Missziós kereszt Kisteleken
A missziós kereszt március 14-én, csütörtökön este ¾ 5-kor érkezett Kistelekre, amikor a közösség az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről való megemlékezésre készült. 17 órakor kezdődött az ünnepi szentmise, amelyen kb. 300 fő vett részt, többnyire kisteleki lakosok, de néhányan jelen voltak a környékbeli településekről is. A kereszthez kapcsolódó programok pénteken kezdődtek. Reggel 7 órától lehetőség volt csendes imára, elmélkedésre. Kilenc órától imaóra volt, amit a 10 órakor kezdődő szentmise követett, amelyen kb 150 fő vett részt. Ezt követően óránként váltották egymást a különböző imacsoportok. Este 17 órakor bűnbánati liturgia volt, amit keresztúti ájtatosság követett. Itt kb 50 fő vett részt. Ezt követően éjfélig csendes és közösségi imák váltották egymást. Egész nap lehetőség volt a szentgyónásra, amit a hívek ki is használtak, nagyon sokan elvégezték szentgyónásukat. Jó volt tapasztalni, hogy az emberek folyamatosan jöttek a nap során. A környező települések híveinek is meghirdettük a lelki napot, jöttek is szép számmal mindenhonnan a nap során. Különösen a bérmálkozásra készülők és szüleik jelenléte lepett meg, akik a hozzánk tartozó plébániákról eljöttek. A keresztet megítélésem szerint kb 600 fő látogatta meg. A „legnagyobb szám” azonban KRISZTUS volt. És ez a lényeg! Ő volt jelen köztünk, ezt éreztük és tapasztaltuk meg, és Őt szeretnénk megőrizni
közösségeinkben. Úgy érzem, hogy megerősödtünk hitünkben, szeretetünkben. Szombaton reggel 7 órától imádkoztunk a templomban. Kb 20 fő jött el a kereszt búcsúztatására. A keresztet énekszóval kísértük ki a templomból, és amikor a keresztet szállító autó kikanyarodott a templom főbejárata elől, és a körforgalomban eltűnt a szemünk elől, ránézve a hívekre könnyes szemeket láttam. Senki nem tudott megszólalni, könnyeiket nyelték. Számomra ez volt a legünnepibb pillanat. Azt az üzenetet olvastam ki belőle, hogy az ember akkor a legnagyobb, amikor gyengének érzi magát, amikor Isten jelenlétében tud elérzékenyülni, nem tud megszólalni. Engedtük, hogy hasson ránk az Ő jelenléte, csendben mindenki távozott, hagyva, hogy Ő beszéljen tovább bennünk. Nagyon szépen köszönöm a hívek és a magam nevében, hogy vendégül láthattuk Isten irántunk tanúsított végtelen szeretetének a jelét. Éreztük és átéltük, hogy leköltözött közénk a Mennyország. Jó volt megtapasztalni, hogy mi vár ránk. A „Táborhegy” élménye segít bennünket, hogy az üdvösség munkásai legyünk környezetünkben.
Antal Imre plébános
