillagtól. A napkeleti bölcsek a sok fényforrás között fedezték fel a zsidók újszülött királyának csillagát, a valódi isteni világosságot, mint jelet és
üzenetet, és le is tudták kódolni annak jelentését. Ez vezette el őket Isten Fiához. Ahhoz, hogy a világosságot befogadjuk, Isten fiaivá kell válnunk nekünk is.

Gondolatok:
 Már az is a dicsőség megnyilvánulása, ha a remény apró sugarait fel tudjuk fedezni a sötétben, és azt is tudjuk, hogy a folyamatosan növekvő fény el fogja oszlatni a sötétséget.
 Mindenki érzékeny lehet Istenre, akárcsak a világosságra. A zsidók királyának csillagát csak a napkeleti mágusok fedezték fel az égen, a jeruzsálemi bölcsek nem.
 A mágusoknak a zsidók királya idegen úr volt, mégis hosszú utat vállaltak érte, hogy hódoljanak előtte.

Kérdések:
 Ahogy a napkeleti bölcsek számára egy apró, másoknak jelentéktelennek ható csillag volt a vezérlő erő az égen, úgy tud-e számunkra erőforrás és vezető lenni az életben az Eucharisztia kicsiny kenyere?
 Érzékenyek vagyunk-e úgy mi is a Lélek jeleire és szavára, mint korábban Mária, József, a pásztorok, és most a bölcsek – hogy amikor a csillagot kell figyelni, következetesen mennek utána, amikor pedig intést kapnak, hogy kerüljék el visszaúton Heródes palotáját, határozottan így tesznek?
 Milyen ajándékot tudunk mi adni Istennek – annak megfelelően, hogy egyszerre jelen legyen benne a királynak való hódolat és a saját személyiségünk jelképes képviselete?


Urunk megkeresztelkedése

„Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik.”(Mk 1,11)

Szempontok a szöveghez:
Nazianzi Szent Gergely püspök írja: „János keresztel, Jézus eléje járul. Talán azért, hogy megszentelje azt, aki őt megkereszteli. De kétségtelenül azért,  hogy a régi Ádámot mindenestül a vízbe temesse.” Ma is keresztelnek a Jordán folyóban, Jézus teljes alámerülését követve. Mi is történik Jézus „keresztségében”? Ő azért ment ki a pusztába Keresztelő Jánoshoz, mert érezte, hogy a Keresztelő, Isten embereként, Istentől vezetve munkálkodik. Vágyott arra, hogy egy hiteles emberen keresztül megismerhesse az Atya szándékát, és benne az ő szerepét. Sok ember vonult ki a pusztába, akik úgy érezték, hogy tisztulásra, bűnbánatra, életük megváltoztatására szorulnak. Jézus sorsközösséget vállalt velük, amikor közéjük állt és alámerült a Jordán vizébe, szimbolikusan abba az áradatba, amelyet az emberi, önző, Istentől eltávolodott élet áraszt. Nem undorodott és senkit sem ítélt el. Éppen ez a szolidaritás tetszett az Atyának, hiszen ebben a cselekedetben nyilvánítja ki Jézus számára, hogy őt Fiaként szereti, tehát olyan közel van hozzá, ahogyan az csak ember számára lehetséges. Jézus ezzel a minden tapasztalatot felülmúló örömmel emelkedik ki a Jordán folyóból, a bűnök özönéből, amely már küldetésének beteljesedését, feltámadását vetíti előre. Világossá válik előtte, hogy az Atya ügyét kell képviselnie, mert fontos szándéka van vele. A tervet, az isteni álmot, működésének részleteit még nem ismerte, de az a benső öröm, amelyet itt megtapasztalt, már úgy eltöltötte, hogy nem hagyta “nyugodni” már nem tudott visszalépni eddigi életkeretei közé, hanem ment és az Atyával való beszélgetéseiben, imáiban kereste, mit szeretne vele megvalósítani. Márk tömören csak ennyit mond erről: „Ezután a Lélek kivitte őt a pusztába.”

Gondolatok az Eucharisztiához:
Jézus követte az Atya hívását, meghallotta az ő hangját és felismerte általa Fiúságát. Mélyebb önazonosságra jutott, megerősödött identitásában.
Az Eucharisztiában jelen evő Fiú nemcsak ezekhez a felismerésekhez vezet el, hanem megerősít, formál, hogy alkalmassá is váljunk mindarra, amire ez a kapcsolat vonz, ösztönöz bennünket.

Kérdések:
Jézus azért ment ki a pusztába Keresztelő Jánoshoz, mert érezte, hogy ő Isten embereként, tőle vezetve munkálkodik.
Hogyan tudom nyitottabbá tenni a fülemet, szívemet, hogy felismerjem Isten embereit és tanításukban, szavaikban meghalljam a rám vonatkozó üzeneteiket? Engedjem magam vezetni általuk, hogy én is meghalljam: Isten szeretett gyermekének (fiának, lányának) szólít.


Évközi 2. vasárnap

Mester –, hol laksz? ( Jn.1,38.)

Szempontok a szöveghez:
– A mai vasárnappal elkezdjük az évközi időt, amely a szentté válás terepe. Elindulunk karácsony fényével és örömével ezen az úton miután megünnepeltük, hogy Isten közel jött hozzánk Fia által. A mai evangélium is ezt erősíti meg, hogy Isten közeledik az emberhez Fia által és az ember közeledik az Istenhez.
–  Mester, hol laksz? A két apostolnak ez az első megnyilvánulása Jézus felé. Ez felfedi lelki beállítottságukat. Talán még nincsenek készen arra, hogy mindenüket elhagyják és kövessék Őt, de vele akarnak maradni, tanulni tőle, jobban megismerni, és utánozni Őt. Kérdésük komoly elköteleződés utáni vágyat mutat az Úrral.
– Jézust követni sokkal többet jelent, mint utána menni. Amikor Jézus arról beszél, hogy valaki követi a másikat, akkor azt akarja megértetni, hogy ez tanítványi elkötelezettséget, odaadást jelent.
– Az első tanítványok sem felejtik el azt a pillanatot, amikor bátortalan, de mégis kíváncsi kérdésüket a Mester nem elutasította, hanem komolyan vette, és meghívta őket házába. Pontosan emlékeznek még az időpontra is: a tízedik óra körül járhatott.
– Mi is arra vagyunk meghívva, hogy Krisztussal éljünk. Életünkben ez különböző formákban nyilvánulhat meg. Van, aki arra hívatott, hogy Krisztust jelenlévővé tegye otthonában, a házasságban, mint férj és feleség. Mások papi vagy szerzetesi hivatás kaptak, hogy a napjuk minden percét Krisztusnak szánják mások szolgálata által. Mindenki a maga hivatása szerint teljesítheti Isten akaratát, így Krisztussal együtt élve.

Gondolatok az Eucharisztához:
Minden vasárnap Jézus minket is vendégül lát, meghív, hogy nézzük, meg hol lakik, mint az első tanítványokat. Nézzétek, az Isten Báránya- hangzik el minden szentmisében. Meghívás ez, amelyről Ferenc pápa azt mondja: „ez a meghívás arra szólít minket, hogy tapasztaljuk meg a Krisztussal, az öröm és a szentség forrásával való bensőséges egyesülést. Még ha mi indulunk is el, sorakozunk fel s vonulunk az oltár felé, hogy magunkhoz vegyük az Urat, valójában Krisztus az, aki elénk jön, hogy magába olvasszon minket. Jézussal történik találkozás! Táplálkozni az eucharisztiával azt jelenti: engedjük, hogy átváltozzunk abba, amit kapunk. Ez az áldozás csodája: azzá válunk, amit kapunk!” (katekézissorozat a szentmiséről 2018. március 21.)

Kérdések
– Tudom-e hol lakik az Úr? Keressem-e Őt?
– Meghallom-e hívó hangját egy élményen, egy jó barátunk szavában, szeretteink közvetítésével?


Évközi 3. vasárnap

„Betelt az idő, közel van az Isten országa!” (Mk 1,15)

Szempontok a szöveghez:
– Az olvasmányban Jónáshoz ismét szól az Úr … – korábban elmenekült küldetése elől, de most belátta: „nincs mód nem menni, ahová te küldtél” (Babits feldolgozása szerint)
– Jónás maga sem hitt szavai erejében, abban, hogy lesznek, akik meghallják benne Isten figyelmeztetését. Jónás lenézte és megvetette hallgatóságát, mert nagyonis emberi módon gondolkodott, s nem hitt Isten erejében.
– A csalódást követően az ember visszatér ahhoz, ami korábban biztosnak tűnt. Az evangéliumi történetben Keresztelő János elfogatását és börtönbe zárását követően János tanítványai visszatérnek a tópartra, bárkájukba, és hálóikat mosogatják. Néhány év múlva, nagypénteki csalódásukat feledtetve megint csak visszatérnek korábbi mesterségükhöz, a halászathoz. Onnan majd a Föltámadott Úr szólítja ismét nevükön, és emlékezteti őket, hogy emberhalászokká tette őket – lám, az Úr másodszor is szólt hozzájuk!
– A szentleckében Pál apostol figyelmeztet az idő végességére, hogy evilági dolgok, tevékenységek el ne nyomják bennünk az Isten iránti feltétlen odaadást.

Kérdések:
– Hogyan emlékszem, mikor történt meg velem is, hogy az Úr hívását hallatlanra vettem, s inkább a kényelmes, már megrögzött utamat követtem? Azt követően lemondott-e Isten rólam, vagy új utakon is megtapasztaltam irgalmas, gondviselő szeretetét?
– Ki az a környezetemben, akinek nagyobb bizalmat kellene szavaznom? Tudok-e hinni abban, hogy Isten őt is meg tudja érinteni irgalmas szeretetével, s botránkozásommal ennek én ne legyek hátráltatója?
– Mi az, ami hobbi, és mi az, ami már pótcselekvés az életemben? (A jó értelemben vett hobbi kiegészíti hivatásbeli életemet, ám a pótcselekvés a frusztráltságból fakad, és elzárja a megújulás útját). Mit tehetnék, hogy ne pótcselekvésekbe meneküljek a nehézségek idején?                                                – Mi az, ami manapság leginkább fogva tart? („Kincs, hír, gyönyör? Legyen bár mint özön / A telhetetlen elmerülhet benne / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.” – Vörösmarty: A merengőhöz)


Évközi 4. vasárnap

„… mint akinek hatalma van …” (Mk 1,22)

Szempontok a szöveghez:
Ha életünk eseményeire figyelmesen reflektálunk, nem nehéz észlelnünk, hogy valaki vagy valami hányszor és hogyan akar hatalmat gyakorolni fölöttünk: főnökünk a munkahelyen, okos telefonunk és a közösségi média azáltal, hogy önmagához láncol, a reklámok és pályázatok, vagy akár globális szinten a bankok, a hitelminősítők és a gyógyszergyárak. Izgalmas a mai evangéliumi szakaszt a hatalom szempontjából olvasni: Jézus hatalommal tanít, a megszállott ember a tisztátalan lélek hatalmában van, a jelenlévők elismerik Jézus hatalmát. Az evangélistának fontos, hogy rögtön írásának elején kiemelje Jézus hatalmának eredetét. Ahogy később ő maga mondja – éppen az akkori legnagyobb hatalom képviselőjének: „Semmilyen hatalmad nem volna, ha onnan fölülről nem kaptad volna” (Jn 19,11). Mit jelent Jézus hatalma? Elsősorban azt, hogy szavai és tettei mindig összhangban vannak egymással, azaz Isten Országáról nemcsak beszél, hanem csodák és jelek által jelenvalóvá is teszi. Az ő hatalma a szolgálat hatalma, nem pedig a hatalom szolgálata. „… Köztetek ne így legyen! …” (Lk 22,25-26). S habár az idők végén „nagy hatalommal és dicsőséggel” fog eljönni (Mk 13,26), földi élete mégis a szelíd és alázatos szív látszólagos erőtlenségének, küzdelmének, sőt vereségének az útja. Lehet, hogy tényleg nem azoknál van az erő, akik földi értelemben hatalmasok (vö. 2Kor 12,9-10)?

Gondolatok az Eucharisztiához:
Mint ahogy az emberi történelem egy pontján Betlehemben, úgy minden egyes szentmisében az oltáron végtelen alázattal, egyszerűséggel, ártatlansággal, kiszolgáltatottan és rejtetten jön közénk az Úr. Nem úgy, ahogy az uralkodók, a hatalmasok szoktak érkezni. Egy II. századi zsidó-keresztény szöveg éppen erről vall: „Az irántam való szeretete megalázta nagyságát. Hasonlóvá lett hozzám, hogy befogadhassam. Hasonlóvá lett hozzám, hogy felölthessem. Nem félek, ha rá nézek, hiszen csupa irgalom hozzám. Az én természetemet vette föl, hogy megérthessem. Az én arcomat, hogy ne forduljak el tőle.”

Kérdések:
Miért olyan lényeges az evangélistának, hogy Jézus hatalmának eredetét tisztázza olvasói előtt?
Kik fölött gyakorlok – akár tudattalanul – hatalmat? Munkatársaim fölött? Családtagjaim fölött? A hívek fölött?
Létezhet-e hatalomgyakorlás a barátságban?