Húsvét 4. vasárnapja
„Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját”(Jn. 10, 3-4)
Szempontok a szöveghez:
Húsvét IV. vasárnapja hagyományosán a Jó Pásztor vasárnapja. Amikor Jézus a pásztor és a nyáj hasonlatát használja, akkor olyan képet idéz beszédében, ami hallgatói számára nagyon ismerős volt, és így függvénye is volt korának. Azonban amit Jézus ki akar fejezni ezzel a képpel, az minden időre érvényes. János a keresztény közösség jellemző vonását akarja ezzel a képpel jelezni. A keresztény közösség tagjai készek arra, hogy szavait elfogadják, hogy benne higgyenek. Ez a hit nem elégszik meg azzal, hogy a hívő csak ajkaival tegyen hitvallást. Ezt a hitet csak annál a hívőnél mondhatjuk igaznak, aki kész Jézust életében is követni. Ez a hit teljesen új kapcsolatot alapoz meg Jézus és az övéi között. Ő gondoskodik róluk, ismeri őket, bizalmas kapcsolatban van velük. Élettel ajándékozza meg őket, amely az örök élet kezdete számukra. És amivel megajándékozza őket, azt mint kincset védelmezi és oltalmazza is bennük. Barsi Balázs atya „Húsvéti stációk -Találkozások a Feltámadottal” a néven szólításról a következőket írja: „A Föltámadott nem magyaráz Mária Magdolnának, mint az emmauszi tanítványoknak, mert neki nem érvek és beszéd kellenek, hanem csak megszólítás. Arra várt egy életen át, hogy valaki olyan mélységben mondja ki a nevét, amely eléri, sőt túlhaladja a belső magány iszonyatos pusztaságait. Így csak a teremtő Isten tud nevünkön szólítani. „Mária!” – szól az Úr Jézus. Nem csupán az értelemhez, hanem behatol a szívnek abba a mélységébe, amelyet az ember nem ismer, csak az, aki teremtette.” Jó pásztor vasárnapján papi és szerzetesi hivatásokra emlékezik az egyház. Minden hivatás gyökerénél ott ez a néven szólítás, amely behatol abba a melységbe, amelyet csak Isten ismer.
Gondolatok az Eucharisztiához
Jézus ma is jelen van, köztünk van minden szentmisében. Ő töri meg a kenyeret a pap személyében, de Őt vesszük magunkhoz a szentáldozásban is, a kenyér és a bor színe alatt Ő rejtőzik. Bár az Eucharisztiában mi nem látjuk arcvonásait, nem látjuk emberi alakját, mégis a hit szemével fel tudjuk ismerni. Jézus ugyanis várja ezt a pillanatot. Várja, hogy felismerjük Őt, megismerjük szeretetét és higgyünk abban, hogy Ő él és megváltott minket.
Kérdések:
Vajon elég nagy ahhoz a mi hitünk, hogy felismerjük a Jó Pásztor hangját ?
Kiimádkozzuk-e a papi és szerzetesi hivatások megszületését, szárba szökkenését?
Húsvét 5. vasárnapja
Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,5)
Szempontok a szöveghez:
- Jézus végtelenül több, mint Isten bármelyik embere, úgynevezett prófétája a történelem során, hiszen Ő nemcsak utat mutat, hanem rajta keresztül juthatunk
Istenhez, mennyei Atyánkhoz. - Jézus végtelenül több, mint akármelyik próféta, aki igazat szólt Isten nevében, hanem Benne Isten örök igazsága, irgalmas szeretete megnyilvánul, így Ő maga a nagybetűs igazság.
- Jézus végtelenül több, mint bármely embertársunk, aki a tisztességes életvitelt tanítja és képviseli – Ő maga az örök élet forrása és beteljesítője.
- Jézus miatt bizonnyal ismerhetjük a mennyei Atyát, hiszen aki Őrá néz, az Istent
láthatja, aki Őrá hallgat, az Isten szavát fogadja be, aki hozzá fohászkodik, az Istent
szólítja meg. - A názáreti Jézus személyében Isten van köztünk – vegyük észre és fogadjuk be azt,
akiben Isten minden szava Igenné vált, vagyis beteljesedett! Ne várjunk mást, hanem Őt fogadjuk be a maga teljességében! „Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsőszülöttje” – vallotta meg Pál apostol (Kol 1,15) - Jézus ígérete, hogy követői tovább viszik, visszük az Ő művét – mi van ennél
felemelőbb kihívás?!
Kérdések:
- Mikor volt, hogy nehéz volt Isten jelenvalóságát felfedeznem, s meddig tartott az a
homályos időszak életemben? - Ki nekem Jézus? Hogyan szólítom őt személyesen és miért?
- Mikor és hogyan hiányzik nekem személyesen a szentségi Jézus, akivel az
Eucharisztiában találkozhatok?
Húsvét 6. vasárnapja
„Én Atyámban, ti énbennem, én tibennetek.” (Jn 14,20)
Szempontok a szöveghez: 3 in 1. A 21. században már nincs olyan ember, aki ne tudná, mit jelent ez a két szám, s közte a két betű. Az instant kávék világában minden gond nélkül kiigazodunk, a lényeg, hogy gyors legyen, s lehetőleg azonnal hasson. Hogy dobjon föl! Ennél már csak az energiaital és a drog brutálisabb és egészségtelenebb. A cél mindenesetre ugyanaz: költözzön belénk valami plussz élet, de nekünk ne kelljen (túl sok) áldozatot hozni érte. Az evangéliumi szakaszban teljesen más kategória a „három az egyben”. Ahogy a hármas
kötél el nem szakad (Préd 4,12), ahogy egy testbe vagyunk összegyűjtve az egyházban (Róm 12,4-5; 1Kor 12,12), úgy az Istenben való egységünk is végeredményben megbonthatatlan, de egészen más plussz ÉLET származik belőle. Egyetlen valóságot alkotunk Krisztusban. Ezzel együtt – titokzatos módon – részt kapunk embertársaink szívében élő szentségből, ártatlanságból, szeretetből és imádásból is.
Gondolatok az Eucharisztiához:
Az Eucharisztia ünneplésének egyik legnagyobb kihívása, hogy megszabaduljunk szubjektivitásunk beszűkítő korlátaitól, s inkább engedjük, hogy birtokba vegyen minket az Egyház, az emberiség, sőt az egész kozmosz imádsága. Így kapunk részt az Istenben való egységből. Az Oltáriszentségről szóló votív mise felajánló könyörgésében így imádkozunk: „Megváltásunk emlékezetét ünnepelve kérve kérünk, Istenünk, hogy atyai jóságodnak ez a szentsége legyen számunkra az egység jele és a szeretet köteléke. Krisztus, a mi Urunk által.”
Kérdések:
Hogyan mozdíthatom elő személyes közegemben, a családban, az egyházi közösségben a
mélyebb egységet?
Urunk mennybemenetele
„Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” (Mt 28,18b)
Lukács evangéliumában, a pusztai megkísértés jelenetében ezt mondja a Sátán Jézusnak, amikor megmutatja előtte a Föld minden országát: „Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom, mert hisz én kaptam meg” (Lk 4,6). Akkor kié valójában a hatalom és a dicsőség? Ki az, aki igazat mond, és ki az, aki hazudik? A Sátán mint vádló, Jézus közvetlen utalása szerint a ’hazugság atyja’. A Sátán két évezrede azt próbálja az emberbe oltani, hogy Jézus csak álmessiás, egy csaló. Végső soron egymás mellé kell állítani Jézus és a Sátán hatalmát és egyszerű emberként megítélni, kinek a hatalmát kívánjuk magunknak, és azoknak, akiket szeretünk? Ki a bizalom végső alapja? Isten nem erővel vagy erőszakkal akarja elérni, hogy Őt válasszuk. Ha megértjük és megéljük a Szeretetét, nem választhatunk mást Rajta kívül. A Sátántól szeretetet sohasem fogunk kapni!!!
Gondolatok:
- Jézus mint megdicsőült Úr fölment a mennybe, ahonnan alászállott közénk. Mert az az Ő hazája. A Sátánt kivetették az égből. Tamási Áron: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (ld. Ábel Amerikában). Azért vagyunk emberek, hogy valahol örökké otthon legyünk.
- Pál azt írja az efezusiaknak: „milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma mirajtunk, hívőkön” (Ef 1,19). Ez a hatalom valóban képes áthatni az embert, de csak akkor, ha hagyja. Ha engedi, hogy szolgája lehessen!
- Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig! A világnak, ha örökkévaló, nem lesz
vége. Tehát Jézus örökké velünk marad. Máté azt írta a prófécia alapján: az Ő neve
Emmanuel, vagyis a Velünk élő Isten (vö. Mt 1,23). Mégis a Jézus nevet adták neki.
Emmanuel akkor lesz, amikor a Mennyben időtlenül szembenézünk Vele.
Kérdések:
- Mit látunk bele a Mennybemenetelbe? Eltávolodást? Azt, hogy magunkra hagyott?
- Vagy azt, hogy helyet készít nekünk?
- Kinek a hatalma erősebb előttünk? Nemcsak a szívünknek, hanem az eszünknek is?
Sok-sok döntést ugyanis az ész hoz meg bennünk. - Az Eucharisztia egy szerény, intim, csendes találkozás. A tökéletes hatalom mégis itt van elrejtve. Átlátunk a ’színeken’?
Pünkösdvasárnap
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn
20,22-23)
Szempontok a szöveghez: A Szentlélek az, aki létrehozza az Egyházat, aki lehetővé teszi, hogy az emberek megújult
szívvel éljenek együtt. Isten Lelke a kiengesztelődés szolgálatában áll. Megbocsátás önmagunknak, egymásnak. A tartozások elengedése. A fájdalmas érzések feletti egység, öröm megtapasztalása. Egy nagyobb, mélyebb valóságos szeretet megélése, mely másként láttat minden sebet, reményvesztettséget, mint ahogyan eddig hatott ránk. Gyógyító, sebeket tisztító erő, melyet megélve tudunk közvetíteni. Barnabás példája az Apostolok Cselekedeteiből: Neve: a Vigasztalás Fia. Képes vigasztalni, perspektívát, horizontot nyitni. Szántóföldje volt, eladta azt, az árát pedig elhozta, és letette az apostolok lábához. Megtérése után Pál „a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle, nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy látta az úton az Urat, hogy mit mondott neki, s milyen bátran beszélt Damaszkuszban Jézus nevében” (ApCsel 9,26-28). Barnabás, a Lélek vezetésével felfedezett egy új evangelizátort, a tarzuszi Pált. Mi lett volna a kereszténységből Pál működése nélkül? Az Egyházban is újra meg újra fölismerhető a Lélek működése. A vértanúk, a szentek életében, a gyengék szolgálatában… A Szentlélekben hinni annyit jelent, hogy valaki ki meri mondani Isten üzenetét s nem arról beszél, amit az emberek hallani szeretnének.
Gondolatok az Eucharisztához: „Isten Lelke lebegett a vizek felett” – olvashatjuk a Teremtés könyvében. A világunk eredetéről ír a Szentírás. Az életet ültette el a Lélek a világban (amely puszta volt és üres) és az élet megtalálta helyét, kibontakozását. A bennünk levő élet értékéhez, gazdagságához, megajándékozottságunkhoz kerülhetünk közelebb az Eucharisztiában jelen levő Urunkkal. „És tüstént, mikor a vízből feljött, látta megnyílni az eget és a Lelket, aki mint galamb leereszkedett rá és rajta maradt.” (Mk 1,10-11) A Lélek tudja megmutatni, melyek a legmélyebb vágyak bennünk, mit tudunk tenni, ami a körülöttünk lévőknek is öröm és forrás.
Kérdések:
- Mikor tapasztaltam, hogy imádságomat követően meghallgatásra találtam?
- Hogyan tapasztalom, élem meg a hívő, imádkozó emberekkel való közösség erejét, örömét?
- Visszaemlékszem egy ilyen élményemre, megpróbálom felidézni, amit akkor tapasztaltam.
