SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn.3,16)
Szempontok a szöveghez:
Szentháromság vasárnapján azt ünnepeljük, hogy az Isten feltárta belső életének csodálatos titkát. Éppen ezért hisszük, hogy Isten, a mennyei Atya egyszülött Fiával és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr. három személyben, mégis egyetlen lényegben. Az igaz és örök Istent úgy valljuk, hogy három különböző személyt imádunk benne, egyetlen lényegben.
Isten lényege az ajándékozás, a túlcsorduló szeretet. Ez nyilvánul meg a teremtésben, a megváltásban, az ember meghívásában. Ez utóbbi történt a kinyilatkoztatás által, amikor Isten nemcsak teremtő Atyaként, hanem megváltó Fiúként és megújító Lélekként is megmutatkozott.
Isten hármas egysége a személyes szeretet egységéről szól. Ahhoz, hogy valaki személy legyen, szükség van nemcsak az én-re, hanem arra is, aki kimondja: te! És ebben a szeretetben kölcsönös az odafordulás, az odaajándékozás. A személy szeret, mert őt is szeretik. Ezt teszik a Szentháromság személyei.
Bármikor keresztet vetünk, a Szentháromságot ünnepeljük. Hogyan is csináljuk és mit is mondunk? A homlokunkra tesszük kezünket, és mondjuk : AZ ATYA – mert az Atya már az idők kezdete előtt rád gondolt. Téged régen ismer, mert az Ő gondolatában születtünk mindannyian. Most is gondol rád. Életünk minden percében szem előtt tart, mert gyermekei vagyunk, és haza vár. Majd a szívünkre tesszük kezünket, és mondjuk: a FIÚ – mert szeret minket, ember lett örökké. Köztünk élt, és mindent megosztott, ami a mi sorsunkhoz tartozik. Majd a két vállunkat megérintjük, és mondjuk: a SZENTLÉLEK – mintha átölelne minket. Valójában az történik. Így segít, megerősít, vezet, óv, megszentel minket.
Szentháromságos életünk egészen hétköznapi kapcsolatainkra is kihat. Szeretni nem lehet magányosan. Isten belső természete is szeretetközösség. Osszuk meg túlcsorduló szentháromságos szeretetét egymással. Minden keresztvetés erre a titokra emlékeztessen.
Kérdések:
Nekem személy szerint saját életemben hol a helye Istennek?
Meg tudom-e mutatni, ki számomra Isten?
Látható-e rajtam a vele való kapcsolatom?
KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE
„Testem étel a világ életéért.” (Jn 6,52)
Szempontok a szöveghez:
– A pusztai vándorlás során a választott nép megtapasztalta az éhséget, szomjúságot, a vadállatoktól való veszélyeztetettséget – ugyanakkor Isten gondoskodását is, hiszen átvezette őket (mint a felnőtt kézen fogja a gyereket és beteget, amikor át kell menni a forgalom miatt veszélyes úttesten).
– Pál apostol figyelmeztet, hogy bár sokfélék vagyunk, de az Eucharisztiában való részesedésünk miatt lényegileg egyek, vagyis lényegileg egységben vagyunk.
– Jézus a tömeget csodás módon jóllakatta, majd önmaga ajándékozásáról szólt. Ez sokakban értetlenkedést és megütközést okozott.
– A pusztai vándorlás során a mannával csak testi éhségüket csillapították, ezzel szemben
Jézus az örök életet nyújtja azoknak, akik vele táplálkoznak (tanítását és egész életét magukévá teszik az Eucharisztiában).
Kérdések:
– Mikor és miben tapasztaltam meg a közelmúltban, hogy önmagam elveszem, de aztán valaki(k) mellém szegődtek, és mint angyalok segítettek átjutni a nehézségen?
– Milyen helyzetben jutott eszembe Pál figyelmeztetése, és segített, hogy egyházközségünk tagjaival testvéri egységet éljek meg?
– Hogyan tudnék jobban felkészülni annak az ajándéknak befogadására, aki maga Jézus, aki értünk adta önmagát?
– Mikor és miben tapasztaltam meg, hogy a szentáldozást követően erőt nyertem a tisztánlátásban, a szükséges döntéseim meghozásában, s erre hálás szívvel gondolhatok?
JÉZUS SZÍVE
„Szelíd vagyok és alázatos szívű.” (Mt 11,29)
Szempontok a szöveghez:
„Szívem! Szívecském!” A házaspárok vagy a szerelmesek megszólítása egymás felé mára jórészt csak kiüresedett lózung. Valójában mély tartalmú üzenetet hordozna: „életed bennem lüktet, részem vagy, bármi történjék is, közös a sorsunk”. Az evangélista által épp a fenti jézusi mondás mellé illesztett mondat tesz pecsétet erre az igazságra: „az én igám édes, az én terhem könnyű”. Csak akkor lesz hiteles egy „Szívem!” megszólítás, ha egymás terhét tudjuk hordozni (vö. Gal 6,2). A Jézus Szíve tisztelet is ezen a ponton dől el. Ha csöpögős, valószínűleg nem tud együttérzően belépni mások szenvedésébe, de akkor Jézus bennem nem lehet hitelesen „minden vigasztalás kútfeje” – ahogy a Jézus Szíve litániában amúgy buzgón imádkozzuk.
Gondolatok az Eucharisztiához:
A Jézus Szíve mise prefációja már önmagában felér egy lelkigyakorlattal. Tömören foglalja össze egész hivatásunkat: közvetítőeszközzé válni Krisztusban a világért, hogy „mindenki vonzódjék” hozzá. De vigyázat: amilyen mértékben nem teljesítjük ezt a hivatást, amilyen mértékben nem vagyunk szentek, annyira ártunk testvéreinknek, s csak szennyezzük a levegőt, amelyet beszívnak.
Kérdések:
Házaspárok felé: Figyelhetitek azokat a megszólításokat, amiket nap nap után sokszor nem is tudatosan mondotok ki egymásnak. Valójában mit üzentek ezáltal egymásnak?
Fel tudnám sorolni magamnak hitelességem kritériumait?
ÉVKÖZI 12. VASÁRNAP
„… amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!” (Mt 10,27b)
Jézus több alkalommal intette hallgatásra azokat, akiket meggyógyított. Azt kérte, hogy ne mondják el senkinek, mi történt velük. Most épp az ellenkezőjét kéri: beszéljenek! Amit titokban hallanak, azt tegyék közhírré. Ami sötétben történik, arról tegyenek tanúságot világosban is, ha van üzenetértéke a világosság számára. Amikor egy meggyógyított ember nem tudta magába fojtani örömét, és elmondta, ki tett jót vele, az Evangélium néhol megjegyzi: Jézus nem maradhatott tovább azon a helyen. A Feltámadottnak azonban épp a misszióval, a közléssel kell helyet készíteni az emberek közt és az emberek szívében. „Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak” – mondja a Prédikátor (Préd 3,7b). Az emberi szolgálat Isten előtt ezt is magában foglalja. Mindent úgy kell tenni, ahogy kéri. Szólni és hallgatni, evangelizálni és csendben maradni, mikor melyik a hasznosabb.
Gondolatok:
Jeremiás azt mondja, amikor mégis erőt vett azon, hogy beszéljen az emberek előtt – arról is, ami félelmetes és veszélyes, az Úr hős harcosként állt mellette. Sosem maradt egyedül annak prófétálásában, amire az Úr kérte fel.
A kegyelem hatása kifejti a maga erejét az emberben. De a kegyelem sokszor úgy terjed mint a vírus. Közel kell menni a másik emberhez, „meg kell érinteni” őt ahhoz, hogy megkapja, hogy továbbadjuk.
Isten minden szál hajunkat számon tartja. Pedig az emberi élet során számtalanszor cserélődnek ki a hajszálaink. Ki is hullhatnak végleg. Isten mégis úgy tart számon bennünket, ahogy ’teljes emberek vagyunk’.
Kérdések:
Hogyan tapasztaljuk meg Isten erejét a csendben és az igehirdetésben? Érezzük-e őt mindkét esetben, ha egyszer valóban jelen van? Csak mikor, melyiknek van ideje…
Isten ismer és megőriz bennünket, bár mi az évek során rengeteget változunk. Hisszük-e azt, hogy a végidőben úgy támaszt fel minket az időtlenségre, amilyenek lényünknél fogva vagyunk?
Mit látunk meg az Eucharisztiában? A bűnbánónak irgalmat, az igaznak jutalmat? Lehet, hogy mindkettő egyszerre, mindenkinek úgy, ahogyan szüksége van rá?
ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP
„Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.” (Mt 10,38)
Szempontok a szöveghez:
Ez a mondat nem önmagunk elpusztításáról, hanem az énközpontúságunknak való maghalásról szól. Jézus egy készséget, vágyakozást kér tőlünk, hogy semmit se tagadjunk meg tőle. Ebben egy bizalommal teli szeretet vigyen bennünket és ne a félelem. Engedelmesség ez Jézus vezetésének, hívásának életünk egész területén. Jézus követésében nem ragaszkodom a saját akaratomhoz, elképzelésemhez, hanem nyitott maradok az ő vezetésére. Cirenei Simonhoz hasonlóan együtt viszem vele a keresztet, amely már az enyém is, bízva abban, hogy vele együtt a feltámadás kegyelmét, örömét, felszabadító erejét is megtapasztalom. Keresztünk lehet az, amit az élet elénk ad és nem tudjuk megváltoztatni, eltörölni, mint például egy betegséget… Bizalmunk Jézusban azt jelenti, hogy nem lázadunk állandóan azok ellen a körülmények ellen, melyek szenvedést, fájdalmat okoznak és saját erőnkből nem tudjuk megváltoztatni. Jézusnak akkor tudunk tanítványai lenni, ha nem vagyunk merevek, nem kapaszkodunk foggal-körömmel a saját elképzeléseinkhez, testi-lelki javainkhoz. „Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3,7-8) Még ha jó célt is tűzünk ki magunk elé; de mivel látásunkban akadályozva vagyunk, mert vannak vakfoltjaink, mert emberek vagyunk nem mindig lesz azonos elképzelésünk Isten szándékaival. Készeknek kell lennünk elfogadni, hogy Isten bölcsessége más utakon keresztül valósul meg. Mindenben Isten iránti bizalom, szeretet kell, hogy motiváljon, vezessen bennünket. Istennek nem célja, hogy minél többet szenvedjünk, és ne érezzük jól magunkat életünkben, hanem, hogy nyitottak legyünk elfogadni az ő szeretetét és megosztani másokkal. Isten Lelkének jelenlétét, hangját hallva magunkban, könnyebben tudunk vállalni nehézségeket, nekifeszülni akadályoknak, mert vele, érte tesszük, szeretetből, egységből.
Gondolatok az Eucharisztához:
Jézus Krisztusnak az Eucharisztiában való jelenléte minden rossznál erősebb és a jónak mindent átható kisugárzása. „…akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik.” (Róm 8,28)
Kérdések, fölvetések:
Kész vagyok elismerni, hogy még nem tudok mindent, amit Isten szeretne megvalósítani általam, közreműködésemmel, másokkal egységben? Hogyan hangolódom rá, hogyan teszem készségessé magam Isten Lelkének vezetésére?
